Szerelemféltés

2023.12.13. 12:22

Letartóztatták a sajószentpéteri gyilkosság gyanúsítottját + fotók

Miskolc, Sajószentpéter - Egy hatalmas disznóölő késsel, gyerekei szeme láttára szúrta brutálisan halálra élettársát a feldühödött férfi.

Boon.hu

A gyilkosság gyanúsítottja a bíróságon

Fotó: Vajda János

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2023. december 10-én Sajószentpéteren, a késő esti órákban lakásuk fürdőszobájában szerelemféltésből, egy disznóöléskor használatos 26 centiméteres késsel több alkalommal testszerte megszúrta az élettársát.

 

Az asszony a szúrások következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Tovább nyomoznak 

A gyanúsított férfi cselekménye bizonyítottság esetén alkalmas lehet emberölés bűntettének megállapítására. A bűncselekmény pontos jogi minősítésének megállapítása a nyomozás további feladatát képezi.

A bíróság álláspontja szerint a kiemelkedő tárgyi súlyú, élet elleni bűncselekmény miatt megindult eljárásban kiszabható súlyos szankcióra figyelemmel a férfi esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. Tartani lehet továbbá attól is, hogy szabadlábon hagyása esetén a bizonyítást veszélyeztetné tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével vagy a még fel nem lelt tárgyi bizonyítékok megsemmisítésével, elrejtésével. Mindezen okokat mérlegelve a járásbíróság 2024. január 13-ig elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

A végzés nem végleges, ellene a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be.

A gyerekek hívtak segítséget 

Korábban megírtuk, hogy a boon.hu munkatársai a helyszínen jártak, ahol vasárnap éjszakai tragikus emberölési eset részleteit tudtuk meg.

Az öcsém leszúrta a feleségét

 – mondta hétfőn délelőtt portálunknak Sajószentpéteren annak a férfinak a testvére, akit a rendőrség a gyilkosság elkövetésével gyanúsít. Információnk szerint sorozatosan szúrt a gyilkos. 

A feltételezett gyilkos férfi testvére, aki nevét és arcát nem vállalta elmondta, hogy nagyon megtörte őket az eset.

Féltékenységből ölhetett, mert az elhunyt felesége Hollandiába dolgozott és több megcsalásra utaló jelet is tapasztalt

 – mondta. Hangsúlyozta: teljesen tönkre megy az életük, mert két kisgyermek maradt hátra, akiknek a sorsa egyelőre kérdéses.

Semmit nem sejtettünk, este csak a televíziót néztük, amikor a csörgött a telefonunk és az öcsém lányai hívtak, hogy mi történt az anyjukkal 

– részletezte.

Azt is elmondta, hogy semmilyen előzménye nem volt annak, hogy a testvére ilyen brutális tettre készül. „Itt lakunk egy udvarban, így átjöttünk és a gyerekek sírva fogadtak, mi hívtuk a mentőket egyből majd később a rendőrök is megérkeztek” – mondta.

Információink szerint a gyerekek azóta rokonoknál lettek ideiglenesen elhelyezve.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában