Évfordulók és nívódíj: van mit ünnepelnie a zenekarnak

Tavaly tarthatta meg a miskolci Bíborszél együttes a 30. születésnapját. Tudtak-e egyáltalán ünnepelni most, a koronavírus idején? Milyen hatással van működésükre a világjárvány? Fábián Zsoltot, a zenekar énekesét, szövegíróját kérdeztük.

1991-ben váltak ismertté az akkori Popfesztiválon. Mi volt előtte? Hogyan emlékeznek vissza az akkor történtekre? 

Középiskolás zenekarként indult a Bíborszél a 80-as évek közepén GMK néven, én akkor már egy kész formációba csöppentem bele, először még mint közönség láttam őket a színpadon egy Klub XX. század bulin az Adyban. Már akkor felfigyeltem rájuk, zeneileg abszolút az én világom voltak. Aztán az élet úgy hozta, hogy pár hónap múlva már tag voltam. Emlékeim szerint 1988-89 tájékán kezdtünk komolyabb terveket megfogalmazni magunknak, rengeteg zenei táborba pályáztunk és jutottunk be, és kaptunk szakmai elismeréseket, fellépési lehetőségeket. Készíthettünk felvételeket is a Magyar Rádió 8-as stúdiójában, és ezzel arányosan egyre több időt és energiát fektettünk abba, amit csinálunk, remélve, hogy egyszer kifizetődik. A kézzelfogható sikert kétségkívül a Popfesztivál hozta meg, televízió, országos megjelenés, közönségdíj, majd az álomkategóriába sorolható lemezszerződés, amit egy 2-3 hetes, fantasztikus munkafolyamat előzött meg a TomTom stúdióban Dorozsmai Peti segítségével és közreműködésével, így született meg az első, Szivárvány című album, immáron 30 éve. Ami utána történt, az mind ennek a hozadéka, az első lemez, a bakelit és az azt követő időszak, a rengeteg fellépés.

Sok zenész arra panaszkodik, hogy vidékről nehéz befutni. Önök is tapasztalták ezt? 

Ez a Budapest-vidék kérdés akkoriban sokkal hangsúlyosabb volt, manapság már nincs jelentősége az internet világában, de akkor ez egy igen is kézzelfogható, érezhető probléma volt. Egyértelműen kudarc, hogy az első album után nem tudtunk szintet lépni, pedig minden adott volt hozzá, sajnos itt emberi tényezők is komoly szerepet játszottak. Nagyon fiatalok és naivak voltunk akkoriban, és meg is fizettük az árát.

Harmincéves jubileum a koronavírus árnyékában. Volt lehetőség az ünneplésre? 

A szó klasszikus értelmében vett ünneplés még várat magára, várjuk, hogyan alakul – normalizálódik? – a helyzet, éppen itt lenne már az ideje.

Miben más ma a zenekar, mint volt 30 évvel ezelőtt? 

A tagokat tekintve mindenképp, az eredeti felállásból már csak én vagyok. Az alapkoncepció szerintem ennyi idő alatt sem változott, igényes, szövegcentrikus, befogadható pop-rock dalokat írni, természetesen, ahogy változott, változik a világ, úgy alkalmazkodunk mi is a körülményekhez. Ha ennek csak egy praktikus és pozitív oldalát említjük: ma például már nem kell órákon át a próbateremben egy zenei alapot, egy versét ismételgetni, hogy megszülethessen belőle egy dal, egy szöveg, maga az alkotói folyamat egyszerűbbé vált, a technika fejlődésének köszönhetően sokkal több mindent ki tudunk próbálni, és még csak nem is feltétlenül kell azonos városban vagy akár országban lennünk ahhoz, hogy létre tudjunk hozni valamit közösen. Persze annak is megvolt a maga varázsa, amikor többórás próba után a Hejőben kötöttünk ki, legurult pár sör, és nagy megfejtések születtek. Nem mondom, hogy néha nem hiányzik… 

Hogyan telnek a járvány hónapjai? Koncertek alig voltak. Tudnak azért a zenével foglalkozni? 

Nem vagyunk a legtermékenyebb zenekar, ezt így, 30 év távlatából most már bátran ki lehet jelenteni, és vállaljuk is, hogy a magunk kis szolid tempójában dolgozunk. De természetesen születnek új ötletek. 

2012-ben született meg a Miskolc dal, ez is 10 éves lesz az idén. Hogyan emlékeznek vissza a születésére, fogadtatására? 

Egy pályázatra íródott határidőre, szóval alkotóként számomra kicsit aggasztó volt, mi lesz belőle. Ennek ellenére tisztán emlékszem, hogy gyorsan összeállt. A zenei alap már régebben megvolt, és a szöveggel is viszonylag hamar, pár nap alatt készen voltam, de voltak bennem kérdőjelek a fogadtatást illetően. Aztán az idő hamar választ adott a kétségeimre. Úgy látszik, szerencsés csillagzat alatt született a dal, mert nagyon hamar önálló életre kelt, és ez tart a mai napig, mára generációkon átívelő dal lett belőle.

Nívódíjat kaptak tavaly májusban Miskolc napján. Mit jelent ez önöknek? 

Ez egyrészről határtalan büszkeség, másrészről pedig őszintén szólva okozott pár álmatlan éjszakát, sokáig ízlelgettem ezt a dolgot magamban a rám jellemző örökös kételkedéssel, bizonytalansággal, megérdemeljük-e, tettünk-e mi érte annyit. Aztán szerencsére kaptam megerősítéseket, helyére került bennem a dolog: az ember próbál egyfajta maradandó értéket teremteni, ami nemcsak számára, hanem mások számára is az. De amíg ezek visszaigazolásra nem találnak, addig nem lehet benne biztos, hogy célba ért. Szóval minden visszacsatolás fontos, egy ilyen díj pedig kiváltképpen az, léleksimogató, amire szükség is van ezekben az időkben.

(A borítóképen: Bíborszél - Bodnár Balázs, Horváth Balázs, Fábián Zsolt és Hudák Attila)