Bódvaszilasról a kaukázusi lágerbe hurcolták őket

Nagy fájdalma a szervező Nagy Gábornak és az elhurcoltak leszármazottainak, hogy idén a járványhelyzet miatt nem tudták megtartani a megemlékezést Bódvaszilason a málenkij robotra elhurcoltak emlékművénél. A hétvégi szentmise keretében sikerült azért rájuk is emlékezni kicsit.

„Egy kis munkára…”

1945. február 22-én 64 helyi férfit hurcoltak el a Szovjetunióba, akik éveket töltöttek málenkij roboton sanyarú körülmények között. Nagy Gábor magánemberként kezdte el évekkel ezelőtt a megemlékezések szervezését, amelyet az önkormányzat és a helyi egyház is támogat. Az édesapja is azok között a 16 és 64 év közötti férfiak között volt, akiknek február 22-én jelentkezniük kellett háromnapi élelemmel „egy kis munkára”, ám a Kassa-Szedria börtönbe terelték, ahol válogatott verés után rávették őket, hogy írják alá: háborús bűnt követtek el. Ezután teherautókkal Novy Sac és Szanyok településekre vitték, ott vagonírozták és a Szovjetunióba szállították őket a környékbeli falvak lakóival együtt.

A Kaukázus közepén kellett dolgozniuk jóvátételi munkán, a szakemberek üzemekben, a nagy részük pedig a nuzali lágerbe került. Az itt fabarakkokban „élők” ólom- és cinkbányában dolgoztak, ahol korábban köztörvényes halálraítéltek végezték a munkát. A kemény napi penzum mellett minimális élelmet kaptak, semmiféle munkavédelmi eszközük nem volt, ahogy tisztálkodási lehetőségük sem. Megjelent a fejtetű, a kiütéses tífusz, a szilikózis, a portüdő, és a fűtetlen faházakban nem volt olyan, aki valamilyen fagyási sérülést ne szenvedett volna el.

Nem hagyja feledésbe merülni

A 64 Bódvaszilasról elhurcolt közül 21-en sosem tértek haza, a többiek csonttá fogyva, betegen kerültek haza évekkel később, miután titoktartási nyilatkozatot írattak alá velük. Nagy Gábor azt mondja, megfogadta az édesapjának, hogy nem hagyja feledésbe merülni a szilasiakkal történteket, mert ezek az emberek sokszorosan megérdemlik, egy igaztalan és hazug világnak voltak az elszenvedői.

– Néhány éve a Tiszai pályaudvaron alkalmam volt egy kiállított fogolyszállító vagont megnézni. Szívbemarkoló látvány volt. A riporter megkérdezte az egyik túlélőt, mit üzen az utókornak. A válasz az volt: tisztelettel őrizzék meg emléküket és érjék el, hogy ember az embernek farkasa többé ne legyen. Ezen vagyunk mi is itt Bódvaszilason, ugyan ma már egyetlen elhurcolt sem él, de igyekszünk kegyelettel megőrizni az emléküket, nem feledve, hogy mi történt – teszi hozzá Nagy Gábor.

(A borítóképen: Tavaly még igen, idén már nem volt lehetőség a megemlékezésre)