Ízvilág

2020.11.15. 11:00

Egyszerű, laktató ételek a pásztorok konyhájából

A pásztorok a legegyszerűbb hozzávalókból is laktató, finom egytálételeket tudtak készíteni.

Detzky Anna

Forrás: ÉM

A bográcsozás, szabadtéri sütés-főzés az egyik legjobb közösségformáló erő, ami idős társaságok számára is ideális elfoglaltság. A mezőcsáti Lila Akác Nyugdíjas Klub tagjai az adott évszakokhoz és az ünnepekhez kötődően, rendszeresen részt vesznek disznóöléseken, készítenek kocsonyát, illetve pásztorételeket. Ezek a fogások kiválóan alkalmasak arra, hogy kerti eszközök segítségével, akár sokfős társaságot is jól lakassanak a szabad ég alatt, egy-egy évforduló alkalmával és a régmúlt időket felidézzék. Pénzes Jánosnak, a nyugdíjas klub vezetőjének elmondása szerint a helyi szépkorúak a hagyományőrzést kiemelt feladatuknak tekinti, amely így a gasztronómián keresztül is megvalósul ősi receptek felelevenítésével, csereberélésével, vagy továbbadásával a fiatalabb generáció tagjai felé. A település rendezvényei – például a Csáti Kavalkád, illetve a Mezőcsáti Lovasnapok – kapcsán szerveződő főzéseket gyakran Gere Lajosné klubtag koordinálja, aki velünk is megosztotta a térségre jellemző egyik helyi pásztorspecialitás, a slambuc, vagy öreglebbencs elkészítésének fortélyait.

Praktikus és kiadós

A Borsodi-Mezőség múltja, amelynek Mezőcsát is része, a pásztorhagyományokig nyúlik vissza. A Magyar Néprajzi Lexikon összefoglalója szerint a pásztorok étkezési szokásai a munkájukhoz alkalmazkodott. Jellemző volt a napi kétszeri, kiadós, egyszerűen megfőzhető egytál meleg étel fogyasztása. Ezt rendszerint férfiak készítettek bográcsban, nyílt tűzön a nyájőrző közösség számára. Asszonyaiktól hazulról és munkáltatóiktól bérkiegészítésként tartós élelmiszereket kaptak: kenyeret, száraztésztát, kölest, kukoricát, túrót, szalonnát és sót. Ezt pótolták ki a sérülés miatt elpusztult állatok húsával és más tejtermékekkel, amit maguk állítottak elő, illetve gyűjtögetés során szerzett madártojásokkal és vadon termő növényekkel.

Slambuc

Hozzávalók: 4 főre

3 tojás

30 dkg liszt

60 dkg burgonya

30 dkg füstölt szalonna

2 vöröshagyma

1,5 evőkanál só

1 púpozott evőkanál pirospaprika

bors ízlés szerint

Elkészítés:

A lebbencstészta nagyon egyszerűen a tojás, a liszt és egy leheletnyi só keverékéből készül. A masszát vékonyra elnyújtjuk és megvárjuk, amíg megszárad. Ez általában egy teljes napot vesz igénybe. A tésztát másnap lehet felszeletelni és érdemes szalonnazsírban megpirítani, mert az jobb ízt ad neki. Magát a szalonnát pedig kockákra szeljük, megsózzuk, megborsozzuk és megpaprikázzuk, majd az apróra vágott vöröshagymán megsütjük. Ezt követően tesszük bele a bográcsba a lebbencstésztát és a vékonyra vágott krumplit. Kevergetés mellett kicsit megpuhítjuk az egészet. Majd felengedjük a tészta mennyiségéhez képest négyszer annyi vízzel, 30 deka tészta esetén nagyjából 9 deciliterrel. Az ételt addig főzzük, amíg a krumpli meg nem puhul benne és le nem fő róla a víz. A slambucot bizonyos házaknál savanyúsággal fogyasztják.

(A borítóképen: A pásztorételek készítése hagyomány a mezőcsáti Lila Akác Nyugdíjas Klubban)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában