tréner

2021.05.12. 19:45

Mindenhol sikeres a svéd mentoredző

A borsodi megyeszékhelyen dolgozó északi szakember a tengerentúlon volt szép siker részese.

Kolodzey Tamás

Forrás: Olvasónk küldte

Daniel Eriksson immáron két esztendeje ügyködik a DVTK Jegesmedvéknél. A svéd tréner a klub utánpótlás-fejlesztéséért dolgozó mentoredzői tisztséget tölti be, és ugyanez a feladata a Magyar Jégkorong Szövetségben is.

Bőven van teendője

– Az a dolga, hogy rendszerszinten tegye jobbá a helyi utánpótlást, valamit a régióban található partnerklubokkal folyamatosan együtt dolgozva járuljon hozzá a térségi egyesületek munkájához és képezze az itteni szakembereket – mondta Marosi Tamás, a Macik felnőttalakulatának menedzsere, majd hozzátette: – Ezek mellett már harmadik éve csapatvezetőként ügyködik a svéd U18-as válogatott stábjában.

A skandináv országból hozzánk „importált” hokimester nyakába a napokban akasztottak bronzérmet az Egyesült Államokban. A tizennyolcas korosztály elit világbajnokságának harmadik helyéért játszott mérkőzésen 8–0-ra ütötték ki az ősi rivális finneket – a tornát pedig a hoki őshazáját jelentő Kanada nyerte, miután a fináléban felülmúlta az oroszokat.

(A borítóképen: Daniel Eriksson)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában