Egyetemi Nyíltnap

2019.12.06. 13:00

Kóstoló az egyetemből

Fesztiváli hangulattal és tartalmas előadásokkal várják ma is a leendő hallgatókat.

Bájer Máté

Lányok a földtudományi kar standjánál

Fotó: Kozma István

Ha valaki szeretné egy valós szimuláció keretében kipróbálni, milyen lehet a tokiói metró utasainak, annak ajánljuk, hogy próbáljon meg az egyetemi nyílt napok alatt a városközpontból eljutni a campusra. Csütörtök reggel középiskolás diákok tesztelték a 12-es buszok belső térfogatát: több száz fiatal igyekezett a Miskolci Egyetem Díszaulájába. A december 5–6. között zajló programok célja, hogy a nyílt napokon részt vevő diákok bepillantást nyerjenek az intézmény életébe, képet kapjanak arról, milyen kihívások és lehetőségek várják őket a választott szakokon.

Maradandó élmény

Az egyetemi karok és intézetek mellett rengeteg miskolci cég is megjelent, sőt, győri és dunaújvárosi nagyvállalatok is standot állítottak, így a leendő hallgatók komplex képet kaphattak arról, milyen utakra léphetnek a diploma megszerzése után.

– Az eddigi gyakorlat szerint csütörtökön 1000-1200 ember látogat hozzánk, pénteken pedig 800 körül van ez a szám – nyilatkozta lapunknak Szilágyi Zsolt, a Beiskolázási Központ igazgatója. – Szeretnénk, hogy a középiskolások megismerjék egyetemünket. Ennek érdekében évről évre igyekszünk új látványelemekkel és ismert fellépőkkel színesíteni a programot. A különböző karok szakmai előadásokat tartanak, és laborlátogatással is készülnek a maradandó élmény reményében.

A csütörtöki nap egyik legkedveltebb látványossága az a versenyautó volt, amit az egyetem hallgatói építettek.

– Az egyetem Formula Student autóját mutatjuk itt be, amit egy 600 köbcentiméteres motor hajt – tájékoztatott minket Kopcsó Dániel, a csapat egyik tagja. – A jármű saját tervezésű, egyedi alkatrészekből áll, amiket magunk gyártottunk le.

A különböző kari standokon hallgatókkal és tanárokkal is szót válthattak az érdeklődők.

– Elsősorban a kar képzései kerülnek fókuszba a nyílt nap során – világosít fel minket a Bölcsészettudományi Kar pavilonjánál Rada János doktoranduszoktató. – Számos különböző alap- és mesterszakot ajánlunk a felvételizők figyelmébe. Másodsorban felmerülnek a kollégiumi férőhelyekkel, egyetemi szolgáltatásokkal és a campuson zajló élettel, diákhagyományokkal kapcsolatos kérdések is.

Azt is megtudhattuk, hogy tegnap sokan érdeklődtek a bölcsészettudományok iránt.

Nyitott kérdések

A Műszaki Földtudományi kar standjánál pedig egy háromdimenziós makettel várták az érdeklődőket.

– Bemutatjuk a különböző szakokat, mint az olajipar, ásványtan vagy például a geológia – mesélik az előadók.

Az általunk megkérdezett középiskolások nagy többsége még nem választott.

– Mivel nem szeretnék messzire menni, csak a Miskolci Egyetem jöhet szóba. Sok osztálytársam jelentkezik ide, ami szintén ösztönöz. Azt még nem döntöttem el, hogy melyik karra jelentkezem majd, de egyre jobban csábít a jogi pálya – árulja el egy lány az ÁJK pavilonja előtt.

Voltak olyanok is, akik a szüleikkel együtt érkeztek.

– A testvérem és az apukám is elkísért. Szeretnék látni, milyen lehetőségeim vannak. A bátyám Budapestre jár, gazdásznak tanul. Én is az szeretnék lenni, így sokat adok a véleményére – válaszolja kérdésünkre egy másik fiatal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!