Túraajánlat zivatar után

2023.08.05. 14:00

Ómassa kétkeréken, másképp

Vannak útvonalak, amelyek kisebb-nagyobb zivatar után is járhatóak maradnak.

Pap Gyula

Biciklitúra: nem nehéz, de van benne kihívás

Forrás: Shutterstock

Fotó: Monkey Business Images

Sorozatunkban kezdő kerékpárosoknak illetve kevesebb helyismerettel rendelkező turistáknak javaslunk érdekes, kihívásoktól sem mentes túrákat, amelyek során körbejárhatják Miskolc környékét. Nyáron a kánikula mellett kihívást jelenthet egy-egy záporos időszak, amely esetenként több napra kizárja a komolyabb sárpucolási következményekkel járó erdei kirándulást.

Erdei úton kapaszkodva

Az ómassai célt már egyszer kitűztük, ám ha nehezíteni/érdekesebbé akarjuk tenni a mintegy 50 kilométeres túrát, van rá mód. A sebességről korábban is elmondtuk, hogy az edzettségünkhöz alkalmazkodó tempó és áttétel megválasztásával elkerülhetjük az idő előtti kifulladást.

A rajt időpontja, ha borongós az idő, későbbre is tehető, érdemes az időjárás-előrejelzéshez alkalmazkodva választani, figyelembe véve, hogy semmi sem történik, ha kicsit csepeg az eső, a nyári melegben még hűsítőleg is hathat. Azért ne hagyjuk otthon az esőkabátot. A túra természetesen igényli a jól működő, minimum trekking kerékpárt, de a szerszámokat és defektjavító segédleteket se feledjük otthon, ezek között különösen hasznos a szúrásos defekt gyors javítását lehetővé tevő praktikus hab, de a belsőbe töltött defektgátló folyadék is segít elkerülni, hogy gyalogtúra legyen a bringázásból. A bukósisak viselése pedig magától értetődő.

A Szinva-terasztól indulva a kerékpárúton haladhatunk a Városház tér felé, ahol balra a Vologda utcával párhuzamosan haladva érünk el a Győri kapuba, majd az úton átvágva az Andor utcán folytatjuk utunkat, mely később a Görögszőlő utcába torkollik. Szarkahegy, Róna utca, Előhegy, majd a Baráthegyalja utca következik, és rövid menet vezet ki a Hegyalja utcára, ahol folyamatosan haladva jutunk el a lillafüredi Palotaszállóig. Jobbról kerülve a tavat egyenes, lájtosan emelkedő, és igazán jó minőségű útszakaszon juthatunk el az Újmassai Őskohóig, a pisztrángosig, majd a szentléleki elágazásig – de nem arra megyünk, hanem balra tartva jutunk el a Mókusodú büféig. A büfé után balra egy köves, hosszan emelkedő útszakaszon juthatunk el Ómassa felső végéig, ahol egy barátságos magán halastó látványa fogad méretes aranyhalakkal. A halakat megkerülve egy meredek útszakaszon ereszkedhetünk le – óvatosan – a buszmegállóig, onnan pedig további lejtőzés jön a temető mellett a Mókusodú irányába. Onnan lendületesen csoroghatunk lefelé a már bejárt útvonalon Lillafüred irányába.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában