Ítélet

2024.07.05. 16:54

Bódult állapotban halálra gázolta a kerékpárost, aztán továbbhajtott

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság a miskolci Görögszőlő utcában történt halálos közúti baleset ügyében.

Boon.hu

A kerékpáros meghalt (illusztráció)

Fotó: Black Lollipop

A bíróság által megállapított tényállás szerint 2021. szeptember 23-án délelőtt az elsőrendű vádlott bódult állapotban, kb. 50 km/h sebességgel vezette gépkocsiját, mellette utasként a másodrendű vádlott ült. Az útszakasz további részén 30 km/h sebességkorlátozó és gyalogosokra figyelmeztető táblát helyeztek el. A vádlottakkal ellentétes irányból érkező sértett kerékpárját maga mellett jobb oldalon tolta, majd megállt egy ismerősével beszélgetni az úttest középvonalában.

Lassítás nélkül

Az elsőrendű vádlott a sebességkorlátozás ellenére nem csökkentette a jármű sebességét, illetve bódultsága miatt nem az út jobb oldalán, hanem annak közepén haladt, és lassítás, elkormányzás nélkül elütötte a sértettet. A másik férfi éppen el tudott ugrani a közeledő autó elől. Az elsőrendű vádlott mintegy 150 méter megtétele után állt meg, visszafutott az út melletti füves területen fekvő sértetthez, felé hajolt, majd futva visszatért a járműhöz és elhajtott. Utasa a megállást követően kiszállt és hazaindult. Egyikük sem nyújtott segítséget a sértettnek, aki a baleset következtében elszenvedett sérüléseihez társuló tüdőgyulladás következtében egy hónap múlva életét vesztette.

A bíróság jelen ügyhöz egyesítette azt a büntetőügyet, amelyben a megállapított tényállás szerint az elsőrendű vádlott a fenti közúti baleset időpontját megelőzően legalább egy alkalommal marihuánát, valamint „kristályt” szerzett meg ismertelen személytől, melyeket elfogyasztott.

Segítségnyújtás elmulasztása

A bíróság az elsőrendű vádlottat járművezetés bódult állapotban bűntettében, segítségnyújtás elmulasztása bűntettében és kábítószer birtoklása vétségében mondta ki bűnösnek és őt halmazati büntetésül 6 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre, valamint végleges hatályú járművezetéstől eltiltásra, mellékbüntetésül 6 év közügyektől eltiltásra ítélte, megállapítva, hogy a terhelt feltételes szabadságra nem bocsátható. A másodrendű vádlott bűnösségét a bíróság segítségnyújtás elmulasztása vétségében mondta ki, melyért 90 nap elzárásra és 300 ezer forint végösszegű pénzbüntetésre ítélte.

Enyhítő körülmények

A büntetés kiszabása során a bíróság enyhítő körülményként értékelte az elsőrendű vádlott esetében a sértetti közrehatást, valamint a baleset és a halál bekövetkezése közötti közvetett oksági összefüggést, továbbá a kábítószer birtoklásával kapcsolatos ügyben tett beismerő vallomása is ilyenként esett latba. Súlyosító körülmény volt ugyanakkor a vádlott előéletében rejlő körülmények mellett a cselekmények halmazata, a többszörös KRESZ-szabályszegés és az, hogy a baleset és a jármű közvetlen hatókörében a sértetten kívül további személy is tartózkodott.

A másodrendű vádlott esetében súlyosító körülményként értékelte az előéletében rejlő okok mellett azt, hogy jelen bűncselekményt felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt állva követte el.

Az ítélet nem jogerős.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában