Tudósítónk Velencéből

2024.08.30. 08:00

Díva a díva szerepében

Angelina Jolie-ra voltak kíváncsiak főként az újságírók csütörtökön, a Maria Callast alakító színésznőre hosszú, tömött sorokban várakoztak.

Angelina Jolie Maria Callas szerepében látható a velencei filmfesztiválon

Fotó: AFP, Alberto Pizzoli

Tavaly a hollywoodi sztrájk miatt csak elvétve lehetett egy-egy hírességet látni a Lido di Venezián, idén még épphogy elkezdődött a 81. Mostra Internazionale d’Arte Cinematografica, már több híresség fordult meg a vörös szőnyegen, mint tavaly az egész fesztivál alatt. És idén, a fotósok és a rajongók legnagyobb örömére, ez még csak a kezdet. A vetítések látogatottságán még érződik, hogy még csak az elején járunk a fesztiválnak, a versenyfilmek azonban érkeznek sorban. 

Versenyben a fődíjért 

Hetekig tartotta izgalomban a magyar sajtó képviselőit, hogy Angelina Jolie Magyarországon forgatott. Jolie egy rövid időre a gyerekeivel együtt a fővárosba költözött, hol az operában, hol egy-egy étteremben tűnve fel a forgatási szünetekben. Jolie a Maria Callas utolsó napjairól szóló Maria című életrajzi filmet forgatta hazánkban. A chilei Pablo Larraín filmje versenyben van az Arany Oroszlánért, ahogy legutóbbi életrajzi alkotása, a Diana hercegnőről szóló Spencer is a velencei versenyprogramban szerepelt. A Maria az énekléstől visszavonult, egykori csodás hangját fokozatosan egyre inkább elvesztő, gyógyszerfüggő és szeszélyes díva számvetése az életével, sikereivel és a görög milliárdos, Arisztotelész Onasszisz iránt érzett élete végéig tartó szerelmével.

Budapesti helyszínek

A címszerepet alakító Jolie láthatóan rengeteg munkát tett az alakításába, Larraín pedig már a Jackie-vel és a Spencerrel is bizonyította, mennyire odafigyel a korhű részletekre. A hazai közönségnek érdekes lehet a számos ismert budapesti helyszín, még ha ezúttal fővárosunk éppen Párizst alakítja is. 

Angelina Jolie a vörös szőnyegen
Fotó: AFP

A film mindezek ellenére hamar érdektelenségbe fullad, és ha nem lennének a csodás operarészletek, lehet, ott is hagytam volna. Nemhogy újat nem tudunk meg Callasról, még zavaró is az, ahogy Larraín megszépít bizonyos dolgokat, legalább annyira elrugaszkodva a valóságtól, mint a gyógyszerektől folyamatosan hallucináló díva elméje.

Oscar-jelölést kaphat 

A Maria kapott tapsot és nemtetszés-nyilvánítást is a reggeli sajtóvetítésen, de a Jolie-ra kíváncsi újságírók már egy órával a sajtókonferencia megkezdése előtt hosszú, tömött sorokban várakoztak, hogy meghallgathassák, miként vélekedik a filmvilág egyik utolsó nagy dívája Callasról és a Larraínnal való közös munkájáról. Bár többen is megtisztelték a stábból a jelenlétükkel a sajtókonferenciát, az újságírók leginkább Jolie-ra voltak kíváncsiak, többen pedig már meg is előlegezték neki az Oscar-jelölést a Mariában nyújtott alakításáért.

 

Váró Kata Anna

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában