Döntés

2023.11.16. 16:47

Rács mögé került a gesztelyi autókereskedés tulajdonosa

Bár portálunknak korábban „csúsztatásnak” nevezte a sikkasztást, a bíróság megalapozottnak tartja a gyanút és letartóztatásba helyezte.

Ujlaki Attila

Fotó: Ujlaki Attila

Bilincsben, vezetőszáron és rendőrök kíséretében érkezett a Miskolci Járásbíróságra az a nő, aki a megalapozott gyanú szerint 40 millió forintot sikkaszthatott el az általa működtetett gesztelyi használtautó-kereskedésben. 

Mielőtt letartóztatták volna a nőt még nyilatkozott a boon.hu-nak: „csúsztatásnak és rágalmazásnak” nevezte az ellene felhozott vádakat. Akkor azt is elmondta portálunknak: „ha igazak lennének a vádak, akkor már rég őrizetbe lennék”. Így is lett a rendőrség őrizetbevétele után, a bíróság elrendelte a nő előzetes letartóztatását.

Fotó: Ujlaki Attila

Több tízmilliós kárt okozhatott

A Miskolci Járásbíróság közleményt juttattot el szerkesztőségünkhöz, amelyben azt írják: 

a megalapozott gyanú szerint az esetek egy részében megvásárlásra kínált a sértetteknek különböző gépjárműveket, melyeket a vételár kifizetését követően egyszer sem adott át a tulajdonosoknak; más esetekben pedig a sértettek megbízásának eleget téve értékesítette ugyan autójukat, ám a vételárat nem juttatta el hozzájuk. 

Arra is rámutatnak: a nyomozás jelenlegi állása szerint a gyanúsított ily módon 13 sértettnek mintegy 40 millió forint kárt okozhatott. Cselekménye – bizonyítottág esetén – alkalmas lehet sikkasztás, valamint csalás bűntettének megállapítására.

Fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye

A bíróság álláspontja szerint a kiszabható büntetés mértékére, valamint arra tekintettel, hogy nagyobb pénzösszeghez juthatott a bűncselekmények elkövetése révén, fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, melyet a gyanúsított személyi körülményei nem ellensúlyoznak. Tartani kell attól is, hogy szabadlábon hagyása esetén a bizonyítást veszélyeztetné, megnehezítené a kutatások során fel nem talált tárgyi bizonyítási eszközök, elektronikus adatok, illetve más vagyonelkobzás alá eső dolog megsemmisítésével, elrejtésével vagy az eljárásban részt vevő személyek jogellenes befolyásolásával. Megalapozott következtetés vonható le a bűnismétlés lehetőségére is – részletezik. Hozzátették: minderre figyelemmel a bíróság egy hónapra elrendelte a terhelt letartóztatását. A végzés nem végleges, mert a vádlott és védője fellebbezett a döntés ellen.

Keresik a károsultakat

Szerkesztőségünk is ott volt a letartóztatásnál. A vádlott védője elmondta, hogy további szálakra derülhet fény a nyomozás során. 

Rendkívül fontos az, hogy kiderüljön, mi motiválhatta a vádlottat a bűncselekmények elkövetésére

– mondta. Hozzátette: a vádlott azoknak a személyeknek, akik tényleges károsultak kártérítést kíván fizetni a családja segítségével megpróbálja ezeket rendezni. 

Ezt most nehezíti az előzetes letartóztatás, a kárigények számbavételét én végzem, így továbbra is az a kérésünk, hogy az autóház címére a károsultak juttassák el a kárigényüket az arra jogosultak

– mutatott rá.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában