A munkásember megbecsülése borsodban

18 évvel a rendszerváltás után nagy fába vágom a fejszémet, mert nem másról szeretnék írni, mint a munkásemberek megbecsüléséről. Aki figyelemmel kísérte a rendszerváltás óta alapított különböző állami- és egyéb díjakat, amelyek kiosztásra kerültek, az nem lett gazdagabb szívderítő tapasztalatokkal a munkásmegbecsülés terén. Ha valaki szavamon akar fogni, akkor tegye, de a kategóriák között a munkást ne keresse, mert nincs. S akkor még fokozom: a nagy büdzsé a munkásember részére nem tartogat meglepetést. Megállapításom, hogy jelen esetben Magyarországon a legmellőzöttebb „kisebbség” a kitüntetések terén a munkásember. Igaz, hogy tisztességesen szélnek is lettek eresztve a világ minden részében, mellyel szokás is dicsekedni a munkájuk kapcsán, de ez bizony gyalázatosan kevés. Jókora a gombóc a gyomrunkban – amely bosszúságunk jele –, amikor a közszolgálati tévé adásában percekig látható „sztárokból” unott bemondók segédletével egyetlen munkásember sem kerül bemutatásra munkája kapcsán. Akkor tényleg igaz a szlogen, hogy manapság a munkások közt a legjobbakat nem illik keresni? Demjánt és Csányit talán már meg is értem, hogy az ő Prima-Primissimájukhoz nem illik a munkás, de azért az sem igaz, hogy a kétmillió kétkezi munkásember között ne lennének érdemes munkásemberek a díjakra.

Kovács Béla
Kánó