Könnyes szemmel avatták fel az életfáját

A Hejcén élő Nemes Sándor azt szereti, ha nem fafaragónak, hanem famívesnek nevezik. Mert ez utóbbi kifejezés egyesíti a népi fafaragás, a faszobrászat, valamint a faépítészet tudományát. A 70 éves művész igazi tudósa a magyar népi motívumoknak, hiszen hosszú ideje kutatja azokat. Nemrég írt egy könyvet a Magyarságkutató Intézet megbízásából, szintén az általa jól ismert témában.

– Nem úgy akarom kezdeni, mint a legtöbb ember, hogy már gyerekkoromban is famíves szerettem volna lenni, de az biztos, hogy mindig nagyon szerettem rajzolni – vetíti előre Sándor. – A Nagy-Sárréten születtem, Biharnagybajomban, ott is nőttem föl. Nagy szerencsémre gyönyörű gyermekkorom volt. Állandóan az öregek réges-régi történeteit hallgattam, különösen Szűcs Sándor bácsit, a Sárrét nagy tudósát. Elindítómnak a debreceni Medgyessy Ferenc Képzőművészeti Kört tartom, amelyet Bíró Lajos festőművész vezetett. De eredendően erdészetet tanultam, úgyhogy a fát mint anyagot nagyon jól ismerem. Ez nagyon fontos, hiszen az alkotás médiuma mindig meghatározó, aki nem ismeri, az nem tud vele bánni. Maradtam tehát a fánál. Úgy vélem, hogy ez az egyik legemberibb anyag, és hogy mindent ki lehet vele fejezni. A fát természetgyógyászati anyagnak tartom, mert az élő fa mellett a halott fa is szép, ha az megfelelően díszít és funkcionál – fogalmaz Sándor.

A motívumok eredete

Azzal folytatja, hogy mindig szükségét érezte, hogy képezze magát. Azt tapasztalja, hogy nagyon sok alkotó nem ismeri a motívumok eredetét, jelentését és felhasználását.

– Márpedig ha valaki nem értelemszerűen kapcsolja össze ezeket a jeleket, akkor formailag szemet bántó és zavaró kép lesz az eredmény. Nem elég azt mondani, hogy az apám és az anyám is ezt csinálta, ezért csinálom én is így. Itt sokkal többről van szó. A nemzeti kultúránk megértéséről és továbbviteléről – hívja fel a figyelmet a famíves.

Majd elárulja azt is, hogy nemcsak könyveket írt az ősi népi motívumokról, hanem mindig van olyan munkája, amihez elő kell vennie a vésőt és a kalapácsot. Augusztusban készült el a bugaci nagy törzsi találkozó életfájával, ami 7 méter magas és másfél tonna súlyú. A két fia, Sándor és Richárd voltak a segítői. Tulajdonképpen újrafaragták az életfát, mert az előző tönkrement. Fiai hamar beletanultak a famívességbe, hiszen gyerekkorukban mindig ott voltak édesapjuk mellett, még az alkotótáborokba is vele mentek.

Közös eredet

Sándornak 8 külföldi országban vannak alkotásai, Hollandiától Kazahsztánig. Magyarországon pedig legalább 70 települést szépítenek munkái. Különösen büszke a Kazahsztánban felállított életfájára. Nemcsak azért, mert azon a vidéken 100 éve is van annak, hogy nem készítettek életfát, hanem azért, mert alkotását olyan motívumokkal díszítette, melyek a közös eredetre, közös mitológiára utalnak.

– Ennek a 9 méteres életfának az avatása igen megható volt 2012-ben. Bizony ott szem nem maradt szárazon. Mert több ezer éves ősi motívumaink egészen erre a vidékre vezetnek vissza, sőt még ennél is messzebb, a nagy hegyeken át, az Altájon is túl – fogalmaz a famíves.

Hozzáteszi: örül annak is, hogy sok magyar település magáénak érzi a szobrait, alkotásait, de annak már nem örül annyira, hogy van, ahol a lelkesedés csak az állófogadás végéig tart. Aztán a szobrot hagyják a sorsára. Nemes Sándor szerint ez azt jelenti, hogy sok magyar ember már nem érzi magáénak a magyar kultúrát, annyira kihalt belőlük az identitásuk.

Egyedi megoldások

– Az én mesterségem annyira sajátos műfaj, hogy nem is igazán vonatkozik rá a képzőművészet számos szabálya. Minden munkámmal egyedi megoldásokra törekszem. Sok esetben a fa kínálja magát az alakjánál fogva, ami egyben kiváló improvizációs lehetőség. Ezt főleg a faépítészetben és a szobrászatban lehet nagyon jól alkalmazni. Mert azt kell megalkotni, amit a fa kínál. Nem lehet mást beleerőszakolni – mondja Nemes Sándor.

Végül megtudjuk tőle azt is, hogy nemcsak két fia, de négy lányunokája is van, akik szintén nagyon ügyes kezűek, rajzolnak és faragnak. Ha pedig eljön a nyár, Sándor akkor örül a legjobban, hiszen akkor együtt lehet az egész család.

(A borítóképen: Nemes Sándor alkotás közben)