Minden versenyen dobogós helyet szerez a tehetséges miskolci diák

Augusztus végén ért véget a junior informatikai diákolimpia európai fordulója, és öt magyar érem is született, köztük egy arany is, amit történetesen egy miskolci diák szerzett. Mint minden diákolimpiánál, itt is a résztvevők fele kap érmet, és az 1/12-e az összes résztvevőnek aranyat.

Az eJOI névre is hallgató diák­olimpián idén a ­koronavírus miatt online vettek részt a versenyzők, így a Földes Ferenc Gimnázium szervezésében, mondhatni, otthoni pályán versenyezhetett a még mindössze kilencediket végzett István. Vele, informatikatanárával, Takács Imrével és Csató Endrével, egyik versenyre felkészítő szakkört tartó tanárával beszélgettünk, hogy megtudjuk, mi kell ahhoz, hogy valaki informatikai diákolimpikon lehessen.

Milyen versenyeken vett részt a diákolimpián kívül?

Molnár István Ádám: Voltam még a Nemes Tihamér informatikain és a Dusza Árpád országos programozóin, és abból jött az eJOI-válogató. Ezenkívül matekból nagyon sok versenyre járok, már listát is nagyon nehéz tartani róluk, a lényeg, hogy matekból amire csak tudok, megyek. Ezeken általában országos szintig eljutok, és ha jól sikerül, akkor ott általában egy dobogós helyet érek el.

Az eddigi versenyek segítették a mentális és lelki felkészülésben arra a nagy porondra, ami a diákolimpia?

MIÁ: Hát persze, sokat segítettek, én már nagyjából 7 éve versenyzek matekból, és nagyjából egy éve az informatika területén is.

Csató Endre: Tavaly már volt István diákolimpián is, és már ott is egy bronzérmet sikerült megszereznie. Tehát, ha így nézzük, a tavalyi is segített, de a diákolimpiához tartozik egy felkészítés is, amit központilag szerveznek az ELTE-n, és azokat hívják meg, akik jó eredményt értek el diákolimpián.

Milyen érzés volt másodjára aranyérmet szerezni?

MIÁ: Még mindig fura, és nehéz elhinni, hogy sikerült. Nehéz szavakat találni rá.

Az, hogy ennyi ideje versenyez, milyen tapasztalatokkal látta el, amiket majd a nagybetűs életben is használhat?

MIÁ: A gyakorlásból is nagyon sokat tanulok mindig, de a verseny az egy különlegesebb dolog nekem. A versengés mindig kihozza belőlem a maximumot. Alapból is versengő típus vagyok, talán túlságosan is néha.

CSE: Még inkább a maximalista szót használnám. Valamint István, ha valamit meg szeretne tudni, akkor szívesen merül el a témában, legyen az a tömegközlekedés, ami a szíve csücske a buszokkal és vonatokkal, vagy az informatika.

Takács Imre: A versengés összekapcsolódik erős szolidaritással is. Hiszen azt figyeltük meg, hogy szereti megosztani másokkal, amit tud, és segíteni a társainak.

Milyennek érezte a feladatokat? Inkább típusfeladatok voltak, vagy inkább el kellett gondolkozni rajtuk?

MIÁ: Jók voltak a kérdések, mivel nem a magolás volt a lényeg, hanem inkább a logika, és az ilyenek a kedvenceim.

CSE: Ezek nem egyszerű feladatok, hiszen négy óra alatt három feladványt kell megoldani a versenyzőknek. Ezek általában legalább egyoldalasok, de ezúttal volt egy háromoldalas feladat is, ami azért önmagában erős szövegértést igényel. Nem is beszélve arról, hogy a legtöbb versenyző az eredeti angol nyelven olvasta a kérdéseket.

Jelentős múlttal rendelkezik mind a versenyzés, mind a felkészítés terén, ez milyen előnyöket jelent a felkészülés során?

CSE: Több szinten lehet szerintem elkülöníteni a felkészülést, és mind a tanár, mind a diák részéről őrületesen sok munka van benne, de egy idő után szerintem a diákok „önjáróak”. A fontos az, hogy a gyerekkel meg kell szerettetni a témát, de azért próbálunk mindig a szintjéhez igazodni, amikor készülünk. Istvánnál ez az egyetemi anyag szintjén van nagyjából.

Tanárként hogyan látja meg egy diákban, hogy őt érdekelni fogja a tárgy és versenyzésre alkalmas?

TI: Egyszerűen, amint az ember belép a tanterembe, meglátja, hogy csillog a szeme, és jön az ezer meg egy kérdés egymás után. A feladatok megoldásakor pedig mindig gyorsabb a többieknél, vagy van, hogy olyan választ ad, amire én sem gondolnék. Mindig mondjuk már első órán, hogy vannak szakkörök, és sokan rá is kapnak. Itt pedig a diákok is segítik egymást, nem csak a tanárok. Egy ilyen környezetben pedig, ha foglalkoznak a tanárok a tehetséges gyerekekkel, akkor már jó úton vagyunk a siker felé.

István miben volt különlegesebb, mint a többi diákjuk, akik versenyre járnak? Mit gondolnak, mire viheti tanítványuk?

TI: Istvánban különleges volt mindig is, hogy szerette megosztani a többiekkel, amit tud, és megvitatni velük. Az átlag jó tanulókkal ellentétben nemcsak a sablonokat használja jól, de nem fél attól, hogy kreatívan közelítsen meg egy kérdést. A jövőjéről szerintem – és ezzel úgy gondolom, a legtöbb tanára is egyetért – korai még beszélni, hiszen nagyon fiatal István, és olyan szerteágazó a tudása és érdeklődési köre, hogy akár elméleti matematikus vagy mérnök is simán lehet belőle.

(A borítóképen: Csató Endre, Molnár István Ádám és Takács Imre)