Labdarúgó NB I

2024.09.01. 17:27

Az Újpest először nyert Kecskeméten

Az Újpest hátrányból fordítva 3-1-re győzött a Kecskemét vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.

MW

Forrás: Újpest FC/Facebook

 A fővárosiak öt vereség és négy döntetlen után történetük során először gyűjtötték be a három pontot Kecskeméten, a mostani szezonban pedig ez volt az első pontszerzésük idegenben. 

Az első félidőben többnyire mezőnyharc zajlott a pályán, valamelyest a Kecskemét volt veszélyesebb, de Piscitellinek sem volt szüksége bravúrra, hogy megóvja a kapuját a góltól. Huszonöt perc elteltével megélénkült a játék, ami gyors gólváltást eredményezett: előbb hazai szöglet után Katona Levente fejjel, majd néhány perccel később a vendégek saját nevelésű futballistája, Mucsányi lábbal szerezte meg pályafutása első élvonalbeli találatát. A szünetig hátralévő időben maradt a nagyobb iram, de újabb gól nem született. 

Térfélcserét követően is nagy lendülettel vetette magát a küzdelembe mindkét együttes, ebben a periódusban mégis csak az Újpestnek voltak lehetőségei, a hazai hálóőr kétszer is nagyot védett. A Ferencvárostól újra kölcsönvett Katona Bálint beállításával hatékonyabbá vált a kecskemétiek támadójátéka, a kimaradt helyzetek viszont megbosszulták magukat, mert egy másik, de ellenfélként visszatérő Horváth Krisztofer remek passzából Brodic az Újpestet juttatta előnyhöz. Megtört a KTE lendülete, s bár próbált támadni, a vendégkontrák veszélyesebbek voltak, egy mesterien végigvitt ellenakció végén pedig a góllövőlistát immár öt találattal vezető Ljujic lezárta a mérkőzést. Az utolsó negyedórában is csak Vargának volt védenivalója, a vendégeknél pedig Horváth Krisztoferhez hasonlóan bemutatkozott a frissen igazolt Fiola Attila is. 

OTP Bank Liga, 6. forduló: 

Kecskeméti TE-Újpest FC 1-3 (1-1) 

Kecskemét, Széktói Stadion, 4743 néző, v.: Erdős 

gólszerzők: Katona L. (30.), illetve Mucsányi (34.), Brodic (64.), Ljujic (76.) 

sárga lap: Gergényi (22.), Nunes (84.) 

Kecskeméti TE: 

Varga B. - Májer, Szabó A. (Nagy K., 81.), Belényesi, Katona L., Zeke - Nikitscher, Vágó, Zsótér (Meszhi, 66.) - Lukács (Katona B., 59.), Pálinkás (Vattay, 81.) 

Újpest FC: 

Piscitelli - Bese, Nunes, Duarte, Gergényi, Tamás (Fiola, 85.) - Tajti (Lacoux, a szünetben), Ljujic, Geiger (Onovo, 75.) - Brodic (Dénes, 85.), Mucsányi (Horváth K., 59.)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában