Borzalmas

2024.01.26. 12:37

Egy rendőr megölésére készült egy tiszakeszi férfi

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség őrizetbe vett és hivatalos személy elleni erőszak, valamint emberölés előkészületének bűntette miatt gyanúsítottként hallgatott ki egy középkorú borsodi férfit.

Boon.hu

Fotó: CC7

Január 10-én a rendőrök Tiszakesziben közlekedésrendészeti ellenőrzés keretében intézkedtek egy helyi férfival szemben, akivel közölték - miután pozitív eredményt produkált a az alkohoszondás ellenőrzés során -, hogy elő fogják állítani a rendőrkapitányságra. 

A megalapozott gyanú szerint ekkor a férfi megveréssel fenyegette meg a rendőrt, aki ezt követően megbilincselte. 

Miközben a rendőrkapitányságra szállították, majd a kapitányságon az elkövető továbbra is bántalmazással fenyegette a rendőrt és családját, kijelentette, hogy a rendőrt megöli, vagy megöleti, illetve leköpte a hivatalos személyt.

Gépkarabély két teli tárral 

A férfi szabadon engedését követően sem tett le a rendőrök ellen tervezett retorzióról: a következő napokban több ismerősének beszámolt arról, hogy a rendőrök bántalmazását és a rendőr zászlós megölését tervezi. A szándékát részletesebben is kifejtette, közölte, hogy "29 lőszert akkor sem tud megúszni, ha rendőrautóban ül", majd azt is, hogy tudja, hol adnak gépkarabélyt két teli tárral. 

A férfi azt állította, hogy a cselekmény végrehajtására kész terve van, és az is megfogalmazódott benne, elmegy a rendőr házához és amikor hazaér, fejbe lövi a zászlóst a kapuban. 

A regionális nyomozó ügyészség a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésére indult ügyben a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogta a férfit, kutatást végzett a lakóhelyén - ahonnan egy engedéllyel tartott maroklőfegyver került elő -, majd gyanúsítottként hallgatta ki. 

Az ügyészség - mivel az elkövetővel szemben fennáll a bűnismétlés, valamint bizonyítás megnehezítésének veszélye - indítványozta a férfi letartóztatását.

A letartóztatásról a Debreceni Járásbíróság nyomozási bírája pénteken dönt - áll a közleményben.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában