2023.12.09. 18:50
Halottnak akarta nyilváníttatni magát, hogy megússza a börtönt
Nem sikerült neki.
Illusztráció
Forrás: Shutterstock
Közokirat-hamisítás bűntettének gyanúja miatt Érden elfogtak egy férfit, aki hamis okiratok benyújtásával igyekezett állítólagos halálát igazolni, és így próbálta megúszni börtönbüntetését - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.
Azt írták, a férfit a bíróság korábban első fokon több év letöltendő szabadságvesztésre ítélte, és mivel a tárgyaláson nem jelent meg, európai elfogatóparancsot adtak ki ellene.
A férfi elrejtőzött a hatóság elől, és állítólagos ausztriai haláláról kiállított hamis osztrák anyakönyvi kivonatot nyújtott be a magyar hatósághoz.
Mindezt azért, hogy a közhiteles anyakönyvi nyilvántartásban létrejöjjön a valótlan bejegyzés, ami alapján a bíróság az ellene kiadott elfogatóparancsot visszavonja, és így végleg megszabaduljon attól - tájékoztatott a rendőrség.
Ismertették azt is, hogy a bíróság a benyújtott iratok alapján hamis tanúzás elkövetésének gyanúja miatt kezdeményezte, az ügyészség pedig elrendelte a férfi ellen a büntetőeljárást.
Hozzátették, a nyomozók kétséget kizáróan megállapították, hogy a férfi valójában nem halt meg, sőt nem is bujkál:
némi elővigyázatosságtól eltekintve úgy él és dolgozik, mint bárki más.
A Szabolcs vármegyei nyomozók a Pest vármegyei kollégáik közreműködésével a 47 éves férfit kihallgatták és őrizetbe vették.
Bulvár-celeb
- Van 1,5 milliója kutyára? Íme, 5 a világ legdrágább ebei közül
- Megáll az ész! Ezeket a különös fákat nem közelítheti meg akárki
- Senki többet? 1,6 milliárdért vitték el Schumacher óráit egy árverésen
- Brutál dögös fotóval jelentkezett Bódi Sylvi, rég láttuk ilyen kevés ruhában
- Nem tagadja Berki Mazsi: ezeket csináltatta meg az arcán