Csirkenevelde, egy jobb élet reményében

Végre itt a nyár, kellemes melegben zötyögünk szerda délután Szendrőlád felé a csirkeszállító furgon mögött. 150 szárnyas várja, hogy új otthonba és később talán fazékba, asztalra kerüljön (jó, ez utóbbit nem ők várják). Zsiros Viktória a Kapirgáló program szakmai vezetője visz magával kiosztani a jércéket a rászoruló családoknak, közben pedig mesél egy kicsit erről az innovatív és szépreményű kezdeményezésről.

Az alapkövektől a példamutatásig

– Több településen is elkezdjük a napokban ezt a programot, mindenhol 15 családdal: itt Szendrőládon a Nemadomfel Alapítvánnyal közösen, Ináncson a családsegítővel karöltve és Abaújszántón. A projekt attól innovatív, hogy nem komplexen igyekszik kezelni a település helyi problémáit, hanem a társadalom alapkövét képező családokra fókuszál, az ő egyedi nehézségeiket szeretné orvosolni – kezdte bemutatni Viktória, mit is csinálnak majd. – Más projektek, szolgáltatások és preventív, felzárkóztató, készségfejlesztő foglalkozásaink is vannak, gyerekeknek és szülőknek egyaránt, táboroztatunk is, ezeket az ott élő és onnan is származó családmentorok vagy külsős szakemberek végzik. Ennek az összetett megoldás-rendszernek az egyik eleme a Kapirgáló, amit első alkalommal indítunk el – mondta izgatottan.

Az alapkoncepció egy kiskert programmal kezdődött, de a terepen dolgozó munkatársak úgy látták, az ittenieknek nincs elegendő tudásuk ahhoz, hogy földművelésből éljenek meg – hiába vidéken élnek, elvárosiasodtak, érvelt egy szakember. Ezért úgy döntöttek, hogy ne rögtön egy egész veteményessel kezdjenek, hanem csak néhány baromfival. Ezek ráadásul hamarosan már tojni is fognak, így a sikerélmény, a produktum nem várat magára sokáig. Egy alapos környezettanulmány és terepszemle után kiválasztották a 15 családot, vannak köztük akik már korábban is elkezdték a projektet és . Ők kaptak most 10-10 jércét, amiket minimum 3 hónapig kell nevelniük. Ehhez két hetente szállítanak le az alapítvány koordinátorai terményt, etetőt-itatót és segítenek, amiben csak tudnak.

– Azt szeretnénk elérni, hogy önellátóvá váljanak a családok, az élelmezésre fordított költségeik csökkenjenek, sőt, esetleg plusz jövedelmük legyen belőle. Hiszen ha ügyesek és szépen nevelik a jószágokat, akkor egy idő után el is tudják adni a tojást, a húst, a kiscsibéket, mi pedig abban is segítünk, ha van rá igény, hogy később akár őstermelővé váljanak. Ha sikerül ezt hosszú távon is fenntartaniuk, azzal jó példát mutathatnak és ösztönözhetnek másokat is a falujukban – tette hozzá Viktória, hogy mi is a távlati céljuk ezzel a programmal.

Kiskedvencek lesznek

Szomorúan roskadozó házikók között indulunk el a poros utcán, rekkenő hőségben. Segítségben nincs hiány, kisebb-nagyobb gyerekek csatlakoznak hozzánk csillogó szemmel, lelkesen hurcolni a ládákat és cipelni a terményes zsákokat. A programban résztvevők közül volt, aki már jártas az állattartásban, de olyan is akadt, aki még sosem nevelt jószágot.

Az első házban Rézműves Julianna várta kedvesen és mosolygósan a csapatot, szépen előkészített csirkeóllal. Mint kiderült, ők tartottak korábban is állatokat, most is két kiskacsa totyogott az udvarban, akiket Julianna kisfia háziállatként szeret – reggel óvodába menet még puszit is adott a hápogóknak.

– Nagyon szeretjük az állatokat, biztos, hogy nem fogjuk őket levágni – mondta Julianna, majd két szép kislánya is egyszerre ingatta a fejét – csak nevelgetjük őket, a tojásukat természetesen el fogjuk fogyasztani, de nem szoktuk megölni őket. Volt disznónk, de nem volt szívünk megenni, sőt, sírtam, amikor le kellett vágni, a húsát is inkább elajándékoztuk a rokonságban. Nálunk a kutya is őnagysága, bent alszik – tudtuk meg, milyen jó dolga lesz itt az állatoknak.

Kalocsai Izabelláéknál is rendszeresen nevelnek jószágokat, szeretnek ezzel foglalkozni, de mióta ő és a férje is dolgoznak, kevesebb idejük maradt rá. Ez a lehetőség azonban jól jött, így ők is újra belevágtak. Izabella nem szereti a húst, inkább a tojás miatt hasznosak a csirkék, de a férje majd levágja, mert ő szereti, árulta el.

Mindenhol nagyon örültek, a legtöbb helyen már készültek, várták a jércéket, Viktóriáék pedig nagy reményekkel vágnak bele az elkövetkezendő egy évbe, és bíznak benne, hogy ezzel egy valamelyest jobb életet tudnak biztosítani ezeknek az embereknek.