A gyermekévekre emlékezett

2024.07.08. 17:00

Dzsúdló: ami vagyok, az Miskolcnak is köszönhető

A mezőzombori származású Dzsúdló szombaton, a Lovagi Tornák Terén játszott hatalmas rajongótábor előtt. A koncert alatt többször is beszélt Miskolchoz fűződő viszonyáról.

Dzsudló-koncert a Lovagi Tornák Terén

Miskolcon játszani nekem nagyon más, azt gondolom, hogy ami vagyok, az nagyon sokban amiatt van, mert Miskolcon nőttem fel tulajdonképpen és itt töltöttem a legfontosabb éveket. Azt szeretném kérni, hogy a barátaimnak, akik elkísértek ma este, mutassuk meg mi van itt, Miskolcon” – mondta el két dal között a rapper, a közönség pedig hatalmas sikítással fogadta szavait. A mezőzombori gyermekévekre is visszaemlékezett: innen körülbelül 20-30 kilométerre nőttem fel, és pici koromban volt a nagypapámmal egy szokásunk. Amikor jöttek a tehenek az utcába, akkor a papám kivitt, hogy nézzük a bocikat. Egy kicsit olyan élmény volt, hogy nagypapám ilyenkor engedte meg magának, hogy egy kicsit rosszabbul legyen és sírdogáljon. Ez a kép nagyon megragadt, hogy az emberek ülnek a kerítés előtt és sírdogálnak – mesélte közönségének Dzsúdló, mielőtt belekezdett a Virágok című nagy sikerű szerzeményébe.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában