Bizalommal tankoló szán

Az állatok és a sport együttes szeretete miatt kezdett el Seres Anna egyetemi oktató és kutató már gyerekkorában kutyaszánozással foglalkozni. Először csak lillafüredi házuk környékén gyakorolt szánhúzó kutyáival, aztán, ahogy fejlődött, már külföldi versenyekbe is belevágott.

120 kilométer

– A legnagyobb teljesítményem egy 120 kilométeres verseny volt Svédországban, ahol gyönyörű tájakon mentünk keresztül. Bár féltem tőle, de előtte két hetet tudtunk edzeni a helyszínen és nagyon gördülékenyen ment. Viszont talán ennél még nagyobb élmény volt életem első közti hosszútávú versenye. Mivel még tapasztalatlan voltam, csupán négy kutyával és viszonylag nehéz szánnal indultam el. Az idő is rossz volt, a hófúvás teljesen szétszabdalta néhány helyen a távot. Az út havas gerinceken át vezetett és egy helyen a kutyáim megtorpantak, azt hittem fel is adják. Akkor éreztem meg először, mennyit számít, hogy jól egymásra vagyunk hangolódva. Ahogy hátrapillantgattak rám a kutyáim, hogy biztosan tovább akarok-e menni, elég volt biztatnom őket és engedelmeskedtek. Kényszeríteni egyáltalán nem lehetett volna, tehát fontos a jó kapcsolat – mesélte a kutyabarát.

Bárki elkezdheti

A versenyek kapcsán megtudtunk pár érdekes technikai részletet is.

– Négy, hat, nyolc és sok kutyás kategóriák vannak a versenyeket. Többféle méretű szánokkal lehet elindulni, amelyeket a hajtó állva irányít, de lehet rajta utas is és 5-7 kilós súlyokat aggatnak rá. Ezenkívül létezik többféle sífutó kategória is kutyaszánnal. A csapatok általában egymást követően 2-3 percenként indulnak. Magyarországon inkább csak rövid távú versenyeket rendeznek és nagyobb részt Budapest környékén, ahová sokat kellett volna utaznunk ahhoz, hogy néhány kilométert futhassunk, ezért inkább külföldön kezdtem versenyezni: Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban, Ausztriában, Franciaországban és néha messzebb is. Később mi is rendeztünk versenyeket például a Bükkben, de mióta itthon vagyok a gyerekekkel, azóta csak a négy idős kutyámmal megyünk el néha sétálni. Léteznek olyan kutyás sportok is, amelyekhez nem szükséges hó, mert kerékpárt, vagy tereprollert húznak a kutyák és ezekbe már néhány kutyával és egyszerűbb eszközökkel is bele lehet vágni – sorolta Seres Anna.

Nyugodtak, de szívósak

Beszélgetőtársunkat arról faggattuk még, hogy miben különböznek a szánhúzó kutyák más ebektől.

– Amikor elkezdtem ezt az egészet elsőként alaszkai malamutokat szereztem be, de hamar rájöttem, hogy a husky alkalmasabb a szánhúzásra. Végül egy alaszkai husky nevezetű fajtát választottam, amit kifejezetten erre tenyésztettek ki. Ezeknél a kutyáknál fontos kritérium, hogy ne legyenek agresszívek más állatokkal szemben, mert ilyesmi azonnali kizárással jár a versenyeken, ezért házőrzésre nem alkalmasak. A sport viszont a vérükben van, alig kell őket bármire tanítani, inkább csak a vezérkutyát, mert ő kezdi el bevenni a kanyart, amikor jelzem, hogy merre szeretnék fordulni. A másik fontos tulajdonságuk, hogy sokáig tudjanak futni, amit különleges energia tartalékolási képességüknek köszönhetnek. Ugatni ritkán szoktak, jellemzően vonyítanak. Az alaszkai malamutnak kifejezetten olyan hangja van, mint a farkasnak. Viszont a szibériai huskyt gyakran keverik kopókkal és más vadászkutyákkal, hogy gyorsabban fussanak – magyarázta a versenyző.