Igaz történet

2024.07.16. 19:50

Egy betörés krónikája

A közeli benzinkút kamerája felvett mindent, a sértettek végigaludták a betörést, a bankkártya mellett fel volt írva a pin-kód, de nem volt pénz a kártyán, a tettes már korábban járt a helyszínen.

Boon.hu

Betörés

Forrás: Police.hu

A sértettek akkor tettek bejelentést a rendőrségre, amikor másnap felkeltek – igen, átaludták a betörést - majd reggel látták, hogy kivágták a szúnyoghálót és eltűntek a telefonok, a pénztárca és egyéb kisebb értékek. Az Edelényi Rendőrkapitányság nyomozói és a helyi körzeti megbízott az információk begyűjtése során rátalált a közeli benzinkút térfigyelő kamerájára, ami mindent megmutatott. Az egyik objektív ugyanis pont arra a házra néz, ahol a betörés történt – olvasható a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőrség Facebook-oldalán

A KMB-s a látottak alapján célzott irányt mutatott a nyomozásnak. A rendőrök így hamar elfogták azt a 18 éves bódvaszilasi férfit, aki két társával elkövette a bűncselekményt. Őszinte vallomása ez volt:

A kiszemelt házat jól ismertem, mert ott korábban már többször jártam különféle munkáltok miatt, és úgy tudtam, nincsenek otthon a szlovák tulajdonosok.

Az Edelényi Rendőrkapitányság lopás miatt folytat eljárást az ügyben, az ellopott értékeket a hatóság pedig visszaadta jogos tulajdonosának.

A pin-kódot meg kell jegyezni – ajánlják a rendőrök –, a memória használata amúgy is frissen tartja a szellemet.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában