Mondjuk vagy ne mondjuk?

Hogy miként, milyen módszert alkalmazva, mennyi információt érdemes gyermekeink előtt feltárni, arra vonatkozóan csak útmutatások vannak, melyeket a szülők alapul vehetnek a beszélgetések előtt.

Tudniuk kell róla

Shonna Innes klinikai pszichológus Beszéljünk a koronavírusról! című írásában egyszerre próbálja a kicsiket informálni, kreativitásra buzdítani. Egy képzeletbeli gyermek bőrébe bújik, aki érzékeli a körülötte lévő helyzetet, de megerősítésre van szüksége. A nagymamáját kéri meg, hogy meséljen neki a fennálló állapotról, közben pedig játékos feladatok megoldásával szórakoztatja a hallgatóságot, ezzel is oldva a feszültséget. Az írónő korábbi műveiben is az élet nagy kérdéseit feszegeti, melyekkel praktizálása során találkozott. (Korábbi művei: Az élet olyan, mint a szél, A barátság olyan, mint a mérleghinta, A játszótér olyan, mint a dzsungel.)

Az általunk megkérdezett szülők többsége úgy érzi fontos, hogy a gyermek a maga értelmi szintjének megfelelően legyen tájékoztatva.

„Nagyobbik gyermekem 6 éves, vele mesén keresztül értettem meg a vírus lényegét, a megelőzés fontosságát. Tudja, miért nem mehetünk a játszótérre, miért nem látogathatjuk meg a nagymamát, miért nem jöhetnek át a barátok játszani, ennek ellenére néha megkérdezi, hogy véget ért-e már a járvány, majd nemleges választ kapva visszafordul a babáihoz. Nem érzékelek szorongást, bármiféle negatív reakciót részükről.”

„Próbáljuk úgy felfogni, hogy ez egy hosszú nyári szünet kezdete, amikor a lehetőségekhez mérten anya és apa is többet van otthon. Mi is a mesék általi tanítás hívei vagyunk, nem nézünk, olvasunk együtt híreket, nincs még szükség ilyesmire az ő lelkiviláguknak. Ameddig a mi rezgéseink nem változnak, ők is nyugodtak maradnak” – mesélték az anyukák.