Ítélet

17 órája

A bosszúállók Ózdon jártak. Gázriasztó fegyverrel...

Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik 2020 augusztusában korábbi sérelmeik miatt elhatározták, hogy bosszút állnak a sértetteken és őket megöléssel fenyegették. A bosszú beteljesítése érdekében egyikük többször is visszatért.

Boon.hu

Fegyver is előkerült

Forrás: Shutterstock

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlotti testvérpár és harmadik társuk 2020 augusztusában eldöntötték, hogy a korábbi nézeteltérések, sérelmek miatt bosszút állnak a sértetti családon, ezért vascsővel és gázriasztó fegyverrel a házukhoz mentek, oda a bejárati ajtót betörve bejutottak, törtek-zúztak, a benn tartózkodókat megöléssel fenyegették, ennek nyomatékot adva lövést is leadtak. A bosszú egyiküket különösen hajtotta.

bosszú
Bosszú hajtotta őket, most ítéletet hozott a bíróság
Fotó: Shutterstock

A bosszú hajtotta: többször is lövöldözött

Az elsőrendű vádlott a fentieket követően is neheztelt a családra, ezért további három alkalommal ment a sértettek ingatlanához, megöléssel és gyújtogatással fenyegetőzött, majd elsütötte a gázriasztó fegyvert.

A vádlottak cselekményének minden alkalommal az vetett véget, hogy a sértettek értesítették a rendőröket.

Börtönbe küldik őket

A bíróság mindkét férfit társtettesként elkövetett magánlaksértés bűntettében, míg az elsőrendű vádlottat folytatólagosan elkövetett zaklatás vétségében is bűnösnek találta. Az elsőrendű vádlottat 1 év 6 hónap, társát 1 év börtön fokozatú szabadságvesztésre, mellékbüntetésül 2, illetve 1 év közügyektől eltiltásra ítélte. A büntetés kiszabása során nyomatékos enyhítő körülményként vette figyelembe a cselekmény elkövetése óta eltelt időt, míg súlyosító körülmény volt a terheltek büntetett előélete és az első cselekmény kapcsán kifejtett társas elkövetés.

Az ítélet nem jogerős, tájékoztatta portálunkat a Miskolci Törvényszék.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában