BOON Sziréna

2010.06.13. 12:05

Miskolci nyomozók találták meg a szarvasi droglabort

<p>Két férfit vettek őrizetbe miskolci rendőrök pénteken, akik droglabort működtettek, valamint vadkender ültetvényt gondoztak egy szarvasi hétvégi házban.</p>

Az ehhez hasonló fogás ritka Magyarországon - mondta a Független Hírügynökségnek Kozák Ferenc a Miskolci Rendőrkapitányság felderítési osztályának helyettes vezetője. A borsodi rendőrök közterületi ellenőrzés nyomán göngyölítették fel a bűnügy szálait, így jutottak el a Békés megyei városba.

Kozák Ferenc elmondta: a szarvasi épület pincéjében egy berendezett droglaborra bukkantak, ahol szintetikus drogok előállítására alkalmas alapanyagokat, eszközöket, valamint vélhetően Hollandiából származó kábítószert is találtak. A rendőrség úgy véli, már készült kábítószer az egyébként jól felszerelt droglaborban, de hogy mennyi, azt még nem tudják. Az is tisztázásra vár, hol terjesztették a kábítószert. Szakértők szerint a drog előállítására alkalmazott kémiai folyamatok során akár robbanás is történhetett volna a laborként használt pincében. A kábítószerrel való visszaéléssel gyanúsított két férfitől 50-60 ezer forintnyi készpénzt, valamint egy nagy értékű - kétmillió forintot érő - karórát is lefoglaltak.

A ház egy másik helyiségében - ahová csak a padláson keresztül lehetett bejutni - marihuána alapanyagául szolgáló vadkender ültetvényre is bukkantak a nyomozók. Ezt azonban néhány hónappal ezelőtt betakarították a gyanúsítottak, így csak a növények töveit foglalhatták le a rendőrök. Az ültetvény gondozására kiépített rendszert ugyancsak leszerelték és a bizonyítékként kezelik a rendőrök. A Miskolci Rendőrkapitányság kezdeményezi a két őrizetben lévő gyanúsított előzetes letartóztatását.


Országosan is egyedülállónak számító szintetikus droglabor nyomára bukkantak a miskolci nyomozók pénteken Szarvason - közölte a Független Hírügynökséggel vasárnap Gaskó Bertalan a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Mint elmondta, egy miskolci közterületi ellenőrzéstől visszagöngyölített szálak vezettek egészen a Kőrös holtága mellé. A Miskolci Rendőrkapitányság kezdeményezi a két őrizetben lévő gyanúsított előzetes letartóztatását.

A jelentős mennyiségre elkövetett kábítószerrel visszaélés öt évtől húsz évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető - tette hozzá a szóvivő. A rendőrsé későbbre ígért részletes tájékoztatást.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!