Randi a szépszülőkkel, hetedíziglen

Csikasz Zsuzsanna, Kertész Katalin, Lakits Katalin, Buday Judit, Szabó Helena, Szecska Anna, Pap Catharina, Hamvay Susanna, Stetinger Julianna és még hét női név. Nem osztálytársak, nem is ismerték egymást, hiszen földrajzilag távol éltek egymástól, mégis van bennük valami közös. Mindnyájan az 1700-as évek közepén-végén születtek, és sosem gondolták volna, hogy hat generációt követően szépunokáik házassága összeköti őket, a szép-szépunokák pedig (van ilyen rokoni szál?) egyetlen családfán ábrázolják majd mindahányukat.

Sajnos fotó nincsen róluk (még fel sem találták akkor), így nem tudni, milyenek voltak, a nevükön kívül ma (még-már) semmi más nem derült ki. Leszármazottaikról annál inkább, van köztük földműves, földbirtokos, cseléd és úriasszony is. Ahogy haladunk a korban, már fotók is elő-előkerülnek, a legidősebb rokon az 1800-as évek közepén született dédapa, aki unokája – e sorok írójának akkor tinédzserkorú édesanyja – mellett ül.

Régi dokumentumok

A fenti, rövid bevezető egy kis ízelítő a saját családom családfakutatásának jelenlegi állapotából. A munka oroszlánrészét az öcsém és az unokatestvérem végzi egy Familysearch nevű, mormonok által üzemeltetett családfakutató oldal segítségével, a kiindulópontot – büszkén állíthatom – az a hatalmas csomagolópapír adta, amire sok-sok éve a nagymamákkal való beszélgetés után egy hevenyészett családfát felrajzoltam. A kutatás során az öcsémék számtalan régi anyakönyvben kutakodtak születési, házassági, halotti bejegyzések után, találtak újságcikkeket, egyéb okiratokat, néha el is tévedve a sok hasonló név rengetegében. Mi pedig – testvérek, szülő, és a mi gyerekeink – szájtátva hallgatjuk az újabb és újabb családi történeteket.

S hogy mire jutottak eddig? Hét generáció visszafelé (a gyerekekét nem számolva), sok dokumentum, még annak a pozsonyi bérpalotának a fotója is meglett, amelyben hajdanán anyai dédanyám nevelkedett.

A hetedik generáció

A családfakutatást az állam támogatja, 2022. március végéig Családtörténeti Kutatóközpont jön majd létre a Magyar Nemzeti Levéltár keretein belül: erről lapunk is beszámolt nemrégiben. Félmilliárd forintot szán a kormány az 1895 és 1980 között keletkezett összes állami anyakönyv levéltárban őrzött másolatainak digitalizálására is.

Van olyan megyénkben élő, akinek a 13. századig sikerült megtalálni az őseit – Kis József

A megyében folyó munkáról Kis Józsefet, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár igazgatóját kérdeztük.

Amikor megemlítettük neki, hogy a hetedik generációig jutott a családunk vissza, azt mondta, ez nem véletlen, a legtöbb embernek eddig sikerül, épp ez az oka, hogy programjuk neve: Hetedíziglen. 2019-ben indult a projekt, és fő célja a családfakutatás népszerűsítése mellett az, hogy segítséget nyújtson a kutatásban, magyarázta a szakember. Tartanak foglalkozásokat felnőtteknek, ez általában kezdő tanfolyamot jelent, ahol megtanulják, milyen lépések vezetnek a célig: a kiterjedt családfáig, vagy akár egy könyv elkészítéséig a család történetéről. A haladóknak már főleg egyéni kérdéseik vannak, nekik az egyéni konzultáció lehetőségét biztosítják.

– Sajnos a járványhelyzet miatt csak két tanfolyamot tudtunk megtartani, de az egyéni konzultációs lehetőség továbbra is adott – mondta Kiss József. Megtudtuk, ezek ingyenesek, mint ahogy a levéltári kutatás is.

A szakember hangsúlyozta, van Facebook-oldaluk, diákoknak is tartottak előadásokat, és kiadványokat is készítettek külön-külön gyerekeknek és felnőtteknek, oktatóvideójuk pedig bemutatja, milyen lépéseket kell tenni addig, míg el lehet indulni a levéltárba.

Mindemellett fontos, hogy többirányú digitalizálási program indult el a Magyar Nemzeti Levéltárban a kassai levéltárral együttműködve, ez abaúji és zempléni egyházi anyakönyvi kivonatok digitalizálását jelenti.

– Csak tavaly több tízezer oldalt digitalizáltunk, idén is folytatjuk, ez elsősorban a határ környékére vonatkozó egyházi anyakönyveket jelenti – mondja Kis József. A következő években ez felgyorsul, és sokkal szélesebb területekre terjed ki. Emellett adatbázis-készítésre is hangsúlyt helyez a Hetedíziglen projekt. A megyében egyébként már 2012 óta készítenek adatbázisokat egyházi, de leginkább polgári anyakönyvekről: így már nem kell több tízezernyi adatot átböngésznie a kutatónak, néhány kattintás is elég. Korábban Borsodra és Abaújra vonatkozott ez a munka, tavaly 210 ezer bejegyzésről készítettek mutatót, polgári anyakönyveknél lassacskán elérik az egymilliót. Ezek segítségével hatékonyabban lehet a családfakutatást elvégezni.

S hogy hogyan kezdjünk hozzá?

– Nézzünk körül otthon, beszéljünk a rokonokkal, próbáljunk meg összegyűjteni minél több adatot a családról, és amikor minden információ megvan, akkor érdemes elkezdeni böngészni az iratokat a levéltárban.

A hozzánk legközelebb eső levéltárban ma már el tudjuk érni az 1895 előtti információkat, mert az egyházak anyakönyveinek másodpéldányait be kellett adni a levéltárakba. Ezek az intézmény belső hálózatán belül elérhetőek az egész országra vonatkozóan – bármerre szörfözhetünk az országos adatokban. Az 1895 utáni időszakkal kapcsolatban a területileg illetékes megyei levéltárat érdemes felkeresni, mert csak ott, helyben érhetőek el a dokumentumok. Az más kérdés, hogy a sok háború, árvíz, tűzvész miatt előfordul, hogy egy-egy anyakönyv hiányzik.

Családja válogatja

Kérdeztük, meddig lenne képes visszamenni egy-egy család a történelemben.

– Családja válogatja – válaszolta. Amennyiben nemesi felmenői vannak, akkor általában a nemesség szerzőjéig is visszavezethető a család, egy polgári, paraszti családnál nehezebb boldogulni. Sok településen csak az 1700-as évek végétől maradtak fenn anyakönyvek. Korábbról csak összeírások vannak, hiába látok hasonló vezetéknevű embereket, a konkrét leszármazást bizonyítani nem lehet.

Kis József elárulta, ő maga családjának egyik ágát az 1630-as évekig vezette vissza. Főleg a Felvidéken van erre lehetőség, mivel arra nem járt a török, jobban megmaradtak az anyakönyvek.

Kérdeztük, melyik a legrégebbi ős, akit bizonyítani lehetett a megyében. Kis József szerint nem is olyan ritka, hogy a 13. századig sikerült, azaz IV. Béla, II. András koráig, és ezt okiratokkal bizonyítani tudták.

A levéltár egyébként szívesen segít egy-egy elakadásnál, hiszen sokszor csak a szakemberek rutinja kell a továbbhaladáshoz. A dokumentumok többsége ma a levéltárakból érhető el, de egyre több információ kerül fel az internetre. Már ma is létezik a Nemzeti Levéltár adatbázisok online oldala, ahol sok oklevél, első világháborús katonai halálesetre vonatkozó adatbázis megtalálható, ez majd bővül: idő és infrastruktúra kérdése.

És mégis mire jó a családfakutatás? – kérdeztük a véleményét.

– Közel hozza hozzánk a történelmet. Fontos identitásképző szerepe van, növeli a magabiztosságot – sorolta, majd hozzáfűzte, nem szabad nagy elvárásokkal belevágni. Mindenki találhat a családjában ugyanúgy hőst, mint ahogy árulót, köztiszteletben álló módos gazdát vagy gyilkost. Soha nem tudhatjuk előre. Néhányan elkövetik azt a hibát, hogy kijelölik a célt, hogy kitől akarnak származni. Ám jobb, ha mindenki szépen végigjárja a rögös utat, és annak örül, amit lát. És azt kell élvezni.

(A borítóképen: Fotók és egy festmény a családi albumból)