Közelebb hoz vagy eltávolít egymástól az online jelenlét?

Talán még 10 évvel ezelőtt is utópiának tűnhetett volna, hogy a fiatalok a személyes találkozás mellőzésével ismerkedjenek, ápolják kapcsolataikat, beszélgessenek, játsszanak. Manapság ez már teljesen természetes.

Sokan azt gondolják, hogy a társadalmi szinten telefon- és netfüggővé váltunk, aminek talán van is némi alapja. De hogy a folytonos online jelenlét végül saját farkába harapó kígyó lenne, és eltávolodást, magányt, félelmet szülne, már érdekes felvetés. A FoMO (Fearing of Missing Out, azaz félelem, hogy valamiről lemaradunk, valamiből kimaradunk) mára ismert jelenséggé vált. Ez ugyancsak a folytonos online jelenléthez, a ránk ömlő információáradathoz és a gyakori közléskényszerhez kapcsolódik.

Távkapcsolat

Azonban azok, akik látatlanban és ismeretlenül kritizálnak másokat, hogy miért nyomkodja menet közben is a telefonját, sokszor nem gondolnak bele az illető helyzetébe. Kamionsofőrök, katonák, külföldön dolgozó apák és anyák élnek távkapcsolatban, távol a családjuktól, és talán épp akkor van az a 10 perc, amikor aznap beszélni tudnak. Ilyenkor az ember nem tudja azt mondani, hogy „bocs, majd visszahívlak” – vagy akkor fogadja a hívást, vagy aznap már nem láthatják egymást. Hatalmas könnyebbség számukra, hogy így legalább beszélhetnek, adhatnak a gyereknek egy jóéjt puszit – még ha csak a képernyőn keresztül is. Kényelmes alternatíva ez a kapcsolattartásra ilyen esetekben.

Együtt online, mégis egyedül

A személyes kapcsolatokat, az érintést, az ölelést persze semmi nem tudja pótolni, de extrém helyzetekben, mint egy világjárvány nagyon sokat segíthet a virtuális találkozás.

– Amikor elköltöztem Borsodból, még nem volt olyan szinten az online kommunikáció, mint manapság. Mindig is mozgalmas életet éltem és ez nem csökkent a digitális kapcsolattartás miatt sem, sőt, inkább felpezsdült. Valahogy természetesen illeszkedett bele az életembe. Viszont mikor terhes lettem és itthon maradtam, kevésbé kerestem személyesen az embereket. Valahogy elég volt, hogy láttam a közösségi oldalakon, hogy mindenki éli a klassz kis életét, és kicsit be is zárkóztam – kezdte kifejteni a véleményét Nagy Boglárka. – Nem tudatosult bennem, hogy ez nem feltétlenül a valóság, megtévesztő volt. Mire oda jutottam, hogy valójában nincsenek barátaim, a párom felnyitotta a szemem, hogy keljek fel és ha látni akarom látni őket, mozduljak meg. Azóta nagy figyelmet fordítunk a személyes találkozásra, az netes kommunikáció pedig csak feldobja a találkozások közötti időt.

Boglárka úgy gondolja, a net fokozza a lustaságot is, legalábbis részéről biztosan. Hiába lett volna lehetősége személyesen találkozni valakivel, inkább nem ment, mert könnyebb volt írni, mint megmozdulni. Viszont a távol, főleg külföldön élő barátokkal időnként sokat segít. Az anyukája is élvezi, hogy a még élő, erdélyi rokonokkal tud kommunikálni, bár a levelezésnek is megvolt a romantikája, de az elhalványodott az internet gyorsasága mellett. Azt is imádja, hogy messziről is nézheti az unokáit, ahogy cseperednek.

– Könnyű magányosnak érezni magunkat, ha nem fókuszálunk a lényegre. A net is azon alapszik, hogy kapcsolatot tartsunk fenn, nem arra, hogy elszakadjunk. A mi generációnk volt főleg az, aki már nem feltétlenül ugyanabban a faluban tervezte leélni az életét, ezért messzebbre ment az iskola vagy a munka miatt. Jól szét lehetett szóródni a világban és az élethelyzet szinte megkövetelte az online kommunikációt – tette hozzá. – De az idősebbek, akik ott maradtak, nem feltétlenül tartottak lépést ezzel, ők szerintem jobban értékelik, ha átmennek a szomszédhoz, minthogy egy apró kütyühöz intézzenek személyes gondolatokat. Anyukám sem költözik ide Szombathelyre, hiába csalogatom. Ő jobban kötődik oda, ahol felnőtt, ahol eddigi életét élte. A netes videóhívásaink szerintem sokat segítenek a mentális egészségén, bár így sem egyszerű. Könnyen el lehet süllyedni a magányosságban, hiába van kapaszkodónk – mondta végül.

Zenész-szemmel

Balogh Szabolcs „Juró”, miskolci rapper és a Z!ENEMi frontembere örömmel válaszolt arra a kérdésre, hogy szerinte a járvány ráerősített-e arra, hogy még inkább az online világ felé tendálunk társadalmilag.

– Igen, szerintem mindenképp. Viszont mi ebből zenekarilag próbáltunk „kimaradni”. Mármint abból a szempontból, hogy igyekeztünk hírt adni magunkról, posztoltunk folyamatosan, tartjuk egymással is a kapcsolatot online, de mondjuk stream koncertet semmiképp nem akartunk adni. Úgy voltam, voltunk vele, hogy mindennek van határa. Oké, hogy otthon hallgatod a zenét, neten nézed a klipeket, de a koncert lényege a személyes kontakt – felelte Juró. – Nincs is jobb annál, amikor egy akár rosszul elsült bulin is bele tudsz nézni a közönséged szemébe, tudsz velük élőben „beszélni”, együtt rezegtek, koncert után megisztok egy sört. Időt, pénzt, energiát szántok egymásra. Én imádom az internetet, hogy minden egy karnyújtásnyira van, imádom, hogy bármikor elérek bárkit, vagy bármilyen infót, hogy egy gombnyomásra tömegekhez juthat el a zenénk. De mindez semmi a személyes élmények mellett. Szóval igen, eltolódott a világ az online tér felé, de ügyesen kell ezzel bánni, ne haljanak meg az érintkezések, az összekacsintások, a lopott mosolyok, a pacsik – tette hozzá.

Gyakrabban érintkezünk online

A kapcsolatok ápolására részben online kerül sor, derült ki a KSH felméréséből is. A felmérés szerint életkortól függetlenül a személyes kontaktusnál gyakoribbá vált az online kapcsolattartás. A fiatalabb korú nőtlenek, hajadonok 53 százaléka majdnem mindennap látogatta a közösségi oldalakat, az elvált és házas válaszadók 28 és 25 százalékáról, míg a jellemzően idősebb özvegyek 7,8 százalékáról mondható el ugyanez. A gyakori internetezés azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a számukra fontos kapcsolatok ápolására kevesebb időt fordítanának az emberek, vélhetően inkább arra utal, hogy azokra részben az online platformokon kerül sor.

[eweb-voting id="5537915"]