Mi és Miskolc

Május 11. (az idén szerda) Miskolc ünnepe, annak tiszteletére, hogy 1909-ben ezen a napon adott a városnak címeres kiváltságlevelet Ferenc József. Az ünnepet 1993 óta tartjuk meg minden évben. Hagyomány – az időponton az elmúlt két évben a pandémia változtatott, de most újra ünnepelhetünk –, hogy ezen a napon osztják ki a Miskolci Nemzeti Színházban a Miskolc díszpolgára címeket és további díjakat azoknak, akik sokat tettek a városért. Az ünnep kapcsán tettük fel a kérdést egymásnak: mit jelent számunkra leginkább Miskolc. Mi jut róla először eszünkbe, milyen személy, tárgy, helyszín, illat, hangulat? Itt olvashatják az eredményt.

Pereces az én helyem

Pereces. Ott születtem, nőttem fel, ott pihennek a szüleim. A természet szeretete is onnan táplálódott belém gyerekként, apámmal az erdőt jártuk hétvégenként. A szabadtéri színpadon rendezett bányásznapok máig emlékezetesek számomra. Az iskola épülete, ahová jártam, sajnos ma már üresen áll.

Ádám János

A legfontosabb dolgok ide kötnek

Beköltöző vagyok a városban, nem itt születtem és életem „első felét” máshol töltöttem, de a legfontosabb dolgok mégis ide kötnek: a családom, a gyermekeim, akik már mind a hárman itt születtek. Tősgyökeres Miskolciak. Ez örökre ide köt már. Ami magában a városban tetszik és amit szívesen megmutatok másoknak is, az a fantasztikus változatosság. Szinte minden zug más és más. Ugyanakkor igen közel egymáshoz. A belvárosban lehetünk egy nagyon modern épületben, aztán átsétálva a szomszédos utcába már a százéves pincesoron baktatunk, vagy egy parkban. Itt van az új és a régi együtt. A modern és a hagyományos. A bevásárlóközpontok és a diósgyőri vár. Az ipari hőskor maradványai az Acélvárosban és a legkorszerűbb ipari üzemek a város szélein. Sok-sok szín. Ez mind Miskolc.

Bacsó István

Mindent itt kaptam

Szerelmet, férjet, igaz barátokat, sikereket, bukásokat, mélységeket, magasságokat. Egy esős, lehangoló augusztusi napon két bőrönddel a kezemben érkeztem meg az Acélvárosba. Végzős színészként korai szárnypróbálgatásaimhoz a Miskolci Nemzeti Színház adott nekem hajlékot. Ez lett az én otthonom, míg az első nagy szerelem a másik felemhez el nem vezetett. Azóta a férjem lett a mindenem, s általa igaz barátokra is itt leltem. Szívem csücske Miskolc egyik gyöngyszeme, az ország első kőszínháza. A város ékköve és egyik szimbóluma, az avasi református templom a mellette álló harangtornyával és sok-sok figyelemre méltó különlegességgel. A mögötte lévő sírkertben, a város legrégibb temetőjében nyugszik többek között a Latabár színészcsalád is. Mindegyiket látni kell.

Balogh Csilla

Lehet, most már végleg maradok

Életutam sokszor vezetett Miskolcra. Hol hosszabb, hol rövidebb ideig, de maradtam. Bármerre indultam el a nagyvilágba, az utam újra és újra ebbe a városba vitt vissza. Különös kapcsolat a miénk. Olyan nem lehet veled, de nélküled sem. Most már ide köt a család; kisebbik lányom, Emma itt született, a nagyobbik, Anna ősszel kezdi az iskolát. Lehet, most már végleg maradok...

Bónusné Nánási Regina

Viszontszeretni képes város

Miskolc szerethető, és viszontszeretni képes város (ha ez nem is mindig sikerül jól). Megvan a nyitottsága az okosságra és az érzelmekre, a helyiek érdeklődésén messze túlmutató kezdeményezésekre. A névsor nagyon hosszú, a kiemelés önkényes, de a lehetőséggel élni képes, nagyot adó emberek sorából nem hagynám ki Bíró Tibort, akinek ötletéből, csendes eltökéltségéből nemzetközi filmfesztivál kerekedett. Csiszár Imrét, aki a magyar színháztörténet fontos műhelyévé formálta a Miskolci Nemzetit. Kiss Csabát és alkotótársait – Ari-Nagy Barbarát, Béres Attilát, Keszég Lászlót, Rácz Attilát, Rusznyák Gábort, Szabó Mátét, Szőcs Arturt – az ide érkezésükkel kezdődött kísérletért. Bármerre alakul is ez egy évtized után, de akkor és ott azzal kaphattuk rá fel a fejünket: vagyunk annyira fontosak, hogy itt akarják beteljesíteni a maguk vállalta küldetést, az új évszázad elejének korszerű színházépítését. A mi örömünkre is. Az operafesztivál az Acélvárosban – Müller Péter Sziámi, Hegyi Árpád Jutocsa, Kesselyák Gergely érdeme, és Bátor Tamásé. Veszteség, hogy nincsenek már velünk, hogy ettől az utolsó nagy, világra szóló álmodástól kurta-furcsa volt a Mi Városunk búcsúja.

Bujdos Attila

Szívemben örökre él a Kaláka

1994-től járok Kaláka Fesztiválra. 2011-ig Miskolcon a Diósgyőri vár omladozó falai között szívtam magamba minden nyáron ezt a lelket melengető zenét. Örökre beírta magát az emlékezetünkbe, amikor a csonka falak tetején ücsörögve énekeltük együtt a zeneszerető közönséggel és az együttessel vasárnap esténként a Kaláka együttes legszebb dalait a csillagos ég alatt. Ezután a lelkünkben teljesen megújulva indulhattunk nyaralni a családdal.

Bujdos Tibor

Kihívásokkal teli menedék

Egy merész ötlettől vezérelve hat éve költöztem Miskolcra, a borsodi származású családom őshazájába, amit máig sem bánok. Sokan próbáltak lebeszélni, de számomra ez a város a szeretett nagyszüleim emlékét és a vadregényes bükki kirándulásainkat jelentette. Ma viszont már sokkal többet: szabadságot és színes, felnőtt, önálló életet, ahol a múltunkról is sok mindent megértettem. Itt jöttem rá, hogy miért mérnök mindenki más a családban. Hogy honnan ered apukám hegyek és csillagok iránti rajongása és anyukám büszke református identitása. Mi miatt tudunk kicsi korunk óta síelni, korizni és jártunk hétvégente bolhapiacra még Zuglóban is. Eleinte furcsa volt, ma már ismerősként tekintek az Avasi kilátóra, a főutca régi házaira, a Búza téri piacra és a Vasgyárra. Sok eldugott szépséget találok a városban. Szívesen sétálok a lakhelyemhez közeli Szent Imre téren, vagy gyönyörködöm a virágba borult fákban a bérházak között. Hálás vagyok minden tapasztalatnak, ami formál és az embereknek, akik engedték, hogy egy kicsit itthon lehessek itt!

Detzky Anna

Földedre hullva

Kavarognak a gondolataim, mint mindig, ha ez a téma előjön, mert előjön sokszor. Mi köt ide? Ha a Dunántúlon járok, más, nyugisabb az életérzés, és félig onnan származom. Budapest? Vonz a nagyvárosi pezsgés is, és kérdés, a gyerekeim hazajönnek-e onnan. Külföld? Próbáltam azt is. De amikor hazafelé meglátom a Miskolc-táblát vagy feltűnik az Avas ronda betondzsungele, mégis elérzékenyülök. Miért is? A Népkert fái alatt apámmal sétálok, az avasi borpincék fontos beszélgetések helyszínei, az Avasi kilátó környéke sok-sok séta emlékét idézi. És nem csak a saját múltam, a régmúlt sem enged. Egy-egy régi fotó a városról, történet, macskakő, síndarab, megsárgult újság tovább mélyeszti, terebélyesíti a gyökereimet. Nagy szavak, vagy már-már közhely? Néha mormolom magamban Ady verssorait: És, jaj, hiába mindenha szándék,/ Százszor földobnál, én visszaszállnék,/ Százszor is, végül is.

Hajdu Mariann

A hely, ahol nem tévedek el

Ez az a város, ahol nem tévedek el. Tudom, merre zötyög a busz, hová visz a villamos. Melyik utca fut fel a dombra, honnan kell gyalog folytatnom az utamat. Tudom, hol állt Tárkányi bácsi bódéja, ahol medvecukrot vettem egykor néhány forintért. Tudom, mikor borulnak rózsaszínbe az Erzsébet téri fák, mikor nyitnak az avasi pincék, mikor lesz a filmek otthona a belváros. Egykor operákat játszottak a tereken, a várban pedig kalákában táncoltunk. Tudom, hol ült József Attila a sziklafalon és hogy hol fütyül a kisvonat. Miskolc az otthonom.

Hegyi Erika

A nagybetűs élet

Miskolc nekem azt a helyet jelenti, ahol beindult számomra a „nagybetűs élet”. Itt kezdtem egyetemre járni, itt kezdtem el az önálló életet és itt talált meg a szerelem is. Mindig így fogok erre a városra tekinteni, közel áll a szívemhez.

Himer Edina

Hangok, fények, ízek...

Marx tér, Barcsay, Áfonyás, Középszer – otthon. 16-os, Bársony János úti, Eötvös-suli, haverok. Szikra, Táncsics, Béke – egyórás sorban állás mozijegyért. Gyöngy, Mese, Napsugár – habos kakaó krémessel. Az óra alatt, Csáki, Y – szombaton délelőtt már a meccsre gondolok. Anonimus, Buga Jakab, Alcatraz – letaposott cipő, gitár a kézben. 21- es, 33-as, 101B – potyázás. Szikla, Juno, Tokaj – zene bakelitről és lézerfény. Megyei és Semmelweisszülészet – három gyerek. Új Hírnök, Déli Hírlap, MiNap, Észak-Magyarország – hivatás. Hangok, fények, ízek, imák, szerelmek – Miskolc.

Horváth Imre

Itt van minden

A változatos természeti adottságok. Miskolcon és közvetlen közelében a pataktól kezdve a folyóig, a síkságtól kezdve a hegységig tó, vízesés, erdő, minden megtalálható.

Kozma István

Kétszer nyolc hang

Miskolc zaján olykor átszüremlik az avasi templom harangjátékos toronyórájának a hangja. Az egyszerű dallam, ahogy mondják, a londoni Whittington-templom rezgő rúdjai keltette toronyzenét idézi, ami egykor népszerű volt a mechanikus zenélő órák között. Ez a kétszer nyolc hangból álló dallamív 1941 nyara óta kizárólag a városé, ami fölött a kedves harmónia emlékeztet az idő könyörtelen múlására.

Méhes László

Dombok, hegyek, boldogító igen

A kora reggeli friss levegőt, a zöldellő dombokat, hegyeket, a szülőszobát, ahol a kisfiam a világra jött. A tizenöt perces hazafelé zötykölődést a kátyús, felújításra váró utakon, az 1/A-s buszt, amely már nem vesz fel a Kiliánnál, a sült pisztrángot és a sebesvízi „boldogító igent”.

Molnár István

Diósgyőr, örök szerelem

Miskolc legszebb városrésze Diósgyőr, kisgyerek korom óta itt élek, minden ideköt. Élvezem a hely adottságait, örülök, hogy ilyen környezetben élhetek. A sok-sok zöld, a hegyek közelsége, Miskolc legszebb utcája, a Vár utca minden évszakban gyönyörű, de ilyenkor tavasszal a virágzó gesztenyesorral a legvarázslatosabb hely Miskolcon. 3-4 éves lányommal rengeteg időt töltöttünk itt, az egyik legszebb óvoda volt az utca végén, ősszel szedtük a gesztenyét, télen a szinte még érintetlen, havas utcát csodáltuk, tavasszal a virágzó fákat. Szánkóztunk a Tapolca-réten, kirándultunk a Bükkben. Rengeteg emlék, élmény mindmind Miskolchoz, Diósgyőrhöz köt. Egy-egy utazás után jó érzés ide visszatérni.

Munkácsi Tünde

Mindegyik egy emlék

A Szilágyi Dezső Általános Iskola és a Herman Ottó Gimnázium, ahol diákéveimet töltöttem. Az Ofotért a főutcán (ami már régóta nem az, de az üzlet még létezik), ahol édesanyám évtizedekig dolgozott. Az első munkahelyem épülete a Dózsa György úton. A Tiszai pályaudvar, ahonnan négy évig minden második hétvégén útnak indultam a főiskolára, és még sokáig sorolhatnám, hogy mely helyszínek, épületek jelentik nekem Miskolcot, hiszen mindegyik egy emlék, amely az életem része volt.

Nagy-Hankó Krisztina

Friss érzések

A korral jár, de a hatodik x fölött többet tekint az ember vissza az átlagosnál. Így az esetemben valójában öntudatlanul, reflexből, de a napokban eszembe jutott felkeresni a miskolctapolcai szülőházat, pontosabban a házhelyet, ahol születésemkor laktunk. Természetszerűleg a tapolcai park, strand, a játszótér puszta említése is emlékeket kavar fel. Ezek újratöltése, a megszokott helyszínek, immár az unokával való bejárással friss érzéseket, hangulatokat eredményeznek.

Pap Gyula

Születésem helye

Miskolc a születésem helye. Fehér cérnazoknis, szandálos kislányként még édesapám nyakából néztem a várost, a gesztenyefák rügyeit, majd zöldbe borulását, szívtam nagy levegőket a salakmotor illatából, szánkóztam lankáin, ismertem, mint a tenyeremet a Vasgyárat és szép templomát, ültem Ikaruson, még a régin, és ettem lángost a Búza téren.

Petri Nóra

A strand, amely az életre nevelt

Felnőtté válásomig az időm legnagyobb részét a selyemréti strandon töltöttem. Nem strandolásról volt szó, hanem – a nyári szezonban például – naponta két úszóedzésről. Az épület, az öltöző, a medence számomra akkor a mindent jelentette. És az úszóközösség, amely magában hordozta a pótszülői kapcsolatokat, a barátságot és a fiatalkori szerelmet egyaránt. Ott váltam felnőtté, ott tapasztaltam meg a felnőtté válás első szépségeit és nehézségeit. Ma már nem olyan az épület, más a miliő, mint akkor, de ha bármikor elmegyek a selyemréti fürdő előtt, az elmémbe beleivódott emlékek jelzik, hogy ők végigkísérik az életemet. A miskolci életemet. Ne is próbáljak megszabadulni tőlük...

Szaniszló Bálint

(A borítóképen: A Miskolc felirat a Szent István téren, ahol gyakran fotózkodnak a városban élők és a turisták egyaránt. De vajon mit jelent Miskolc a szerkesztőségünk tagjainak? Ezúttal magunkat kérdeztük)