Magyar dráma

Hátha megértünk belőle valamennyit. Ha nem mi, akkor, akik utánunk következnek. Ha lesz köztük, akit ez érdekel.​ Bujdos Attila írása.

Kiss Csaba magyar drámaíró írt néhány sort a Facebookra, amitől elveszítette ottani barátainak egy részét. Ez egyébként manapság egyáltalán nem megy túl nehezen: az egyet nem értés hirtelen teljesedik ki az örök harag végletes reakcióiban. A végső soron magánéleti jelenségek közéletként összegződve mutatják magukat: kevés helye maradt az eltérő és a köztes véleményeknek – az azonosság, a feltétel nélküli elfogadás elvárása jelöli ki a kapcsolatok határait. Nem hiszed azt és úgy, amit én? Nem létezel a számomra. Ne is létezz.

A téma időszerű, a népszavazás, amivel kapcsolatban a megszólaló az „átlátszó” és „öncélú akció” kifejezést is használja, s kiragadja a jelenséget a szorosan vett politikai összefüggéseiből. A kampányretorikán túl megjelennek a normalitás érvei. Azoké, akik szeretnének az Aleppóból kibombázottakon segíteni, de elítélik a nőket érő zaklatást – mert nincs és nem is lehet olyan körülmény, amelyik az erőszakot indokolhatná. A vélemény közlése által kiváltott reakció mondhatni zsigeri, az érveket a politika készen szállítja – és éppen ez, a gondolkodásról való önkéntes lemondást, és ebből adódóan a gondolkodás hiányát mutató helyzet az, amiről a drámaíró beszél. A jelek szerint és saját példája szerint is jogosan: a gondolkodó, kétkedő emberek számára kér teret. Az általános igazság kimondásának idejét ismeri fel: a gondolkodás a szabadság kulcsa. Úgy tűnik, olyan idő is ez, amikor igaznak tetszik a leírt mondat: „véleményt mondani veszélyes üzem.”

Többszörösen tiszteletet érdemlő tehát az úgynevezett kockázatokkal nem törődő megszólalás: valami nagyon lényegire figyelmeztet, hogy tudniillik az embernek nemcsak lehetősége, de dolga is van az életben, és a választásai mutatják meg őt a tömegben. Mindenki számára, de a saját maga számára is.

És az által is figyelmet érdemlő ez a hang, ahogyan kitűnik a környező hallgatásból, ha egyszer: a felelősség vállalása nem általános. Nem ez a norma. Amúgy gondolkodó emberek is látszólag könnyen eltolják maguktól ezt a problémát, a kultúra és a művészet intézményei hamar találnak a maguk számára komfortosabb témákban és formákban mondanivalót és küldetést. Tény, beszélni bármiről lehet. Kérdés, bármiről érdemes-e.

Most volt a magyar dráma napja, és ha ez nem tartalmatlan ünnep, talán hihetjük, hogy érik valahol olyan mű, előadás, amelyik képes megmutatni, miért történik velünk pont az, ami. Hátha megértünk belőle valamennyit. Ha nem mi, akkor, akik utánunk következnek. Ha lesz köztük, akit ez érdekel.​

- Bujdos Attila -