Tardona

2022.05.02. 15:00

Felöltötték népviseletüket

Zsoltáréneklés és nótázás keretében elevenítették fel a település népzenekincsét.

Detzky Anna

Forrás: Olvasónktól

A község önkormányzata hagyományteremtő céllal idén először csatlakozott a népviselet napjához. 

A jeles nap ötletét 2015-ben Hrágyel Dóra pedagógus vetette fel, két éve a népmese-foglalkozásokat összeállító Pompás Napok népművelő csapata karolta fel. 

A kezdeményezés célja, hogy a csatlakozó települések saját rendezvényeiken mutassák meg, milyen gyönyörű népviseletek léteznek Magyarországon. 

A programjaikról készült képeket és videókat pedig töltsék föl a népviselet napja Facebook-oldalára. 

Háború előtti viselet 

– Az első világháború előtti archív fényképek tanúsága szerint Tardonán a nők jellemzően lábszárközépig érő bő szoknyákat hordtak. Ezek apró pöttyös vagy virágos mintás anyagból készültek. Ehhez bőkötőt, azaz a szoknya elejét takaró, bőven ráncolt színes vagy fehér kötényt viseltek. A női felsőruházat az úgynevezett színes vagy fehér ráncoska, vagyis ingváll volt – foglalta össze a szervező Pál Lilla néprajzkutató, a tardonai Jókai Mór Emlékszoba és Tájház gyűjteménykezelője. – A helyi népviselet napja vasárnap délelőtt istentisztelettel kezdődött a református templomban. Sokan a faluból is népviseletben érkeztek a szertartásra. Az elhangzó zsoltárok megtanulásában és gyakorlásában Mérten Nikolett református lelkipásztor segédkezett a Jókai Színjátszó Kör tagjainak. A lányok számára ebben az évben készültek tardonai viseletek egy 1912-es fényképen látható ruházat alapján. A Tardonai Kulturális Egyesület tagjai pedig az 1950-es években hordott rakott szoknyás viseletet öltötték fel. Az önkormányzat a kulturális egyesület segítségével ebédre látta vendégül a résztvevőket a Jókai Mór Művelődési Otthonban. Az étkezés alatt a vendégek ősi tardonai népdalokkal ismerkedhettek archív hangfelvételek segítségével. A finom ebédet helyi anekdoták mesélése mellett költöttük el.

(A borítóképen: A népviselet napjának tardonai résztvevői)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában