Gálaműsor

2022.06.01. 15:00

Szükség és igény van a közösségre

Gálaműsorral ünnepelt a mezőkövesdi Matyó Nagymama Klub Egyesület.

ÉM

Forrás: MÚ

A klub 1982-ben alakult meg, így idén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját a szervezet, melynek történetét Kiss Lászlóné, a klub elnöke ismertette röviden. Az ünnepségen Tállai András, a térség országgyűlési képviselője mondott köszöntőt. 

– Azt gondolom, hogy a Matyó Nagymama Klub a matyó kultúra és népművészet egyik fontos zászlóvivője lett, hiszen egy kultúra akkor él igazán, ha az óvodásoktól kezdve minden korosztály képviselteti magát egészen az idősekig. Mezőkövesd egyedülálló abban a tekintetben, hogy az idősek is intenzíven, egész életükben vállalják a kultúrájukat, matyóságukat, a Nagymama Klub mellett gondoljunk csak például a Matyó Népi Együttesre – emelte ki Tállai András, aki hozzátette, a matyó kultúra megjelenítésében is fontos szerepe van az egyesületnek, hiszen rendezvényeken lépnek fel, előadják például a Matyó lakodalmast, és ezzel is népszerűsítik kultúránkat. 

Ezt követően dr. Fekete Zoltán, Mezőkövesd polgármestere köszöntötte a szervezet tagjait. 

– Negyven év a Matyó Nagymama Klub életében hosszú időnek számít. Ez a 40 év arra is bizonyíték, hogy szükség és igény van erre a közösségre. A négy évtized alatt nagyon sok tagja volt a szervezetnek, sajnos vannak, akik már nem lehetnek közöttünk, de mindig vannak új tagok is, és ez azért van, mert érzik az emberek a közösség összetartó erejét – hangsúlyozta a városvezető. 

Gála 

A gálaműsorban 17 produkciót láthatott a közönség, egyebek mellett énekes, táncos és humoros műsorszámok szerepeltek a programban, valamint egy filmet vetítettek le a Nagymama Klub elmúlt 40 évéről. A gálán a Matyó Nagymama Klub Egyesület mellett a Rozmaring Néptáncegyüttes és a Matyó Népi Együttes is fellépett. A műsor végén Pap Bernadett, a Matyó Népművészeti Egyesület elnöke köszöntötte a jubiláló szervezet tagjait, és ajándékcsomagot adott át.

(A borítóképen: A gálaműsorban 17 produkciót láthatott a közönség)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában