„Az emberépítés a legfontosabb”

Plesz Antal jelentős hatást gyakorolt Miskolc építészeti fejlődésére azzal, hogy elindított egy később Miskolci Építész Műhelyként országosan ismertté, elismertté vált szellemi közösséget, melynek tagjai nagyrészt ma is itt élnek és munkájukkal hatnak Miskolc építészeti arculatára. E néhány sorral indokolja döntését, a Pro Urbe díj odaítélését, a miskolci önkormányzat előterjesztése.
ÉM: A miskolci építészek gyakran emlegetik az ön nevét, mint mesterükét, sok-sok év elteltével is. Mikor is került el Miskolcról?
Plesz Antal: Egész pontosan 32 éve. 1964-ben érkeztem, és 1976-ban mentem vissza Budapestre.

ÉM: Milyen volt akkor Miskolc?
Plesz Antal: Lenézett város volt. Emlékszik a fekete vonatra? Ezt a kifejezést is összekötötték Miskolccal. Tudtam, ezt a sértést csak egyféleképpen lehet kivédeni, a helyi emberek értékeivel. Építész lévén az emberépítést tartottam, s tartom ma is a legfontosabbnak.

ÉM: Így jött létre az építész műhely. Már korábban is tervezte, hogy létrehozza? Vagy Miskolc „hívta életre”?
Plesz Antal: Ha a gyakorló építészetet felülírja a politika, akkor embert kell építeni. Így.

ÉM: Sok volt itt a tehetséges fiatal?
Plesz Antal: Mindenki tehetséges, csak tudni kell, hogyan hívjuk életre a tehetséget. Fiatal építészeket vontam magam köré, akiknek sikereire ma is büszke vagyok, többek között Bodonyi Csabát, Bán Ferencet, Ferencz Istvánt; a lenézettséget a szellemi sikerek oldották. A műhely szelleme volt a fontos. A lényege, hogy őszinte légkörben élhettek, alkothattak, fejlődhettek.

ÉM: Azt mondja, a gyakorló építészetet felülírta a politika...
Plesz Antal: A Juno szállót terveztem Tapolcán: egy komplex fejlesztési terv vezéreleme volt, a többi elem nem készült el. A Derkovics utcai művésztelep házait is én terveztem, de az eredetit nem, hanem a nyolcadik változatot építették meg. És folytathatnám. Tiltakoztam az ellen, hogy lakótelepet építsenek az avasra, én inkább a Cementgyár környékére, Mályi irányába, a 3-as út mentén egy 600 hektáros területet építtettem volna be. Tiltakoztam a Szinva befedése ellen is. Az elképzelésem egy, a Szinvára épülő vízműrendszer volt, csatornákkal a papírgyártól a Sajóig. A tiszta patakvízben aranyhalak úsztak volna, felette madzagpálya, vagy magasvasút személyszállításra, időnként hidak, megállók. A domboldalakon lakóházak teraszos formában. És Miskolc környezete is csodálatos. Az avasi pincesor ígéretes turistacsalogató, még sincs kihasználva... A Bükk pedig természeti ajándék, újra fel kellene fedezni.

ÉM: Mi, miskolciak úgy érezzük, hogy most történik végre valami. Újra előkerült például a Szinva kitakarásának ötlete...
Plesz Antal: Attól tartok, ez csak ötlet marad..., pedig jó lenne.

ÉM: Többször is járt az elmúlt évtizedekben Miskolcon. Van új épület, városrész, ami tetszik?
Plesz Antal: Hogyne, például a Bodonyi Csaba által tervezett Művészetek Háza is. Miskolc az utóbbi években látványosan fejlődött.

ÉM: Annyi év elteltével mit jelent most önnek?
Plesz Antal:Miskolcinak is érzem magam, az ember oda tartozik, ahol küzdött. Tizenkét évet éltem itt. Három dolgot szerettem mindig is a városban. Itt beszélnek a legszebben az emberek magyarul, a nyelv gyönyörűsége, íze itt megmaradt. Emellett sok értelmes, okos ember él a városban. Harmadszor pedig: mert itt a legvonzóbbak, a legcsinosabbak a nők. A miskolci nő... A borsodi Madonna...