Párhuzamos interjú a 8. Miskolci Operafesztiválról

A Bartók+Szlávok programja jelentős publicitást kapott, számos kritika született az egyes produkciókról. Az Észak-Magyarország Koltai Tamás zenekritikust, a Színház főszerkesztőjét, valamint László Ferencet, a Magyar Narancs belső munkatársát, a Revizor, az NKA kritikai portáljának szerkesztőjét kérte fel, hogy mondják el véleményüket.

-Miként értékeli az előző „Bartók+…”-ok tükrében az idei Miskolci Operafesztivált?

Koltai Tamás: - Fejlődésnek érzem, mert több volt az összművészeti élmény. Az opera komplex műfaj, aminek együttes lényege a zenei és a színházi megvalósítás. Nem voltam végig jelen, de így is négy nagyon izgalmas, ha nem is világrengető, viszont Magyarországon példaszerű előadást láttam: az Anyegint, az Az eladott menyasszonyt és mindenekelőtt a két Helikon-produkciót.

László Ferenc: - Az operafesztivál az elmúlt évek során megszilárdította pozícióját, s ma már vitán felül a legnívósabb magyarországi zenei, zenés színházi rendezvénysorozatok egyike, s ez alkalmasint igen jót tesz Miskolc közképének. Az idei program (az egy-két menetrendszerű kisebb csalódás számbavételével együtt is) igen jó évnek bizonyult.

- Milyennek találta az idei Anyegin előadást (összevetve a korábban itt bemutatott, Kovalik-rendezte változattal is)?

Koltai Tamás: - A szürreális Kovalik-rendezés sokkal mélyebb, hűségesebb a darabhoz, úgyszólván a műben ábrázolt viszonyok tökéletes átvilágítása. Konwitschny  Anyeginje eleven, szellemes, enyhén provokatív, bár helyenként felszínesebb megoldásokat kínál. Kovalik színházilag „megfejti” a darab belső lényegét, Konwitschny néhány külső elemmel kortárs érzületet kelt, természetessé teszi, hogy a cselekmény ma is lejátszódhatna.

László Ferenc: - Peter Konwitschny  Anyegin-rendezésének aligha én vagyok a legnagyobb rajongója. Bár kétség kívül roppant összeszedett és koncepciózus produkciót láthattunk, Konwitschnyt mintha a kívánatosnál kevésbé érintette volna meg a darab lírai jellege. Igaz, magam Kovalik emberközelibb Anyeginjét is olykor feszélyezően németesnek találtam.

- Az orosz produkciók közül a Kisvárosi Lady Macbeth, úgy tűnt, megosztotta a közönséget. (Többen távoztak a szünetben.) Önnek mi volt a véleménye róla?

Koltai Tamás: - Beszéltem „civil” nézőkkel, nekik jobban tetszett a Kisvárosi..., mint a Borisz Godunov, mert az utóbbinál nem tudtak szabadulni a pompázatos, „történelmi” előadások emlékétől. Szerintem mindkettő remek, a Sosztakovics-opera egyenesen döbbenetes a szereplők zsigeri szenvedélyeinek lecsupaszított bemutatásával. Lírai, folklorisztikus, oroszos életképek helyett groteszk, kemény, kíméletlen, bizarr életvalóságot ábrázol, de nem fénykép-naturalizmussal, hanem modellszerűen. Igazi rendezői opera-színház, nagyszerű együttessel.

László Ferenc: - Az elszállingózás alighanem részben Sosztakovics, nálunk még mindig fájdalmasan kevéssé honos operamuzsikájának szólt. Ám akik maradtak, azok nagyon is élvezték a moszkvai Helikon Színház mintaszerű csapatjátékát, s Dmitrij Bertman parádés rendezését, ami az orosz színházi kultúra legvonzóbb, s hozzá világszínvonalú vonulatát képviselte.

- Az ön számára mi volt a legkellemesebb, illetve a legkellemetlenebb élmény a fesztiválon? (Lehet nem szakmai is.)

Koltai Tamás: - Legkellemesebb élményem a Helikon Színház volt. Korábban csak hallottam róluk, most megtudtam, hogy Moszkvában egy kis színházuk van. Lenyűgözött a fiatalságuk, fegyelmezettségük, elkötelezettségük a kortárs szemlélet mellett. Egy normális országban ilyen társulattal, ilyen játékszenvedéllyel lehet az operához visszacsábítani a fiatal közönséget. Bevallom viszont, hogy a Ruszalkán csak a tisztesség tartott a nézőtéren, hogy kellő „ellenanyagot termeljek” magamban az avítt, konvencionális „vidéki” operajátszással szemben.

László Ferenc: - A legnagyobb élményt a moszkvaiak két előadása mellett az igazi operai nagyvadakkal való találkozások jelentették: Anja Silja, a tüneményes és szívszorító Jevgenyij Nyesztyerenko, illetve jogos nemzeti büszkeségünk, a nagy Polgár László fellépése ünnep volt a közönség számára. Kellemetlenségről nem tudnék számot adni, legfeljebb tán a csodálatos Zsinagóga padjainak és padlózatának vigasztalan állapotát panaszolnám.

- Szalóczi Katalin -