„Az emlékezet köti össze a múltat a jelennel”

Minden vallásban megemlékeznek a halottakról – nálunk november első két napja szól erről. Vallástól mentesen is ez a két nap az emlékezésé a nyugati világban mindenhol. Ám más vallásokban, más kultúrákban ez másként működik.

Azt gondolnánk, hogy egy-egy családban az összes ismert felmenőről megemlékezünk halottak napján. Ez nem így van – állítják a családfakutatók.

Általában négy vagy öt generáción keresztül lehet valamely személynek az emlékét vinni, utána ez elvész. Vagy azért, mert követhetetlen, vagy azért, mert annyira távol áll a még élő hozzátartozóktól, hogy egyszerűen nem tudnak kellő minőségben megemlékezni elhunyt hozzátartozójukról – mondta el lapunknak Kotics József, a Miskolci Egyetem kulturális antropológus intézetigazgatója.

Az emlékezetnek kétféle fajtáját ismerjük. Az egyik az egyéni emlékezet. A másik, ami fontos számunkra, az a kollektív emlékezet. A társadalmi emlékezetben sokkal többet tudunk visszamenni, mint egyéniben, hiszen ezekről írásos és történeti forrásaink állnak rendelkezésre – húzta alá.

Az emlékezet köti össze a múltat a jelennel – Kotics József

Újra itt a halottak napja, a hozzátartozók tömege gyújt gyertyákat elhunyt szerettük sírján. S hogy mennyire tudunk manapság gyászolni, igaz hittel, szívből megállni a sírhely mellett, s emlékezni a halottainkra, számos kérdést vet fel.

„Vannak családok, ahol mindez kötelező program a másoknak való megfelelés miatt. Szomorú, de igaz. Felmérések igazolják, hogy napjainkban sokan nem is látnak halottat egész életükben, nem úgy, mint faluhelyen. Aki nem látja elmenni családtagját, nincs ott a távozás pillanatában, soha nem tudja megélni a fájó búcsú érzését. Vannak, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy szerettük kórházban hunyjon el, ha a végstádium okán köztudott a közelgő elmúlás. Mások tiszteletből, szeretetből inkább hazaviszik édesanyjukat, édesapjukat, nagyszüleiket, gyermeküket, hogy a szeretett környezetükben vegyenek végső búcsút a földi világtól, s ne magányosan egy kórházi vagy szociális otthoni kórteremben. A legnagyobb megtartó, nyugtató erő az életben maradottnak s a túlvilágra készülőnek az a szeretet, amit a felé nyújtott, simogató, támogató kéz és szerető szív ad” – írja Kovács Piroska pszichológus a blogján.

Emléke szívünkben örökké él

Gyakran halljuk, mondjuk, olvassuk a mondatot: emléke szívünkben örökké él. De nem minden esetben állunk meg, hogy végiggondoljuk, mit is jelent számunkra ez. A szívünket tudjuk, hogy hol van, de vajon az emlék örökké él?

„Nemcsak az én emlékezetem, hanem a családé vagy egy adott közösségé, ez a mondat azt jelenti, hogy a halott ugyanolyan fontos számunkra, és mindig kapcsolat van az élők és a halottak között. A legfontosabb üzenete az, hogy sosem felejtünk el” – fejtette ki Kotics József. Sajnos egyre több kimutatás van arról, hogy a fiatalabb generáció már nem kifejezetten őrzi oly becsesen a halottak emlékét, mint az előtte lévő generációk. Csak egy-egy haláleset kapcsán állunk meg és gondoljuk végig, hogy merre tartunk, és hogy mi a küldetésünk az életben. Erre senki nem tudja a pontos, racionális választ. Természetesen vannak egyházi megközelítések, de ezeket tudományosan nem támasztották még alá.

(A borítóképen: Egykor élt szeretteinkre készülünk emlékezni a hosszú hétvégén)