A rettegés foka Sajóládon

Szállingózik a márciusi hó, amikor elhagyva Alsózsolcát hamar Sajóládon, a Miskolctól 14 kilométerre található közel 3200 lakosú községben vagyok. Bemegyek a csinos Közösségi Házba.

„Itt szokták a gyűléseiket tartani a polgárőrök, de most nincsenek itt.” - mondja egy hölgy miközben végigmér. Elmondom jövetelem okát – remélve, hogy megenyhül. Mondom, hogy egy elkeseredett sajóládi olvasónk írt nekünk, mert a településen rendkívül elszaporodtak a betörések. Az amúgy szimpatikus hölgy továbbra is bizalmatlannak látszik, de megerősíti; sajnos van ilyen probléma Sajóládon. „Mióta ekkora a baj?” - kérdem. „Amióta szegénység van.” - vágja rá.

Mivel csütörtökön nincs a községházán ügyfélfogadás, nem sok sikerrel kecsegtet azzal kapcsolatban, hogy a település vezetőinél sikerrel járok.

Bizalomhiányban

Át a Dózsa Györgyről az Ady Endre utcára. A kapu nyitva van, de a hivatal zárva, elektromos kapuval. Kopogok, megnyomok egy csengőt, de semmi. A szépen rendbe tett bejárat és parkoló előtt fényképezek a kitartó hóesésben. Végül észrevesznek, beengednek. Megfutjuk a tiszteletköröket, de néhány perc múlva kiderül, hogy Veres János polgármesterrel nem tudok beszélni, ugyanakkor Kissné Klusóczki Katalin, Sajólád jegyzője nem kíván nyilatkozni az ügyben. Végül megkapom Kanyog Bertalan telefonszámát.

„Most sajnos nem tudunk találkozni. Esetleg holnap?” - mondja a telefonba a Sajóládi polgárőrség vezetője érdeklődésünkre. Maradunk a telefonnál. „Tisztában vagyunk a problémákkal, de úgy érzem, hogy a lakosság egy része sem úgy áll hozzánk, mint ahogyan az elvárható lenne. Nagyobb együttműködésre, kölcsönös bizalomra lenne szükség. Higgye el, ahová tudunk elmegyünk, járőrözünk, de jó lenne egy kicsit nagyobb rendőri jelenlét is a településen.”

Önbíráskodástól tartva

Elsétálok az egyik nagyobb bolthoz. Egy 40 körüli hölgy – aki a „készíthetek-e fényképet” kérést meghallva kis híján bemenekül a boltba – végül név nélkül elárulja, hogy attól félnek többen is, tragédia, vagy önbíráskodás lehet abból, ha a hatóság nem lép az ügyben.

„Többen úgy gondolják, hogy a betörések miatt már nincs veszítenivalójuk és mivel a rendőrség nem segít, saját maguk akarják megoldani a biztonság kérdését. Mi lesz, ha megfognak valakit? Mi lesz, ha mondjuk áramot vezet valaki a kerítésébe?” - kérdezi magától is. „Félünk, na...”

Suhancok, tizenévesek

„Kapcsolja ki!” - kérnek meg valamivel később az egyik ládi kocsmában. „Nem, nem írhatja le amit mondunk, de szívesen beszélünk.” Ebben maradunk.

„Hol vannak a polgárőrök??!!?” - veti oda némileg indulatosan egy vörösbort iszogató sportkabátos férfi. „Hát elmondom; alszanak, vagy kártyáznak. Ha bármilyen probléma van, órákkal később jönnek. Ha jönnek.”

„A rendőrség egy órával később jött legutóbb is” - vág bele egy idősebb az asztalnál. „A legnagyobb baj a lopás, meg a betörés. Ritka az olyan nap, amikor ne rámolnának ki valamit.”

„Kik?” - kérdezem. „Fiatal tizenévesek csinálják ezeket az ügyeket, tudja mindenki. A suhancok járnak lopni, betörni. Itt is – mutat a pultos jobbra - kirámoltak egy házat. Többször fordultak, kétszer-háromszor. Mosógépet, tévét, mindent vittek. Hát ezért rossz a faluban a biztonsági rendszer.”

Mindenki van véleménye. Ki indulatosan, más maga elé meredve sorolja.

„Hogy mióta vannak ilyen gondok Ládon? Olyan öt éve. Van a megélhetési bűnözés, amire azt mondják inkább számíthatunk. Hát szép... Mindenki tudja, hogy a falunak a fele segélyből él és ha a család egyik tagjától elvonják, akkor azok bizony elmennek lopni.”

„Többet kellene itt lennie a rendőröknek, meg a polgárőröknek.” - veszi át ismét a szót a vörösboros, sportkabátos. „Körözzenek, járőrözzenek. Nem kártyázni kellene az őröknek, hanem járni a falut este 10-től, hajnal 4-ig!”

„Viszontlátásra! Legyen jó napja!” - olvasom tíz perccel később a szakadó hóban Miskolc felé.

(Juhász-Léhi István)