Szombaton délelőtt... De mi volt előtte? És utána?

Miskolc - December 7-én, 17 órai kezdettel folytatódik a Nyitva van a pálya - Történetek a DVTK legendás évtizedeiből című beszélgetéssorozat, ezúttal a Reflex zenekar tagjaival.

Az amigeleken.hu, a Herman Ottó Múzeum és az Észak-Keleti Átjáró Egyesület által életre hívott rendezvénysorozat negyedik állomásának vendégei a Reflex zenekar tagjai lesznek. Bárdos Istvánnal, Regős Zsolttal és Kovács Kálmánnal ezúttal Balogh Attila, az Észak-Keleti Átjáró Egyesület tagja beszélget többek között a zenekarnak a városhoz, a klubhoz való kötődéséről, valamint a DVTK induló születésének történetéről.

Új helyszínen

Fontos változás, hogy a beszélgetésre ezúttal nem az eddig megszokott helyszínen, a Múzeum Papszer utcai épületében kerül sor, hanem a Rákóczi utca 2. alatt található Miskolci Galéria várja az érdeklődőket, melynek a Széchenyi utca felől van a bejárata.

Előregisztráció

A belépőjegyek áraiban és a jelentkezés menetében nincs változás az eddigiekhez képest. E szerint a felnőtt belépőjegyek ára 600 Ft, míg diákok és nyugdíjasok 300 Ft-ért válthatnak belépőt. Az eddigieknek megfelelő azt kérjük a beszélgetés iránt érdeklődőktől, hogy a [email protected] e-mail címre küldött üzenettel vagy a 346-875-ös telefonszám hívásával jelezzék részvételi szándékukat!

Januárban folytatódik

Egy jó hírrel is szeretnénk szolgálni azoknak, akik szívesen nosztalgiáznak nagy Öregjeinkkel, mert mind a kiállítás, mind az eredetileg négy részesre tervezett beszélgetéssorozat folytatódik. Januárban a DVTK nagy kapus egyéniségeivel, Hódi Zoltánnal, Tamás Gyulával, Veréb Györggyel és Szabó Lászlóval találkozhatnak a klub történelme iránt érdeklődő szurkolók. Csakúgy, mint az eddigiek, ez is hallatlanul izgalmasnak ígérkezik.

A Reflex és a Diósgyőr induló

Ahhoz, hogy a diósgyőri stadionhoz érkezzünk, előbb a Balatonhoz kell utaznunk. Mármint, hogy lássuk-halljuk a pályafutása elején tartó Reflex zenekart, akik a hetvenes évek elején a „magyar tenger” partján próbálták megvetni a lábukat. Egyike voltak a korszak könnyűzenei együtteseinek, amelyek az országos hírnév, a lemezszerződés, a színpadi karrier és persze a sokáig tartó együttzenélés céljával ragadtak gitárt, dobot, mikrofont. Az Edda lett csak igazán híres közülük - a Reflex viszont, egy dala révén, bizonyosan halhatatlan.

Csak másfél évtizeddel később vált számukra világossá, hogy a DVTK számára írt nóta „kinőtte magát” és a lelátók elmaradhatatlan meccseleji és -végi kellékévé vált, amit minden piros-fehérbe öltözött drukker ismer és vígan dalol. Nota bene, bár milliószor csendült fel azóta az adott dallamra illesztett „Hajrá, Diósgyőr”, jogdíjat nemigen kaptak érte. Páran mások pedig fel is dolgozták a számot, ki engedéllyel, ki anélkül - egyébként ők maguk is változó hangszereléssel játsszák az azóta eltelt évtizedek folyamán -, és olyan riválisok is akadtak utóbb, akik szerették volna felváltani sajátjukra a DVTK-himnuszt; egyelőre sikertelenül. Bevetettek pedig Vasgyár-erőt vagy elmentek volna akár a világ végére...

A lelátók népe időtlen idők óta kész kiereszteni a hangját, mikor kedvenceit a gyepen látja. Van a nagyvilágban, ahol a klub közismert és csodált identitásának része, hogy „Soha nem járhatsz egyedül...” A mi bajnokságunkban pedig azt tudják sokan, hogy bármely pályán, bármely stadionban, ha csak egy diósgyőri is feltűnik a vendégszektorban - pláne ha több százan, több ezren -, ott szólni fog a „Hajrá Diósgyőr” vagy újabban az „Amíg élek én”.

De emellett sok más rigmus és ritmus is felcsendül hétvégente az Andrássy úton. Valaha olyanokat skandált a nép, hogy

Már mi nálunk, babám,

már mi nálunk, babám

az jött a szokásba,

hogy nem kap ki a Diósgyőr,

nem kap ki a Diósgyőr

saját otthonába !”

Vagy hogy:

Repülj, te lángoló piros-fehér zászló,

Vezess az NB I-en át!

Vezess a harcra, a diadalra,

Vezesd a Diósgyőr táborát!”

Idézhetnénk még sokáig, de a mai olvasó alighanem jobban ismer modernebb verziókat. Azt, hogy „Szombaton délelőtt...”, mindenki tudná folytatni. Az elmúlt tizenhúsz évben meccsre járóknak talán az is rémlik, hogy „Diósgyőr a mi csapatunk, a világ végére is velük megyünk”, mert a „Vasgyár-erő” dala mellett egy időben rendre ez csendült fel a szünetben. Más ízlésvilágúak talán azért rajonganak, hogy:

Tiszta érzéssel meccsre menni,

még álmomban is gólt szerezni.

Rivaldafényben csúcsra törni,

a Diósgyőr nevét ordítani”

Illetve:

Diósgyőrben mindig kék az ég

Piros-fehérbe öltözött a város

Együtt harcolunk, mert ránk egy új kihivás vár most.”

Netán klipet néznek a neten, amelyből kiderül, „titkon te is diósgyőri akarsz lenni, de ide születni kell”. A legtöbben talán azt ismerik még - manapság a Reflex-féle DVTK-induló mellett ez számít a legnépszerűbbnek -, hogy „A Bükk lábától a Sajóig ér, amit itt kaptál, mindig benned él”. És persze mondanunk sem kell, hogy a „180 kilométer”, az máig 180 kilométer; legfeljebb „néha több”.

Forrás: amigeleken.hu