Összeköt eget és földet

Ünnep nélkül nincs élet. Vagy ha van, akkor az nem teljes élet. Történészi megállapítás, hogy az ünnepek nélkül az emberiség nem élhette volna túl a megrázkódtatásokkal teletűzdelt régi korokat. A középkorban például szinte minden harmadik nap ünnep volt, ami azon túl, hogy fizikai pihenést nyújtott, a szellemi-lelki erőtérben is rendkívül fontos feltöltekezést biztosított a kor embere számára. A régi korok embere ezért kifejezetten készült is az ünnepekre. Maga az ünnepi előkészület szerves része volt az ünnepnek, amikor az ember felkészítette, mintegy felékesítette magát, igyekezvén méltóvá válni az ünnephez. Ez az előkészület tette lehetővé az ünnep minél teljesebb átélését és ebből fakadóan a megajándékozottság érzésének elérését: az ég és a föld, az örök és a mulandó összekapcsolódásában való részesedést. Ugyanakkor a régi ember az ünnepeit is felöltöztette. Az ünnep köré szőtt hagyományelemek az ünnep jelentőségét húzták alá, és kifejezték azt is, hogy az ember mit élt át, tapasztalt meg az ünneplés során. A magyar ünnep szavunk jelentése „szent nap”, ami önmagában is kifejezi az ahhoz való különleges viszonyt.

A karácsony a keresztyénség három, úgynevezett sátoros ünnepei között – a húsvéttal és a pünkösddel együtt – a legjelentősebb a szent napok között. Most, az ünnep köré szőtt gondolatok fordított utat tesznek meg, amennyiben nem felöltöztetni szeretném a karácsonyt, hanem ellenkezőleg, a bibliai üzenet fényében levetkőztetni, a hagyományokból kibontani, eredeti értelméhez közelíteni igyekszem a Megváltó születésének szent napját.

A szentírás tudósítása szerint a Megváltó istállóban született. Egy középkori himnusz szövege csodálkozik azon, hogy Isten Fia, a teremtett mindenség Ura világra jöttének a tanúi állatok voltak. Erről a rendkívüli eseményről a mennyei világ legelőször a pásztorokat értesítette, egy olyan közösséget, amely annak ellenére, hogy valaha Izráel pásztornép volt, Jézus korára a legmegvetettebbek közé tartozott. Aki a Magasságból érkezett bolygónkra, az a mi világunkban a legmélyebbről indult. Ha úgy tetszik a mély szegénységből. Istennek igen meglepő, egyenesen megrázó belépője ez közénk. Kifejező szolidaritás ez az ember iránt, aki Istentől távol, függetlenül társadalmi helyzetétől, elveszett. Maga Isten érkezik meg ebbe az elveszettségbe, hogy esélyt adjon a változásra, a mélységből a felemelkedésre.

Azután igen távolról, a választott nép közösségén kívülről is vannak itt érdeklődők. Ők a szellemi elithez tartoznak, értelmiségiek. Az eget vizsgálják, s a csillagok állásából merítik azt az üzenetet, ami végül majd Betlehembe vezeti őket. (A betlehemi csillag, a Jupiter és a Szaturnusz sajátos együttállása éppen 2020-ban tűnt fel ismét egünkön december 21-én.) Előbb a legfelső körökben keresik a gyermeket, akiről kijelentést kaptak, s úgy tűnik egy pillanatra, hogy hiába. Nem lenne meglepő, ha visszafordulnának – a korszellem mindig nagyon csábító. Mégis kitartanak, kiállják a próbát, s a körülmények, amikkel találkoznak, sem rendítik meg meggyőződésüket, s nem fedik el előlük az Igazságot, ami kozmikus összefüggésekben jelent meg számukra. Azt mondják némelyek, hogy ez az értelmiségi lét lényege.

S mintha nem volna eléggé kiábrándító maga a körülmény jászollal, állatokkal és pásztorokkal, még a legdurvább brutalitás is megjelenik, az ember egyáltalán nem ég felé vezető útjának ékes bizonyságára. Az elnyomó hatalom kegyeiből uralkodó király megöleti a betlehemi gyermekeket. Sokak haljanak meg, hogy elpusztuljon az az Egy, aki veszélyesnek tűnik. A démoni töltésű hatalom „bármi áron” rutinja ez. A hatalmat a hatalomtól az különbözteti meg, hogy miként viszonyul ahhoz az Egyhez. A karácsony fénye élesen megvilágítja ezt.

Isten aláhajlása jelenik meg a kommunikációs eszközökben. Az ószövetségi világban jártas pásztorokat angyalok szólítják meg, a keleti asztrológusokat a csillagos ég. Ha fordítva történt volna, meglehet, hogy senki nem indul Betlehem felé. Isten maga készíti el azokat a körülményeket, amelyek lehetővé teszik, hogy szent napunk legyen, eget és földet összekötő ünnepünk.