egyesület

2021.06.07. 19:00

Elnököt választottak a népművészek

A fiatalok körében is szeretnék népszerűsíteni a néptáncot és a népi kézművességet.

Tóth Balázs

Fotó: Tóth Balázs

Május végén tartotta harmincadik éves közgyűlését a Matyó Népművészeti Egyesület. A civil szervezetet három évtizeden keresztül vezető Berecz Lászlóné nyugdíjba vonult – de tiszteletbeli elnökként részese marad az egyesület életének –, ezért tisztújítást is tartottak. A tagság többségének támogatásával az új elnök Pap Bernadett hímző népi iparművész lett, aki megköszönte a bizalmat az egyesület tagjainak.

Mindenkire számít

– Nagy kihívás nekem, nagyon izgulok, de azt hiszem, pont Zsuzsának köszönhetően nagyon sokat megtanultam erről az egyesületről, hiszen harminc éve itt dolgozom én is. Az ünnepeknek, a hétköznapoknak ugyanúgy részese voltam. Nagyon sokszor volt nehéz a helyzet, de valahogy egymást támogatva mindig kijöttünk belőle. Nem mindig értettünk egyet, de sosem volt köztünk harag vagy tartós véleménykülönbség, vagy én, vagy ő engedett kicsit. Nagyon ritka az, amikor ennyire együtt tudunk dolgozni. Természetesen a munkakapcsolat barátsággá is vált. Nagyon büszke vagyok rá, hogy bizalmat kaptam az egyesülettől, és nagyon örülök, hogy Zsuzsa talán kicsit többet tud magával, a családjával foglalkozni. Nagyon furcsa nélküle elképzelni az életet, meg kell majd ezt tanulnom. Nagyon remélem, fölkészültem erre a vezető szerepre, és a tagság is fog támogatni a napi tevékenység és a programok kapcsán is – mondta Pap Bernadett.

Az új elnök mindenkire számít, hiszen attól erősek, különlegesek és sokak által irigyeltek, hogy vannak táncosaik, kézműveseik, a népművészet minden ágát tudják képviselni. Sokszor együtt képviselik a matyóságot, és ha jól akarják csinálni, továbbra is így kell tenniük.

A vezetői teendőkkel biztosan kevesebb ideje marad az alkotásra, de Pap Bernadett nem mond le róla, neki a hímzés rekreációs program is. Igyekszik a Borsóka Hímzőkört teljes erőbedobással vezetni, a szakkört kicsit a saját gyermekének tekinti, eszébe sem jut, hogy magukra hagyja az asszonyokat. Az elért sikerek nem csak elismerést, nagyon sok felelősséget is jelentenek. Talán a saját személyes dolgaira fog kevesebb ideje jutni, de a közösségért mindent meg fog tenni.

Fontosak a fiatalok

Mint mondta, az utánpótlásra nagy hangsúlyt fognak fektetni, felvették a kapcsolatot a két általános iskola vezetőivel, szeretnének ősztől néptánc- és kézműves­szakköröket indítani. Bízik abban, hogy ha megépül az új alapfokú művészeti iskola az tevékenységbővítést is hoz magával, s abba belefér a népművészet is, amely zászlóshajója Mezőkövesdnek.

Nyitottan állnak a tiszaújvárosi Karakter Táncművészeti Iskolával való kapcsolatfelvételhez is, szakköri keretben gondolkodnak. Pap Bernadett szerint kicsi gyerekkortól kell megismerkedni a népművészettel, akkor van esély arra, hogy fiatal felnőttként visszatérnek hozzájuk.

Természetesen a saját felnőtt művészeti csoportjaikat is a lehetőségekhez képest a legteljesebb mértékben igyekeznek sikerre vinni, megújítani, a lehető legtöbb bemutatkozást kihozni. Vannak nyertes pályázataik képzésekre, tanfolyamokra, hétvégi kurzusokra, ezekbe szeretnének még több embert bevonni. A népművészet mindenkinek csak pozitívumot hoz az életébe. Pont a mostanihoz hasonló, gondokkal, lezárásokkal teli időszakban fontos, hogy az emberek jól érezzék magukat, az önkifejezés ehhez rengeteget tehet hozzá. Az elsődleges célok közé tartozik a táncegyüttesek működtetése, s az összes kézművesprogramban szeretnének teljes erővel megjelenni.

Kiváló mesterekkel

Az egyesületnek kiváló mesterei vannak, igaz, az átlagéletkor magas.

Szeretnének minél több külsőst bevonni, akik még lehet, hogy nem annyira értenek a szakmához, de életkorukból adódóan fejlődni fognak, támogatni szeretnék őket. Az elismerések, címek személyeknek szólnak, az egyesület hiába akarja, hogy legyen belőle több, ha az illető nem akarja. Ahogyan eddig, ezután is támogatják a tagokat, segítséget nyújtanak továbbképzésben, pályázatban, adminisztrációban, egyebekben is. Ígéretes kézműves az elnökségbe is bekerült, akire különösen büszke Pap Bernadett, mert tanítványának tekinthető, benne megvan a tehetség, elszántság. Senki helyett nem tudnak tanulni, de minden módon támogatni fogják.

(A borítóképen: Berecz Lászlóné a búcsúzó, Pap Bernadett az új elnök)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában