Pupinak hatalmas szerencséje volt, hála a szerencsieknek

Szerencs - Pupi öröme leírhatatlan. Csak egy-egy pillanatra torpan meg a nagy rohanásban. Sorra veszi az ismerősöket, mindegyiküktől besepri a simiadagját, aztán olyan egye fene alapon az ismeretlenhez is odarohan, gombszemével a szemembe néz, lelkesen liheg, és tűri, hogy simogassam a tarkóját, aztán rohan tovább néhány újabb kört megtenni.

Pupi mudi, legalábbis döntő részben mudi, a legpesszimistább jelzője, mudi jellegű, de ő ezzel vajmi keveset törődik, éli az euforikus kutyák pörgős életét a Szerencsi Kóborkák Állatvédő Alapítvány gyámolításában. Illetve egészen pontosan csak eddig élte, mert Pupi utoljára látogatta újra kedvenc emberbarátait. Útra kel Budapestre, majd onnan az oltások, oltási könyv és a kutyaútlevél birtokában Németországba, ahová az alapítvány kiközvetítette.

Felelősnek érezzük magunkat minden kitett kutyáért." Kormos Enikő

„Terápiás” kutya

– Pupit lett volna lehetőségünk odaadni a közelben, kerestek kutyust a környező falvakban házőrzőnek, de a legjobbat akartuk neki – mondja Enikő, a Szerencsi Kóborkák Állatvédő Alapítvány vezetője. – Egy német kapcsolatunknak köszönhetően találtunk neki új helyet. Ott teljesen másként gondolkoznak a kutyákról, akiknek a házban a helye és ahol saját ágyban alhatnak. Nyilván cserébe elvárják, a kutya megfelelő kondícióban legyen, ne legyenek élősködői, ivartalan és megfelelően szocializált is legyen.

Pupinál ebben egy gramm hiány sincs. Nincs olyan élőlény, akivel ne akarna megbarátkozni, és a legtöbbjükkel meg is tud. Mit sem emlékezve arra, hogy egy áruház elé dobták ki, éhesen, bolhásan, vemhesen, bőrig ázva a hidegben.

– Pupit terápiás kutyaként is bevetettük néhány alkalommal – mondja Kati, a kutya gondozója. – Ha egy hozzánk került gazdátlan kutya félénk vagy bizalmatlan volt, akkor beraktuk hozzá Pupit, és ő szinte azonnal elvarázsolta új barátját. Hiányozni fog ez a hiperaktív kis szőrgombóc, de azért dolgozunk, hogy valamennyi hozzánk került kutya gazdához kerüljön. Van, amelyiküknek hamar sikerül, de volt olyan kutya nálunk, akinek csak egy év után tudtunk örökbefogadót találni.

Fantom még nincs meg

Persze, Pupi története a siker kategóriájába tartozik, mint ahogy a még náluk lévő két társáé is, akik hamarosan Svájcba kelnek útra új gazdihoz, de ha minden kutya élete ilyen simán zajlana, akkor az alapítványra sem lenne szükség. Erika, az alapítvány tagja Pupi búcsúztatása után már Enikővel egyeztet egy kutyáról, akit magukban Fantom névre kereszteltek.

– Többen jelezték már nekünk, hogy látták a kutyát a 37-es főút mellett, de amikor kimentünk, nem találtuk – mondja Erika. – Valamelyik nap több órán át voltam kint a területen, és meg is jelent a kutya. Nagyon bizalmatlan, hiába álltam neki háttal, öt méternél nem jött közelebb. Vittem neki egy kis konzervet, addig nem ette meg, amíg ott voltam. Jelen állapotában nem hiszem, hogy be tudnánk fogni, szakszerű segítségre lesz szükség. Konzultálni fogunk több állatvédő szervezettel a környéken. Csak nehogy túl késő legyen. Közelebb menni nem mertem, mert ha megijesztem, akkor akár a főútra is kiszaladhat, ami nem csupán a számára veszélyes, hanem a közlekedőkre is. Ebbe nem gondolnak bele azok, akik úgy szabadulnak meg a számukra feleslegessé vált kutyáktól, hogy a főutak mellett megállnak, kirakják a kocsiból és elhajtanak, mert azt hiszik, valaki majd csak megáll és felveszi. Ez tévedés, az emberek nem állnak meg, csak egy megrémült állat lesz az út szélén, aki akár súlyos balesetet is okozhat.

Az egyeztetés végén Erika eldönti, tesz még legalább egy próbát Fantommal, mert nem csupán érte, de minden gazdátlan kutyáért kár, aki az egykori gazdája felelőtlensége miatt veszíti életét. Éjszaka vagy Fantommal álmodik, vagy ha nem tud aludni, azon gondolkozik, hogy kellene őt befogni. Őt meg azt a kutyacsaládot, amelyik Szerencsen kóborol. A kölykök az anyjukkal csatangolnak, és nem lehet őket befogni, mert nem szokták meg az ember közelségét, a saját falkájuk törvényei szerint élnek és reagálnak.

– Szerencsére a Szerencsi Városgazda mindenben segítséget nyújt, nagyon jól együtt tudunk működni, bármiről legyen szó – mondja Enikő.

Teher és kötelesség

– Ez a lelki teher az, amivel nem könnyű együtt élni – mondja Enikő. – Felelősnek érezzük magunkat minden kitett kutyáért, miközben azt is pontosan tudjuk, nem tudjuk mindegyiket megmenteni. Az sem túl szerencsés, hogy az emberek jó része úgy gondolja, a mi feladatunk az állatmentés, ezért állandóan készenlétben kellene lennünk és minden kutyát, amit meglátnak, rögtön el kellene hoznunk és elhelyeznünk. De hova? Kevesen értik meg, mi ezt civilként, a munka és a család mellett csináljuk. A család rengeteg kompromisszumot vállal emiatt, eltűrik, hogy néha éjjel megyünk kutyáért, de van egy határ, amit mi sem léphetünk át.

Enikő ennek igazolására elmesél egy történetet.

– Hívtak, hogy az egyik utcában kóborol egy kutya, menjek érte. Mondtam, éppen a kislányomért tartok az óvodába, néha a családommal is kell törődnöm, majd később megyek, és nézek chipet. Éjfélkor hívott a rendőrség, hogy a kutyát elütötte egy autó. Él ugyan, de ha korábban érte mentem volna, ez nem történik meg. Nem is akartam megmagyarázni, ez a baleset miért nem az én felelősségem. Elmentünk a kutyáért, hívtam a nyíregyházi állatvédőket, és éjjel egy órakor indultam a kutyával Nyíregyházára a kórházba. Azért oda, mert közel és távol az az egyetlen állatkórház, ahol a kutyát éjszakára is bent lehet hagyni, mert állandó szakszerű felügyelet alatt van. A nyíregyházi állatvédők utána át is vették a kutyát. Az a baj, hogy azoknak az embereknek a többsége, akik megkeresnek minket, úgy véli, hogy minden a mi feladatunk. Mivel ezt mi felvállaltuk, csináljuk is. Határok nélkül. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne a dolgunk nekünk is, ha addig, amíg ki nem tudtunk menni, néhányan egy-két órára vagy napra befogadnák a kóborló kutyát, hiszen mi sem hivatásos állatmentők vagyunk, hanem olyan „állatbolondok”, akik a fejükbe vették, annyi gazdátlan kutyának keresnek új gazdát, amennyinek csak tudnak. Az a baj, hogy most jönnek a nagyobb hidegek, ilyenkor mindig ijesztő az utcára kitett kutyák száma, egyre több felelőtlen állattartó gondolja úgy, ez a megoldás. Pedig a hidegben sokkal szörnyűbb. Belegondolni, hogy ott fagy halálra. Az lenne a jó, ha már csak annyi lenne a feladatunk, hogy felhívjuk a figyelmet arra, az állattartás felelősség is, és csak olyanok tartsanak háziállatokat, akik semmi esetre sem válnának meg tőlük. Volt már rá példa, hogy az általunk örökbe adott kutyát egy év elteltével passzolták vissza, mert beszereztek egy új és szebb kutyát! Az örökbefogadást jól át kell gondolni! Felelősség, elkötelezettség! Ivartalanítás!!!

Bánhegyi Gábor

Elérhetőségek

A Szerencsi Kóborkák Állatvédő Alapítvány elérhetőségei:

telefon: (20) 529 3580

e-mail: [email protected]

Facebook: szerencsikoborkak

Kóborkák a Facebookon

„Kedves érdeklődők! Ez az oldal azért jött létre, hogy Szerencsen visszaszorítsuk a kóbor ebek számát, segítsük őket a gazdihoz kerülésben. Legyen információ, mikor, hol, milyen kutyus bukkan fel, legyen egy felület, ahol hirdetni lehet őket. Legyen Szerencs egy állatbarát város, fogjunk össze és tegyük szebbé! Rengeteg felesleges szaporulat, kidobott állat van szerte az országban, pedig egy kis odafigyeléssel, ivartalanítással minden megelőzhető lenne! Ez az oldal nem azért jött létre, hogy a családoknál lévő felesleges szaporulatot legyen hol hirdetni, hanem hogy a Szerencsen kóborló ebeknek megoldást, gazdit találjunk!” – írja Facebook-oldalán a Szerencsi Kóborkák Állatvédő Alapítvány.