Autó - Motor

2012.08.24. 15:50

I. Miskolc Rali (RTE) - Itthon, de ismeretlenül

Az elmúlt időszakban ifj. Kiss László és Varga Zsuzsanna a bronzérmekre rendezkedett be.

Az elmúlt időszakban ifj. Kiss László és Varga Zsuzsanna a bronzérmekre rendezkedett be.A Maximmun Racing Team párosa az idei rallytúra bajnokság esztergomi, ózdi és szendrői futamán is fölállhatott a dobogóra. Ebből adódóan az éves értékelésben is harmadikként várják a hétvégi folytatást. Most ráadásul valóban hazai környezetben, az I. (RTE) Miskolc Rallyn folytathatják remek szereplésüket.

- Ezek a gyorsok még közelebb vannak a lakhelyünkhöz, de azt gondolom,hogy ez mégsem jelent majd túl sok előnyt számunkra – mondta a hétvégi verseny előtt ifj. Kiss László. – Bükkszentkereszten és Lyukóbányán sem mentem még verseny szituációban, egyáltalán nincs tapasztalatom egyik szakaszt illetően sem. Az viszont biztos, hogy két teljesen különböző pályáról beszélünk. Bükkszentkereszt inkább technikás, Lyukóbánya pedig nagyon tempós és bevállalós rész, ami komoly bátorságot igényel. Mindkét pálya tartogat veszélyeket .Ettől függetlenül remélem, hogy nem lesz gond, és az időtervnek megfelelően, simán lezajlik majd a viadal.

A korábbi versenyek tapasztalataiból kiindulva ifj. Kiss László és Varga Zsuzsanna ismét harcban lehet a dobogós pozíciókért. A pilóta szerint a győzelem a technikai különbségekből adódóan távolinak tűnik, ám a hat gyorsaságin bármi megtörténhet.

- Az EVO IX-esekkel rendkívül nehéz lesz fölvenni a versenyt – reagált ifj. Kiss László. – Az autónkat átnéztük, a szükséges felülvizsgálatot megtartottuk. Kiderült, hogy Szendrőben a turbó vesztett az erejéből, ezért veszettünk a verseny második felében értékes másodperceket a riválisokkal szemben. Éppen ezért új turbót kapott a Mitsubishi, amivel talán versenyképesebbek lehetünk. Nagyon szeretnénk ismét az abszolút első ötben végezni, a kategóriát tekintve pedig harcban lenni a győzelemért.


A Young & Partners Ralitúra Bajnokság abszolút állása

1. Vincze Márton, Szedő Csaba (Mitsubishi Lancer EVO IX) 60 pont

2. Velenczei Ádám, Toma József (Mitsubishi Lancer EVO VI) 50

3. ifj. Kiss László, Varga Zsuzsanna (Mitsubishi Lancer EVO VI) 40

4. Borbás Szabolcs, Kiss Roland (Mitsubishi Lancer EVO VII) 35

5. Cseh Vilmos, Fejes Gábor (Mitsubishi Lancer EVO IX) 30

6. Berényi László, Kovács Péter (Mitsubishi Lancer EVO IX) 26

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!