A humor a nyomorban is kifizetődő

Néhány napja jó szokásomhoz híven a pirosnál álltam, amikor felbukkant egy toprongyos férfi, aki markát tartva indult el a kocsisoron. A történet eddig egy szokványos debreceni életkép, ám ami ez után következett, arra egyáltalán nem számítottam. M. I. jegyzete

 A hajléktalan férfi autóról-autóra haladt, s a nyári forróság ellenére is felhúzott ablakok fogadták. Mosolyogva állt meg minden autós mellett, motyogott valamit az orra alatt, majd odébbállt. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy mellém érkezett és némi apróért kuncsorgott. Meghallgattam a mondókáját, majd a jól ismert sablonszöveget válaszoltam, miszerint nincs apróm. Ezt azonban már rendszerint én restellem, hiszen rossz szokásaim egyike, hogy nagyon ritkán van csak nálam készpénz, így őszinteségem ezúttal is szabadkozásnak tűnt. Legnagyobb meglepetésemre azonban higgadt válasz érkezett – Semmi gond uram, én már azt is értékelem, hogy egyáltalán szóval illetett. Láthatja, a többiek még a fejüket is elfordítják, mintha itt sem lennék. A mosolygós férfi válasza furcsán érintett, majd annyit feleltem, hogy tényleg sajnálom, de nincs apróm, viszont legközelebb hozok magammal. Az útszéli standup azonban csak ekkor vette igazán kezdetét. - Nincs aprója? Semmi baj, felhívom a figyelmét, hogy már bankkártyát is elfogadunk! – közölte a hajléktalan férfi nevetve. Ekkor már én is derültebben feleltem – Mit kezdene a kártyával kód nélkül? Különben sincs rajta sok pénz – feleltem. Ezt követően a férfi felajánlotta, hogy kisegít némi apróval.

Éreztem a hangján a humort, de nehéz lett volna nem észrevenni a cinizmusát. Mindenesetre miután a lámpa zöldre váltott egy fejbiccentés után elváltunk. Néhány utcasarok után még mindig a hajléktalanon törtem a fejem, majd a másnapi bevásárlás után némi aprót tettem a pohártartó mellé. Úgy érzem, megérdemel ennyit az útszéli poén gyáros.

-M.I.-