Esőerdő a Bükkben, elmosott túrával

Kevésbé rutinos túrázóként jó ötletnek tűnt elindulni egy 16 kilométeres gyalogtúrára úgy, hogy a telefon időjárás-előrejelzése 80 százalékos valószínűséggel mondott esőt. De ugye, mint tudjuk, az sosem mond igazat. Meg hát az egyrészt nem száz százalék, másrészt a „szórványosan” és „lokálisan” nem jelenti azt, hogy biztosan. Ezúttal megtanultuk, hogy Murphy sosem alszik, és de. Ha szórványosan ígér csapadékot, akkor ahová megyünk, ott biztosan esni fog. Kiváltképp, ha az első két kilométer megtétele után vészjósló morajlás hallatszik az erdő felől…

Hollóstetőről a Félelmek barlangjáig

Hollóstetőről indult a kirándulás, ígéretes verőfényes napsütésben. A terv egy körtúra volt a Róka-kúthoz és Jávorkútra a mezőkkel, rétekkel tarkított Hosszú-bércen. Egy darabig dombos részeken, kissé sziklás bevezetővel, de jól járható úton haladtunk, javarészt felfelé, a páratartalom egyre elviselhetőbb volt, ahogy haladtunk a fák árnyékos, egyre sötétedő rejtekébe. Ezt lassan felváltotta egy füvesebb rész, helyenként derékig érő növényzettel a nyomtáv közepében és a kék négyzettel jelzett turista útvonal két oldalán. Vadállatokkal is találkozni, minket két őz lepett meg, jobban mondva inkább mi őket. Érdemes felkészülni egyébként, hogy mi a teendő, ha az ember keresztezi a vadállatok útját, és most nem a nyuszikra gondolunk.

Hamarosan nyílt az erdő, kisebb csapások, füves részek szabdalták a fás területeket. Itt megszaporodtak a rovarok, szinte megállás nélkül zümmögött valami, a fülledtség egyre erősebbé vált és a szűrt napfény egészen olyan hangulatot varázsolt, mintha valami dzsungelben gázolnánk. Hiányoltuk is bizonyos szakaszokon a macsétát.

Elmosta

Természetesen mondanunk sem kell, hogy akkor kezdett el esni – először csak ijesztés jelleggel – az eső, amikor kiértünk a fák lombjának óvó ernyője alól. Úgyhogy még csak a a Róka-kúti erdészházig sem jutottunk el, pedig egy nagyobb részét megpróbáltuk levágni a hosszabb útvonalnak. A Félelmek barlangja után körülbelül másfél-két kilométerrel vissza kellett fordulnunk, mivel olyan hatalmas égszakadás kerekedett, hogy nem kockáztattunk meg egy kisebb kört sem. Olyannyira szakadt, hogy mire előhalásztuk volna az esőkabátot, már teljesen mindegy volt. Próbáltunk a fák alatt közlekedni, de addigra a levelek is úgy átáztak, hogy semmit nem védtek a víztől. Most pedig az egymillió forintos kérdés: vajon elállt-e a zivatar és hét ágra sütött a nap, mire visszaértünk Hollóstetőre? Igen, ön nyert! Így kicsit csalódottan és bőrig ázva, de legalább jót mulatva a saját butaságunkon indultunk haza a végül hét és fél kilométeres, elmosott túráról. Megfogadva, hogy legközelebb hiszünk az előrejelzéseknek. Reméljük, legközelebb megmutathatjuk a túraútvonal többi részét is képekben.