Covid-19

2021.11.23. 11:30

„Még nem akarok meghalni”

Sikeres az oltási akcióhét, a megyei kórházban több százan álltak sorba hétfőn a vakcináért.

Hegyi Erika

Fotó: Vajda János

Sokan éltek az oltási akcióhét lehetőségével hétfőn. Reggel háromnegyed 8-ra értünk a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház oltóközpontjához, ahol akkor már több száz ember várakozott a meglehetősen hosszú sorban. Legtöbben a harmadik, emlékeztető oltásra jöttek, kihasználva azt a könnyítést, hogy ezúttal nem kellett se regisztrálni, se időpontot foglalni. Azonban kiderült, sokkal jobban jártak azok, akik mégis regisztráltak és foglaltak, mert az ő soruk sokkal rövidebb volt és gyorsabban haladt, mint az „akciós” sor. Aki azonban türelmes volt, másfél órás várakozás után megkaphatta az oltását.

Nyilatkozni kell

Kis fennakadást okozott, hogy sokan az első és második oltáshoz tartozó hozzájáruló nyilatkozatot hozták magukkal kitöltve. Ez azonban a harmadik oltáshoz nem jó, a kórház személyzete új nyomtatványt osztott az embereknek, ezen az áll: „Covid–19 elleni emlékeztető oltás”. Kitöltésre azonban bőven volt idő, még a sorakozás közben.

Bent az épületben azonban már felpörögtek az események. Külön folyosórészen oltották azokat, akik Moderna-vakcinát szerettek volna, és külön azokat, akik Pfizert vagy kínai Sinopharmot. Az oltó orvos részletesen kikérdezte a pácienseket a krónikus betegségeikről, és hogy az elmúlt hetekben voltak-e felső légúti vagy egyéb tüneteik. Az oltás után 15 perc várakozási időt követően indulhattak haza az emberek. A kijáratnál kérdeztük őket.

Alig múlt ötven

– Hiszek abban, hogy a védőoltásoknak, így a harmadiknak is van létjogosultsága – fogalmazott Berkesi Viktor, aki a harmadik Pfizer-vakcinát kapta meg. – Sajnos volt olyan ismerősöm, aki a koronavírus szövődményeiben hunyt el, pedig alig múlt ötvenéves. Igaz, hogy krónikus betegségei is voltak, de akik ilyen betegségekben szenvednek, azoknak még fontosabb, hogy felvegyék a védőoltást, hiszen ők vannak a legnagyobb veszélyben. Az akcióhetet jó ötletnek tartom, csak lehetne több oltópont Miskolcon és a megyében is, hogy ne alakuljon ki tumultus. A több mint egyórás várakozás után már kezdtem egy kicsit türelmetlen lenni, de bent már gördülékenyen ment minden, a személyzet is nagyon kedves és figyelmes volt – sorolta Berkesi Viktor, aki Miskolcon lakik.

Megjegyezte: ritkán intézi a hivatalos ügyeit interneten keresztül, azért örül annak, hogy az akcióhéten nem kell regisztrálni és időpontot foglalni.

Másik napot választ

Dávid Gábor, aki szintén miskolci, azt mondta az Északnak, hogy a harmadik oltást fontosnak tartotta, hiszen korábban a felesége covidos volt, és nem szeretné ő is elkapni. A védettség azért is fontos számára, mert három gyermeke és három unokája van, és így érzi biztonságosnak a velük való találkozást. Számított rá, hogy sokan lesznek az akcióhét első napján, de mint fogalmazott, ha ügyeket intéz valamelyik hivatalban, akkor is várakoznia kell.

– Nem akarok beteg lenni, és még nem akarok meghalni. Szeretném látni felnőni az unokáimat – tette hozzá.

A Kisgyőrben élő Dienes Lászlóné is oltásra érkezett hétfőn reggel, de amikor meglátta a hosszan kígyózó sort, akkor úgy döntött, hogy inkább a hét egy másik napját választja, vagy regisztrál és időpontot foglal.

– Az első két oltást regisztrációval vettem fel, akkor nem voltak ilyen sokan. Fontosnak tartom a védelmet, hiszen négy gyermekem és hat unokám van. Ha mindannyian oltottak vagyunk, csak úgy tudunk biztonságosan találkozni – fogalmazott.

A Hernádnémetiben élő Márkuly Lóránt pedig azt tette hozzá, bízik abban, hogy a védőoltások megfelelő védelmet nyújtanak a fertőzés ellen. Számára ez különösen fontos, hiszen a februári, első oltás után beteg lett (nem koronavírusos), így a második vakcinát csak májusban kapta meg. Most azonban már túl van a harmadikon is.

(A borítóképen: A várakozás után gyorsan haladtak az oltásra érkezők a megyei kórházban)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!