2021.07.09. 10:55

Nincs, aki eldöntse a kiélezett meccseket – Szélesi Zoltán

Címkék#Foci Eb 2020 #Eb 2020 #eb 2021 #euro 2020 #angol válogaottt #olasz válogatott

Hihetetlen mentális erő jellemezte az Európa-bajnokságon pályára lépő játékosokat, a kiemelkedő egyéni teljesítmények mégis hiányoznak a tornáról.

Vasárnap véget ér az Európa-bajnokság, a 2018-as világbajnokság óta az első jelentős válogatott torna, amely felvonultatta a földrész labdarúgókrémjét. A szurkolók számos felejthetetlen pillanattal gazdagodtak, de csalódottak is lehetnek. A torna jellegzetessége a sok öngól, valamint a klasszisok visszafogott teljesítménye és az új sztárok felbukkanásának hiánya lett, miközben számos kieséses párharc a csapatok túlzott óvatossága miatt nem dőlt el a rendes játékidőben. A döntő ennek ellenére új korszak kezdetét jelentheti.

NEM VILLOGTAK A KLASSZISOK, MARADT A HOSSZABBÍTÁS

Az utóbbi évek nagy tornáin a kieséses szakaszra fordulva számos kritika érte a válogatottakat, amiért a túl óvatos, kevés kockázatot vállaló futballt helyezték előtérbe, és a szurkolóknak élvezhetetlen, kevés gólos mérkőzésekkel araszoltak előre. Azt nem állíthatjuk, hogy a mostani tornán ugyanez a helyzet, ettől függetlenül tény, a nyolcaddöntőtől kezdve eddig hét mérkőzésen volt szükség a kétszer tizenöt perces hosszabbításra vagy a tizenegyesekre, hogy eldőljön, melyik válogatott léphet a következő körbe.

A világbajnokságon 1986-ban vezették be a nyolcaddöntőt, az azóta rendezett viadalokon csupán egyszer, 1990-ben volt magasabb ez a szám. Akkor nyolc találkozó ért véget döntetlennel a kieséses szakaszban, míg a 2014-es tornán – mint most – hét meccsen túlóráztak a csapatok (a 2016-os Eb-n ez ötször fordult elő).

„Az egyik ok talán az lehet, hogy nincs olyan válogatott, amely a nyolcaddöntőtől kezdve felfelé lóg ki a mezőnyből – mondta lapunknak a 28-szoros válogatott Szélesi Zoltán. – Kevés olyan meccset rendeztek, amelyen az egyik csapat toronymagas esélyesnek számított, közel azonos szintű együttesek gyűrték egymást, és ilyenkor nagyobb az esélye, hogy nem bírnak egymással. A másik ok a nagy sztárok visszafogott teljesítménye. A mostani Eb-n több futballista is megbízható teljesítményt nyújt, de a torna első számú csillagát nehéz lenne megnevezni. Márpedig ha elmaradnak az egyéni villanások, nincs, aki eldöntse a kiélezett meccseket. Az igazán nagy nevek is visszafogottabban teljesítettek, Cristiano Ronaldónak ezúttal csak felvillanásai voltak, a klubjában szenzációsan futballozó Kylian Mbappé egyetlen gólt sem szerzett, és a BL-döntő hőse, Kai Havertz sem most tette le a névjegyét válogatott szinten. Korábban több olyan klasszis volt, aki a kiélezett pillanatokban főszereplővé lépett elő, most a többségük átlagosan teljesített.”

Az idei Eb-n a csapategység valóban legyőzte az egyéni kvalitást, ám a késő éjszakába nyúló összecsapásokon a túl korai örömnek – Franciaország és Spanyolország egyaránt 3–1-es vezetésről végzett 3–3-as döntetlenre a nyolcaddöntőben – és a taktikának is megvolt a maga szerepe. A korábbi tornákkal ellentétben ezúttal támadóbb felfogásban léptek pályára a csapatok, ám ha döntetlenre állt a meccs, a 75-80. perc körül egyre inkább érezni lehetett, egy fokozattal visszakapcsoltak.

„Mentálisan elképesztően erős csapatok versenyeztek az Eb-n, a játékosok többsége sohasem adta fel – folytatta az U17-es válogatott szövetségi edzője. – Beszélhetünk a zsúfolt idényről, a Covidról, a negyed- és félházas meccsekről, de Svájc és Horvátország sem tudott volna kétgólos hátrányból egyenlíteni, ha nincs meg bennük a mentális erő. De említhetnénk a szerdai elődöntőt is, a kétszer tizenöt perces hosszabbítás második felében Dánia kilenc mezőnyjátékossal ment előre a Wembleyben Anglia ellen, ameddig bírta erővel. A mostani Eb-n időnként percek alatt változott a meccs képe. Megesett, hogy az egyik csapat játékosai nyugodtak meg túl hamar, máskor a túlzott rotálás ütött vissza, vagy éppen a cserék után vált sebezhetővé az addig stabil védelem. A védekezését egyébként minden együttes tökéletesen megszervezte, több csapat öt hátvéddel állt fel, és ha a játékosok többsége a labda mögött helyezkedik, és lezárja a területet, nagyon nehéz eljutni a kapuig. Általánosságban viszont én sem mondanám, hogy védekező szellemben játszottak a csapatok. Az együttes stílusát a szövetségi kapitány szabja meg, márpedig minden szakvezetőnek más elképzelése van a futballról. A labdát nyolcvan százalékban birtokló Spanyolország nyilván nem ugyanazért játszott hosszabbításos meccseket, amiért a mélyen védekező és gyors ellentámadásokra alapozó Olaszország.”

ÖNGÓLOK SOHASEM LÁTOTT MENNYISÉGBEN

Az Anglia–Dánia (2–1) elődöntőben tizenegyre nőtt az Európa-bajnokságon szerzett öngólok száma, az angolok ugyanis Simon Kjaer rosszul kiszámított becsúszásának köszönhették egyenlítő találatukat. A dán középhátvédet valamennyire felmentheti, hogy a mögötte érkező és amúgy látványos műesést bemutató Raheem Sterling jó eséllyel úgyis a kapuba rúgta volna a labdát, a tényeken azonban ez nem változtat. Az Európa-bajnokságok történetében most született messze a legtöbb öngól, kettővel több, mint az eddigi tornákon összesen. Az az eddig példa nélküli eset is előfordult, hogy egy mérkőzésen egy csapat kétszer talált a saját kapujába: Németország ellen a portugál Rúben Dias és Raphaël Guerreiro, Spanyolország ellen a szlovák Martin Dúbravka és Juraj Kucka vitte véghez a „bravúrt”. A torna legemlékezetesebb öngólja is a szlovák kapushoz kötődik: a lécről magasba pattantó, majd a kapu elé visszahulló labdát szögletre akarta ütni, de a saját kapujába paskolta – Dúbravkát felmentve feltételezzük, elvakította a szemébe tűző nap.

Az öngólok a torna kieséses szakaszában sem maradtak el. A nyolcaddöntőben Pedri 45 méteres hazaadását nézte el Unai Simón, s hozta előnybe Horvátországot, a negyeddöntőben Denis Zakaria tette bele a lábát Jordi Alba lövésébe, és juttatta a labdát akaratán kívül a svájci kapuba, az elődöntőben pedig Kjaer hibázott, és egyenlített Anglia. A csoportkörben nyolc, a kieséses szakaszban három öngól esett, és a szenvedő fél egyetlen kivétellel el is veszítette a mérkőzést. A sort a spanyolok törték meg, a horvátoknak ajándékozott nyolcaddöntőbeli gólt követően a rendes játékidő döntetlennel ért véget, majd a hosszabbításban 5–3-ra nyertek. Arra a kérdésre, mégis mi történik ezen a tornán, nehéz felelni, a legjobban talán az a teória tartja magát, amely szerint a játékosok mentálisan kimerültek a járványhelyzet miatt meglehetősen speciális körülmények között zajló idény végére.

VÉGET ÉRHET A DÉL-EURÓPAI NEMZETEK URALMA

Amióta a 2004-es Európa-bajnokságot Görögország megnyerte, nem történt nagy meglepetés a kontinensviadalok döntőjében. A következő két tornán Spanyolország diadalmaskodott, míg 2016-ban Portugália. A dél-európai nemzetek hegemóniája már több mint 12 éve tart, és tovább folytatódhat, ha a vasárnapi döntőben Olaszország legyőzi Angliát. A siker kulcsa a jó formában lévő topjátékosokban és a taktikában keresendő. A 2000-es évek második felétől a spanyolok által képviselt tiki-taka volt az uralkodó stílus, a labdabirtoklásra, sok rövid passzra épülő játékot mind a Barcelona, mind a részben a katalánok sztárjaira épülő válogatott tökélyre fejlesztette. A változást nagyjából a Bayern München 2013-as triplázásától (bajnoki cím, a Német Kupa és a Bajnokok Ligája megnyerése), valamint a német válogatott 2014-es világbajnokságon aratott győzelmétől lehet datálni, ezt követően az erőfutball és az úgynevezett gegenpressing, azaz a labdavesztés utáni erőteljes letámadás kezdett Európa-szerte elterjedni, és a jelenlegi modern futball alapját is az erre épülő játékrendszer képezi. Minden nemzet a saját stílusát megtartva próbál alkalmazkodni a kor elvárásaihoz, amiből a 2016-os Eb-n Cristiano Ronaldónak és az érte tűzbe menő csapatának köszönhetően a portugálok jöttek ki a legjobban, a 2018-as vb-n pedig Franciaország ért a csúcsra.

Az idei kontinensviadal döntősei főként a szövetségi kapitányok áldozatos munkájának köszönhetik a sikert. Gareth Southgate és Roberto Mancini is éveket szánt rá, hogy csapatával begyakorolja a látványos támadójáték helyett stabil védekezésre épülő taktikáját, aminek sikerét mutatja, hogy az olaszok 33 mérkőzés óta veretlenek, az angolok pedig a torna eddigi hat mérkőzésén csak egy gólt kaptak. A vasárnapi döntőben vitathatatlanul a torna két legjobb formában lévő együttese találkozik, és számos tanulságot lehet majd levonni abból is, hogy ki örül a végén.