Tűrhetetlen gyakorlatok

2024.07.04. 18:42

Újabb fogyasztóvédelmi vizsgálatokat indított légitársaságok ellen az igazságügyi miniszter

Tűrhetetlennek tartja, ahogyan a légitársaságok az utasokat kezelik a nyári időszakban, ezért újabb fogyasztóvédelmi vizsgálatokat indított Tuzson Bence igazságügyi miniszter – közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM) csütörtökön az MTI-vel.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: berni0004

Azt írták, 

Tuzson Bence újabb nyolc vizsgálatot rendelt el az elmúlt napokban tapasztalt szélsőséges járatkésések és járattörlések miatt, így összesen már tizenegy vizsgálat van folyamatban. A most indított eljárások a Ryanair és a Wizzair légitársaság járatait érintik.

Tűrhetetlen az a gyakorlat, amit a légitársaságok alkalmaznak. Éppen ezért nyolc új fogyasztóvédelmi vizsgálatot indítottam el, összesen pedig már tizenegy van folyamatban. Véget kell vetni annak, hogy a légitársaságok semmibe veszik az utasok kényelmét és jogait, és adott esetben családok jól megérdemelt pihenését tegyék tönkre. Az utasok nem lehetnek kiszolgáltatottak, a jogszabályokat be kell tartani. Ha a légitársaságok nem tesznek eleget jogi kötelezettségeiknek, súlyos fogyasztóvédelmi bírságra számíthatnak

– idézték a minisztert.

Tuzson Bence hozzátette: a légitársaságok annyira „túlfeszítik” a saját menetrendjeiket, hogy egy reggeli járat késése a nap végére akár többórás csúszást is eredményezhet. Külön kihívás mindez a repterek üzemeltetőinek is, akik szintén az elszenvedői a „túlfeszített, átgondolatlan” menetrendeknek.

A közlemény szerint 

a fogyasztóvédelmi vizsgálat során a fogyasztóvédelmi hatóság vizsgálja, hogy a légi utasok jogaira vonatkozó úgynevezett EK-rendeletben foglalt körülmények és feltételek megvalósulása esetén a légifuvarozók a repülőtéren írásos tájékoztatást adtak-e az utasoknak, szükség esetén biztosították-e az átfoglalás lehetőségét vagy a jegyár visszatérítését.

Továbbá az utasok részére meghatározott ellátást kell biztosítani. A legkorábbi időpontra való átfoglalás választása esetén ez étkezést és frissítőket jelent, továbbá adott esetben éjszakai szállást és reptéri transzfert, illetve két ingyenes telefonhívás vagy e-mail küldési lehetőséget. A fentiek mellett távolságtól függően 250, 400 vagy 600 eurós átalány-kártalanítást is kell fizetni az utasnak távolságtól függően – ismertette a tárca.

Az Igazságügyi Minisztérium honlapján rövid tájékoztatót tett közzé arról, hogy a légi utasoknak késés, járattörlés esetén milyen jogaik vannak.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában