Miskolc maradt az otthona

Berlinben telepedett le a miskolci származású Trencsényi István, aki nyugdíjasként sem hagyott fel kereskedő tevékenységével. Szerkesztőségünket születésnapja előtt kereste föl, hogy kortársait mozgalmas életre buzdítsa.

– Évente háromszor-négyszer jövök egy-két hétre Magyarországra, például Mádra, amikor a munkám ideszólít. Olyankor a forgalomtól függően 12-14 órát autózom egyhuzamban, 2200 kilométert teszek meg. Most már 70 literes tankom van, amivel egészen hazáig el tudok jönni. Még 1972-ben kerültem ki Berlinbe egy gépszerelő vállalathoz. 1990-ben, amikor Nyugat- és Kelet-Németország újra egyesült, Ludminba kellett mennünk az új központba, ahol felbontották a szerződésünket. A legtöbb magyar kollégám hazajött, de én olyan helyzetben voltam, hogy nem tehettem meg, mert egy évvel korábban született kisfiam odakint. Klímaszerelőként kezdtem dolgozni, aztán csőszerelő, hegesztő, festő és bútorépítő munkákat vállaltam, illetve a postánál voltam. Ez így ment egy darabig, aztán 2010-ben létrehoztam a saját import-export vállalkozásomat – osztotta meg.

Haza csak egy van

Az elutazni készülő fiatalokat átgondolt mérlegelésre buzdítja a kereskedő.

– Bár a családom már Németországhoz köt, és van egy három és fél éves unokám is, de máig Miskolcot tekintem az otthonomnak. Hiányzik a hazai klíma, például, hogy nyáron késő estig kellemes strandidő van. Persze sok élménnyel gazdagodtam, de mégsem ugyanolyan, mint itthon, ahol felnőttem. Kezdetben egyáltalán nem tudtam a nyelvet, de aztán szépen megtanultam. A németek csak úgy ismernek, hogy a magyar Stefan, aki főz, mert többször megvendégeltem őket. Amikor Miskolcra jövök, a nővérem unokái látnak vendégül, akikkel máig élő a kapcsolatom és az év bármely szakaszában szívesen fogadnak. A fiataloknak, akik gondolkodnak, hogy kivándorolnak, azt mondanám hogy ne higgyenek a meséknek, mert a messziről jött emberek azt mondanak, amit akarnak. Odakint hatalmas a drágaság. Nekem azért kell fenntartanom a vállalkozásomat, mert a német nyugdíjamból nem jövök ki – hangsúlyozta Trencsényi István.

Mindig mozgásban

Az öregúr kitartással és tréningezéssel őrizte meg vitalitását.

– Nem bánom, hogy még időskoromra is aktív vagyok. Mindig azt mondom, hogyha az ember állandóan csinál valamit, akkor nem tunyul el és meg tudja őrizni az egészségét. A korombelieknek javaslom, hogy maradjanak mozgásban, tűzzenek ki célokat és ne arra koncentráljanak, hogy öregszenek. Persze az autóvezetéshez fontos, hogy jók legyenek a reflexek, de ezt is lehet tréningezni. Négy évvel ezelőtt nehéz időszakom volt, mert azt vettem észre, hogy egyszerűen nem vagyok képes az úton tartani az autót. Majd újra lementem a tanpályára és elhatároztam, hogy addig gyakorolok, amíg visszatér a képességem. Ma ismét neki merek indulni a hosszú útnak. Végül is csak bátorság és önbizalom kérdése az egész – zárta.