Közlekedés

2019.12.05. 10:00

Nagyobbat kell kerülni az Aradi sétány lezárásával

A régi strandon átvezető sétány nem alkalmas a kerülőút lerövidítésére.

Szaniszló Bálint

A Fagyöngy utcánál elkészült az ideiglenes megálló, de gyalogátkelőhely nincs

Fotó: Szaniszló Bálint

A miskolctapolcai strandfejlesztés második üteme, az élményfürdő építése miatt december 3-a, kedd óta a kivitelezők lezárták az Aradi sétányt. Ennek – a régi és a leendő fürdő között átvezető gyalogútnak stratégiai jelentősége van a miskolctapolcaiak életében, hiszen a strand fölötti részben élők ezen keresztül tudják megközelíteni a buszmegállót, a gyógyszertárt, az orvosi rendelőt és a postát. Ettől a lehetőségtől hónapokon át – legrosszabb esetben jövő júniusig – meg lesznek fosztva a tapolcaiak.

A lezárás oka az, hogy a régi és az új strand területét egy zárt híddal kötik össze és ennek az építése kezdődött meg. Élet- és balesetvédelmi okokból az építés idején elképzelhetetlen az átjárás.

Nincs sétány, marad a kerülő

Az építők azt javasolják – és ezt a lezárt sétány mindkét oldalán táblával is jelzik, hogy a gyalogosok két irányban – több száz méter plusz távolsággal – a régi strandot az őspark felé, vagy az új építkezési területet megkerülve – a Fagyöngy utcán át – közelítsék meg úticéljaikat. A Tapolcai út és a Fagyöngy utca kereszteződésben, mindkét irányban ideiglenes buszmegállókat helyezett el a kivitelező és az MVK Zrt.

A gondot – a kerülőúton kívül – az jelenti még, hogy nincs kijelölt gyalogátkelőhely a buszmegállónál, még csak közlekedési tábla sem jelzi a helyzetet, így igencsak balesetveszélyes átkelni a forgalmas úton. Arról nem is beszélve, hogy a megállókhoz nem tartozik semmiféle esőbeálló, azaz csapadékos időben mindenféle védelem nélkül kell várniuk a buszra az utasoknak. Ez az időseknek és gyermekeknek kellemetlen lehet.

Tegnap reggel az Aradi sétány felé járva találkoztunk olyan gyalogossal, aki – tartozott az ördögnek egy úttal – csak bent az Aradi utca közepén, a lezárásnál jött rá, hogy kénytelen visszafordulni és a táblán jelzett kerülőutat választani. Máshol ugyanis semmiféle jelzés nincs.

Az ideiglenes buszmegállónál is találkozunk egy idősebb hölggyel, akinek – mint mondta – az utolsó pillanatban jutott eszébe, hogy neki most itt kell leszállnia. Utána perceken át toporgott az út szélén, hogy biztonsággal átjusson a túloldalra.

A lakossági fórumon felvetődött, hogy a kerülő lerövidítésére meg lehetne nyitni a régi strandon átvezető Fenyő sétányt. A fórumot követő napon helyszíni bejáráson megvizsgálták a lehetőséget, ám bebizonyosodott, hogy az így nyert távolság elenyésző, ráadásul – mivel a téliesített medencék fel vannak töltve vízzel – nem biztonságos. Ezt tetézi, hogy a strandfürdő területén nincs kiépített éjszakai, megfelelő minőségű és erősségű közvilágítás, így ennek lehetőségét elvetették.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!