Sakkolimpia

2024.09.16. 22:14

Kikapott Indiától a férfi csapat, a női remizett Peruval

A budapesti sakkolimpián öt győzelem után a hatodik fordulóban veszített a legjobb magyar férfi csapat, amelyet India együttese győzött le 3-1-re. Az első számú hazai női gárda esélyesebb létére döntetlenre végzett hétfőn Peruval.

MW

Sakkolimpia

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

A nyílt szekcióban a házigazda eredendően kilencedikként rangsorolt, de a hatodik körnek negyedikként nekivágó válogatottja a nagy esélyes Indiával találkozott. Az ázsiai ország alakulata két éve, a Csennajban rendezett sakkolimpián azzal keltett szenzációt, hogy a fiatalok alkotta második csapata megelőzte az elsőt és bronzérmet szerzett. Közülük a 18 éves Domárádzsu Gukés és a 19 esztendős Rámesbábu Praggnanandhaa Budapesten is szerepel az ifjú gárdában. A gárda eddig imponálóan szerepelt a magyar fővárosban is, sorra nyerte mérkőzéseit, például a harmadik fordulóban a magyar B csapatot verte 3,5-0,5-re, egyedül Papp Gábor ért el döntetlent, a többiek kikaptak. Hétfőt megelőzően India 20 partijából - négy remi mellett - 16-ban gyűjtötte be a teljes pontot.

A 6. fordulós rangadón India (2753 Élő-átlag) válogatottjának legjobbja, Gukés (2764 Élő-pont) - aki megnyerte a világbajnokjelöltek idei tornáját, így az idei vb-döntőben ő küzdhet meg a világbajnoki címért a kínai Ting Li-zsennel - a magyar csapat éljátékosával, Rapport Richárddal (2715) három és fél órás nagy csatát vívott, amely végül a 44. lépésben döntetlennel zárult. Nem bírt egymással a 2004-ben világbajnoki döntőben szerepelt, a magyar csapatban második táblás Lékó Péter (2666) és Praggnanandhaa (2750) sem, ahogyan a harmadik táblás összecsapás is pontosztozkodással ért véget az orosz születésű Szjugirov Szanan (2644) és Árdzsun Erigaiszi között. A legtovább - öt órán át - a harmadik olimpiáján szereplő, 25 éves Gledura Benjámin (2628) és a 29 esztendős Vidit Gudzsráti Santosh (2720) mérkőzése tartott, a két nemzetközi nagymester küzdelméből az indiai játékos került ki 3-1-es sikerre vezetve négyesét.

A magyar-indiai csata mellett rendezték a kínai-vietnami rangadót is, azaz az első négy, eddig hibátlan egység egymással mérkőzött. Utóbbi párharc 2-2-re végződött úgy, hogy a világbajnok Ting meglepetésre - ráadásul világossal - alulmaradt Le Quang Liemmel szemben.

A legjobb magyar női csapat a nyolcadik helyről kezdte a napot, és Peru legjobbjai ellen komoly eséllyel ült asztalhoz. Az első táblán a világos bábukat vezető, 17 éves Gaál Zsóka (2385) 26 lépés után - matthelyzetet teremtve - feladásra késztette ellenfelét. Az előzőleg mind a négy partiját megnyerő Hoang Thanh Trang (2351), sötéttel játszva döntetlenre végzett dél-amerikai riválisával, viszont Papp Petra (2259) kikapott alacsonyabban rangsorolt ellenfelétől, s mivel zárásképpen Terbe Julianna (2245) remizett, a magyar csapatnak be kellett érnie 2-2-es döntetlennel.

A svájci rendszerű, vasárnap záruló 11 fordulós viadalon kedden szünnap lesz.

Eredmények, 6. forduló:

férfiak:

Magyarország-India 1-3 

Rapport Richárd (2715 Élő-pont)-Domárádzsu Gukés (2764) döntetlen

Rámesbábu Praggnanandhaa (2750)-Lékó Péter (2666) döntetlen

Szjugirov Szanan (2644)-Árdzsun Erigaiszi (2778) 0-1

Vidit Gudzsráti Santosh (2720)-Gledura Benjámin (2628) 1-0

Banglades-Magyarország B 2-2

Magyarország U25-Thaiföld 3,5-0,5

nők:

Magyarország-Peru 2-2 

Gaál Zsóka (2385)-Deysi Cori (2366) 1-0

Ingrid Aliaga Fernandez (2111)-Hoang Thanh Trang (2351) döntetlen

Terbe Julianna (2245)-Fiorella Contreras Huaman (2168) döntetlen

Heidy Nicole Garcia Andrada (2003)-Papp Petra (2259) 1-0

Franciaország-Magyarország B 3,5-0,5

Dominikai Köztársaság-Magyarország U25 2,5-1,5

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában