Jegyzet: A salakmotor és én

A sportszocializációmból ez a sportág nagyon kimaradt, én magam nem a technikai alapú, hanem sokkal inkább az emberi erőn és ügyességen alapuló sportágak sporttudat formálásában-, a sportban mint, mint prevencióban, az egészség megőrzőjében hiszek. A technikai sportok csúcsát jelentő Forma-1-gyel és ralival kapcsolatos első élő (nem tévés) emlékeim tizenéves koromra nyúlnak vissza, amikor egy kanyarnyit láttam a mezőnyöket, és mivel ez meglehetősen csekély információt hordozott magában (mindig csak másnap, akkor még internet nem lévén az újságból tudtam meg, hogy ki nyert) nem estem örök szerelembe (ezzel együtt minden tiszteletem az F1 és rali rajongóké, akik bírják ezt a fajta várakozást).

A salakmotor is technikai sportok közé tartozik, valószínűleg ennek tudható be korábbi elzárkózásom a vaspapucsosok elől. Persze voltam öt évvel ezelőtt is salakmotor versenyen, de nem találtam túl izgalmasnak, hogy X-nek vagy Y-nak szurkoljak azért, hogy gyorsan fusson le pár kört az oválon. Ezért is szántam rá magam nehezen, hogy elmenjek egy lengyel ligás meccsre. De addig kapacitáltak, hogy egyszer csak nem volt visszaút, el kellett mennem. Otthon azt mondtam, hogy egy óra múlva biztosan otthon leszek... Nem így történt, aki elvitt végig ,,fogta a kezem”, részletesen elmagyarázta, hogy mi miért történik, hogy mik a szabályok, és kezdtem ráérezni íz ízére. Csapatverseny, páros motorozással, egy igazi stadionsport, amelynek minden mozzanatát láthatjuk, nem mellékesen egy kitűnő szabályrendszerrel. Olyannal, amely biztosítja, hogy a mérkőzések kimenetelének bizonytalansága szinte az utolsó futamokig fennáll. Ma már tudom mi a salakmotor a lengyel ligában: technikai felkészülés, izgalmas rajtok, bravúros előzések, összemotorozások, bukások, taktikai cserék, jokerezés.

Nem hittem volna, húsz, tíz vagy öt esztendővel ezelőtt, hogy valaha is azt mondom: hiányozna az életemből, ha nem lenne.

- Berecz Csaba -