„Isten egy kicsi, ártatlan gyermek formájában testesült meg”

Októberben ismét Bangladesben járt az a magyar orvoscsoport, amely tavaly szétválasztotta a dél-ázsiai országban élő sziámi ikreket.

Ezúttal Rabeya koponyafedő műtétjét végezték el. A csoport idegsebész tagja volt dr. Csókay András, aki négy évig a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban is dolgozott. Ezért kérdeztük őt a műtét sikeréről. Az interjúban a műtét előtti imákról, az igazi Isten-hitről, a karácsonyról és a hat éve elhunyt kisfiáról is szó volt.

Októberben újra Bangladesben jártak, és megműtötték a sziámi ikerpár egyik kislány tagját Rabeyát. Miért volt erre szükség?

Az ikrek közül Rabeya az, aki jól van, és korának megfelelően fejlődik. Neki most végeztük el a koponyáját befedő műtétet. Korábban akartuk, de a koronavírus-járvány miatt nem lehetett, halasztani kellett. Október végén azonban valahogy a jó Isten segítségével ki tudtunk utazni Bangladesbe úgy, hogy mi sem kaptuk el a vírust és a gyerekek, valamint az ottani orvosok sem. A műtétet sikeresen elvégeztük, reméljük, hogy a kislány bőre, ha nehezen is, de stabilizálódni fog, és nem lesz vele további probléma. Ezért ugyan még drukkolni kell, mert ilyen nagy méretű idegen anyag behelyezése után a bőr záródása nehéz folyamat. A műtét óta eltelt egy hónap, a kislány bőrén még vannak pörkök, de bízom benne, hogy minden rendben lesz.

Hogyan történt a koponyabefedő műtét?

Implantátummal fedtük be a kislány fejét, mivel eddig csak a bőre védte az agyát. Az implantátum a Debreceni Egyetem biomechanikai laborjában készült 3D modellezéssel. Csernátony Zoltán professzor és dr. Manó Sándor CT alapján, nagyon alapos, számítógépes modellezéssel készítettek egy öntőformát. Ebbe a formába a műtét helyszínén öntöttük bele az antibiotikummal átitatott csontcementet, és így alakult ki a megfelelő, koponyát fedő implantátum. Ezt a módszert gyakran alkalmazzuk, mert súlyos koponyasérülteknél az agyduzzanat miatt levesszük a koponyatetőt. Tehát van benne tapasztalatunk, csak a kislányok esetében extrém nagy méretű koponyatetőt kellett pótolni, hiszen az összenőtt koponya szétfűrészelése, majd az agyak szétválasztása után hatalmas hiány keletkezett. Az új koponyatetőt kis titánlemezekkel és csavarokkal erősítettük rá a koponyabázisra. Ebből a szempontból igényes és veszélyes műtét volt. Végül a bőrt kellett lezárni, ezt Pataki Gergely plasztikai sebész kollégám végezte. Ő volt az egész műtétsorozat alatt a felelős azért, hogy legyen elegendő bőr a koponya befedésére. Mert bőrből sosem elég. Szép munkát végzett.

Hogy vannak most a kislányok?

Rabeya, akit most műtöttünk, jól van. Ezért volt kockázatos a legutóbbi beavatkozás, mert féltünk, hogy ártunk neki, esetleg agyi bevérzés lép fel nála. De hála Istennek, túl jutottunk ezen. Hosszú, ötórás operáció volt, szegény gyerekek már „megszokták” ezeket a hosszú megpróbáltatásokat. A másik kislány, Rukaya nincs olyan jól, mint a testvére. Ő ugyanis a 26 órás szétválasztó műtét után a 33. napon szörnyű nagy, agyi bevérzést szenvedett el, és ez hihetetlenül visszavetette az állapotát. De szép lassan azért ő is fejlődik, komoly rehabilitációs foglalkozásokon vesz részt. Sajnos a járvány ezt is akadályozza, hiszen a bangladesi kórházban sem működik minden ugyanúgy, mint a Covid előtt. Rukaya segítséggel megáll, ha etetik, tud enni, nyelni, mosolyog és gajdorászik, mint egy féléves csecsemő. Ez azonban komoly lemaradás, hiszen már elmúlt 4 éves.

Még mindig kórházban vannak?

Igen, de nem kórteremben, hanem a szüleikkel együtt egy kórházi lakásban laknak. Nagyon sokat segít nekik a bangladesi miniszterelnök asszony, Sejk Haszina Vazed.

Tudom, hogy nagy műtétek előtt hosszasan imádkozik, sőt a hazai közösségeket is együttes imára kéri. Ez most is így történt?

Igen, most is, és ez már a harmadik alkalom volt. Első alkalommal a szétválasztó műtét előtt imádkoztunk közösen, második alkalommal Rukaya koponyabefedő műtétje előtt tavaly, most pedig a másik kislány műtétje előtt harmadszor. Hiszek az ima erejében, a csoportos háttértámogatásban a szeretet erejével. Ez alkalommal is több tízezren vagy akár százezren is imádkoztunk, ami mindig meghozza az eredményét. Műtét közben érzem a közbenjáró imádság erejét. Ez nem azt jelenti, hogy mindig minden sikerül, de ameddig csak lehet, addig el kell „tolnunk a szekeret”, a többit pedig rá kell bízni a jó Istenre. Azt akarom ezzel mondani, hogy nekünk, embereknek mindent meg kell tennünk a siker érdekében szakmailag és az imádság terén is, de a többit ajánljuk fel az Úrnak.

Miként ad önnek erőt Isten?

Az a nagy kérdés, hogy komolyan veszem-e az evangéliumot és mindazt, amit Jézus mondott, vagy úgy vagyok vele, hogy hát igen, vannak a Bibliában jó részek, jönnek onnan hasznos tanácsok, igazságok, de nem tekintem az életem forrásának. Jézus azt mondja, „minden hajszálunkról tud a Mennyei Atyánk. Ha Isten gondoskodik az égi madarakról és a liliomokról, mennyivel inkább az emberről.” Ha ebből az aspektusból nézzük a teremtés hihetetlen nagyságát és erejét, hogy a semmiből lett az egész univerzum, csillagok milliárdjai, a Föld, az élőlények és az ember, akkor feltétlenül arra kell gondolnunk, hogy egy minket végtelenül szerető Istenről van szó, aki megpróbálja a hibáinkat és a bűneinket kijavítani. Pál apostol is azt mondja, hogy „szüntelenül imádkozzatok”. Az imának hatalmas ereje van, amiben bízni lehet. Nem mindig az történik, amit mi szeretnénk, de ahogy a dolgok alakulnak, úgy lesz jó. Jézus a Getsemáne-kerti imádságban mondja, hogy „Vedd el tőlem ezt a poharat, mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied.” A kereszten pedig így szól: „Istenem, Istenem, mért hagytál el engem!” De pillanatokkal később már hozzáteszi: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet”. Előfordulhat, hogy elkezdünk kételkedni, de utána jöjjön meg rögtön a válasz, a végtelen bizalom jele mennyei atyánkban. Nem parancsolni kell a jó Istennek, hogy mit csináljon, hanem fel kell tárni előtte a problémát, amiért imádkozunk. Azért imádkozzunk, hogy úgy legyen, ahogy Isten akarja. Mert mindig csak kérünk és kérünk. De Istennel nem üzletet kell kötni, hanem a bizalmunkat belé helyezni. Valahogy így értelmezem én az imádságot. Ha valami nem sikerül, amiért imádkoztam, az nem azt jelenti, hogy Isten nem szeret. Ha valami olyasmi történik, ami számomra nem kedvező a földi életem szempontjából, biztos, hogy az üdvösség szempontjából annak úgy kell lennie. Mert Isten soha nem téved. Mi, emberek sokat tévedünk, de Isten soha.

Az ön életében is történt olyasmi, ami miatt kételkedni kezdett?

Huszonkét éve vagyok aktívan hívő. Előtte, furcsa a kifejezés, de pogány keresztény voltam.

Ez mit jelent?

Azt jelenti, hogy az ember hisz Istenben, de aztán el is helyezi az egekbe, a felhők fölé, és azt mondja: jól van, Uram, hiszek benned, te ott vagy fönt, én meg itt lent csinálom a dolgomat, mert tudom, hogy mit hogyan kell tennem. Valljuk be, ez nem komoly hitélet. Úgy is szokták mondani, hogy ez a vasárnapi kereszténység. Azzal, hogy elmegyek a misére és imádkozom, azzal nem jutottam sokkal közelebb Istenhez. Mert Isten nem távol van, hanem itt velünk, de nem egy fél óráig akar velünk lenni, hanem állandóan. És ha valami olyasmi történik, ami nagy fájdalmat okoz nekünk, mint például a kisfiam halála, amikor nagyon megijedtem és féltem, de a bizalmamat nem vesztettem el. Valahogy ki tudtam azt mondani, hogy nem tudom, Uram, miért történik ez, nem értem ezt az egészet, de biztos vagyok benne, hogy te jobban szeretsz engem, mint én magamat. Ha megengedted, hogy ez megtörténjen, akkor annak volt értelme. Később aztán ez be is igazolódott. Tudom, hogy a gyerek jó helyen van, hiszen a gyerekek rögtön a mennybe jutnak, mert még ártatlanok, ezért őket nem kell félteni. Én viszont számtalan olyan Isten-tapasztalathoz jutottam a sok szenvedés által, ami gyarapította az életemet, gyarapította a tudásomat. Ezért tudtam elvégezni a sziámi ikrek szétválasztó műtétjét, de jobb családapa, jobb férj, jobb orvos lettem, tehát hihetetlen nagy előnyökkel jár az ember életében a nagy szenvedés. Azonban nem keresni kell a szenvedést, mert az bűn. De ha jön, akkor szembe kell vele nézni, és azt kell mondani, hogy igen, Uram, ez most nagyon fáj nekem, és nem értem, de elfogadom. Mert ha te megengeded, hogy így legyen, azt nem fogom megkérdőjelezni, és nem veszítem el a bizalmamat. Hiszen Jézussal is ez történik a kereszten.

Itt ez a járvány. Ezt is Isten akaratának tartja?

Isten ilyen rosszat soha nem akar. Jézus velünk küzd a járvány ellen. Ötleteket ad a tudósoknak, kérdés, hogy hallgatnak-e rá. Erről csak annyit tudok mondani, hogy ha az emberiség nem háborúra és abortuszra költené a mérhetetlen sok pénzét, hanem adott esetben kutatásokra, akkor körülbelül két nap alatt meg lett volna a vakcina. A járvány is visszavezethető Ádámig és Éváig, azaz a bűnbeesésig. Úgy is lehet mondani, hogy Istennek időbe telik kijavíttatni azokat az óriási kataklizmákat, amik a történelmünk során érték az emberiséget. Ide tartozik a rengeteg háború, a második világháborúban a holokauszt és egyéb borzalmak, és ilyen a mostani koronavírus-járvány. A tudomány is Istentől van, az is a teremtett világ dolgaihoz tartozik. Megoldódik majd ez a járvány is, bár nem tudjuk pontosan, honnan származik. A vuhani denevértől vagy egy laboratóriumból szabadult ki? Egy biztos, ha az emberiség nem értelmetlen dolgokra költené a javait, már rég megoldódott volna a probléma. Így most tovább tart.

Közeledik a karácsony. Az ön számára mi az ünnep legfontosabb üzenete?

Az, hogy azon gondolkodjunk el az előbb mondottak értelmében: Istennek mennyire hatalmas bölcsességére vall, hogy egy kicsi, ártatlan gyermek formájában testesült meg. Mennyivel könnyebb így befogadni! Ahogy korábban is említettem, Istent ne egy távoli, szakállas bácsinak tekintsük, aki bosszús és megbüntet minket. Mert Isten soha nem büntet, hiszen egy szerető Istenről van szó, aki akkora áldozatot is képes volt hozni, hogy eljött közénk, és megfeszítette önmagát. Próbáljuk megérteni, hogy mekkora kegyelmi forrás ez.

És ha már benne vagyunk ebben az állandó védőoltás-keresésben, akkor Jézusnak a földre jötte betlehemi Jézus formájában egy olyan hihetetlen lelki védőoltás, ami minden depresszió, minden baj és keserűség ellen gyógyír. De ha nem akarjuk megérteni, nem akarjuk felismerni, nem akarjuk befogadni, akkor ne csodálkozzunk, hogy csak bolyongunk, mint vakok a sötét kamrában. A sötétséggel nem úgy kell küzdeni, hogy csapkodok a kardommal és lövöldözök a sötétségre, hanem icipici gyertyafényeket kell gyújtani.

Mesélt a kisfiáról. Gondolt már arra, hogy milyen lesz újra találkozni vele?

Jaj, nagyon jó lesz, meg fogom ölelni. Ugyanúgy fogom meg­ölelni, ahogy Jézust ölelték meg a tanítványok, amikor belépett az utolsó vacsora termébe a feltámadás után. Mert testben fogunk feltámadni, méghozzá egy dicsőséges testben. Nem vagyok azért ennyire profán, tudom, hogy a mennyek országa ennél sokkal többet jelent, minthogy testben is megölelhetjük egymást, de azért ez egy jóleső érzés. Láttam a kisfiamat megfulladva a medencében, elgyötört arccal, ahogy Jézusnak is elgyötört volt az arca a kereszten. De az Úr nem így támadt fel, hanem frissen, fiatalon. Ezért nem kell attól félnünk, hogy szeretett szüleinkkel úgy fogunk találkozni a feltámadáskor, ahogy kínok kínjával elmentek a kórházi ágyon. Ez is hozzátartozik a feltámadásnak az eddig megismert misztériumaihoz. Ez pedig öröm, és nem kell félni az elmúlástól. Minden félelem az elmúlásra vezethető vissza, a járvány kapcsán is megfogalmazódik bennünk a haláltól való félelmünk. De nem kell, mert egy sokkal boldogabb és valóban örök életre fogunk megszületni. Itt, a földön azért próbáljuk betartani a tízparancsolatot. De alakítsuk át azokat pozitív mondásokká! Boldogok, akik nem hazudnak, boldogok, akik nem lopnak, boldogok, akik nem ölnek. Így értelmezve a földön is igazi boldogságot adhat a tízparancsolat, Jézus boldogmondásaival kiegészítve.

(A borítóképen: Dr. Csókay András: Istennek időbe telik kijavíttatni azokat az óriási kataklizmákat, amik a történelmünk során érték az emberiséget)