Krimi

2024.07.31. 21:11

Till Tamás földi maradványai kerülhettek elő egy tanyán? Ezt mondja az eltűnt fiú édesapja

24 év után oldódhatna meg a rejtélyes eltűnés.

MW

Forrás: baon.hu

Biciklivel indult útnak bajai otthonából a vadasparkba Till Tamás 2000 tavaszán. A szülei soha többé nem látták a tizenegy éves fiút. 

A rendőrségi nyomozás sem akkor, sem később nem vezetett eredményre, holott mindent elkövettek a felkutatására. Annyit sikerült kideríteni, hogy a gyermeket nem érhette véletlen baleset, nem önszántából tűnt el, és olyasvalakinek van köze ehhez, aki akkor Baján élt.

Az eltűnt személy immár 35 éves, és nemzetközi körözés alapján is keresik. Az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtökön egy Bács-Kiskun vármegyében 2000-ben eltűnt gyermek ügyével kapcsolatos eljárásról tart sajtótájékoztatót: vélhetően Till Tamás eltűnésével kapcsolatban jutott újabb információ a hatóság birtokába - írja a baon.hu.

Bár a legtöbben a fiú eltűnése óta biztosra veszik, hogy a gyermek meghalt, a szülei a mai napig bizonytalanságban élnek – írja a Bors. A portálnak három éve megszólalt az eltűnt fiú édesanya, aki azt mondja, szerinte egyszerű magyarázat van gyermeke eltűnésére.

Hiszünk benne, hogy Tamás egyszer hazatér. Nincs olyan nap, hogy ne gondolnánk rá, hogy milyen ember lett belőle. Abban biztosak vagyunk, hogy egy teljesen egyszerű magyarázat van az eltűnésére

– fogalmazott akkor, most azonban hátborzongató hír kezdett terjedni a környéken.

Baján egyesek tudni vélik, hogy egy tanyasi ház felújítási munkálatai során egy 11 év körüli gyermek csontvázára bukkantak. Kérdés, hogy ezzel megoldódik-e a csaknem két és fél évtizedes rejtély.

Azonnal felmerült annak lehetősége, hogy akár Till Tamás földi maradványairól is szó lehet. Hogy ez így van-e, arra szakértők adhatják meg a választ, az azonosításhoz valószínűleg DNS-vizsgálatra lesz szükség ennyi év után. A hír alatt rengeteg hozzászólás van, a legtöbben azt kívánják, hogy a szülők végre nyerjenek bizonyosságot eltűnt fiuk sorsáról, hogy megnyugodhassanak.

Várjuk a híreket és a szülők is! Reménykedünk a legjobbakban! Én is, mint unokatestvére!

– írják az első hozzászólásban.

A Bors elérte Till Mátyást, a kisfiú édesapját, aki az esetleges új fejleményekről nem kívánt nyilatkozni.

Én is hallottam, hogy miket mondanak a városban, de az emberek régebben is mindenfélét beszéltek. Már csak akkor szólalok meg a fiammal kapcsolatban, ha lesz valami biztos értesülés

 – magyarázta az idős férfi, aki elárulta: egyre nehezebben élnek a feleségével, Katalinnal. A Bors három évvel ezelőtt írt arról, hogy Tamás édesanyja agyvérzés következtében lebénult.

A feleségemmel egyre nehezebben élünk, de szeretetben. Katalin mindenben a segítségemre szorul, én támogatom őt a mindennapokban. Dolgozni nem tudunk, csak egymásnak vagyunk

– foglalta össze az idős férfi, hogyan élnek most.

Számos teória született a gyilkosságtól a pedofilhálózatig

Több elképzelés is született arról, hogy mi történhetett Tamással. A rendőrség valószínűnek tartotta, hogy külföldre vitték a gyermeket. A jugoszláv határ csupán 30 kilométerre volt, és a rendőrség felvette a kapcsolatot az ottani hatóságokkal, de az nem vezetett eredményre, nem találtak semmi nyomot.

Egy bajai férfi, Sz. János egyszer beismerte Tamás meggyilkolását, majd visszavonta vallomását. Sok nyomozó máig meg van róla győződve, hogy az ő lelkén szárad a kisfiú eltűnése, de ezt nem sikerült eddig bizonyítani. A férfi korábban megölte párját, amiért börtönben is ült. Sz. János ismerte Till Tamás családját, gyakran járt el házuk előtt.

Felmerült az is, hogy elüthették a kisfiút, és ezt leplezve tüntették el - írja a baon.hu.

Olyan teória is született az évek során, hogy egy Spanyolországig nyúló pedofilhálózatnak van köze az eltűnéshez.

Mivel azonban nem volt megalapozott gyanú arra nézve, hogy a gyermek bűncselekmény áldozata lett, mindvégig eltűnésként kezelték az ügyet. Így bizonyítékok hiányában vádat sem lehetett emelni senki ellen.

Az Index úgy tudja

a Bácsbokod felé vezető úton, a köztemető közelében személygépkocsijával egy férfi elüthette a kerékpárral közlekedő gyermeket, aki az ütközés következtében életét vesztette, az elkövető a baleset helyszínének közelében lévő iparterületen építkezett, a fiú holttestétől pedig a háza alapozása során szabadult meg.

A portál értesülései alapján erre úgy derült fény, hogy az ingatlan a közelmúltban egy külföldi tulajdonosé lett, aki felújításba kezdett. Állítólag a tettes már nincs életben, de az özvegye megerősítette az áldozat befalazásának tényét és annak körülményeit is.

Az ügyről további részleteket a baon.hu oldalán, ide kattintva olvashat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!