"Bevallom: boldog vagyok"

"1992 óta vagyok a Miskolci Nemzeti Színház tagja. A miskolci nézők szeretete, visszajelzései, szavazatai mindig is sokat jelentettek nekem. A város vezetősége két díjjal jutalmazta eddigi munkámat: 1996-ban városi Nívódíjat, 2005-ben Déryné-díjat kaptam. Az állami elismerés azonban utópisztikus álomnak tűnt. A vidéki színházak igazgatói makacs elszántsággal, gyakran évekig eredménytelenül terjesztik fel tagjaikat. Nem vagyunk úgy szem előtt, mint fővárosi kollégáink" – kezdte a színművész, mikor arról kérdeztük, mit jelent számára ez az elismerés. Elmondta azt is, hogy a korábbi díjazottak között olyan nevek vannak, akik után nagy megtiszteltetés beállni a sorba.

Mesélt arról is, hogy a pályakezdő győri évek voltak a tanuló, az "inas" évek. Így folytatta: "Kecskeméten már elengedték a kezem, ezek voltak a „segéd” évek. Itt találkoztam először a nagy primadonna-szerepekkel, mint például a (Cirkuszhercegnő,) Csárdáskirálynő, de legemlékezetesebb Fényes Szabolcs revü-operettjének címszerepe, a „Maya” volt."

Álmok, álomszerepek

Miskolcra 30 évesen érkezett. Erről az időszakról így vall: "Egy színész sosincs kész, mindig van mit tanulni, fejlődni, de talán a miskolci évek már a mesterévekhez sorolhatók. Az elmúlt lassan 18 év alatt számtalan csodálatos főszerepet játszhattam el. A legfontosabbak voltak: Cigánybáró, Cabaret, Szívhangok, Mária evangéliuma, Szomorú vasárnap, Hamlet, Egy kis éji zene, Elisabeth, Furcsa pár, Hoffmann meséi, Denevér, Boga beszél, Ibusár. A rendezéseim közül talán a Mumus és az idei Leánder és Lenszirom a legkedvesebbek."

Még van pár olyan zenés szerep, amivel jó lenne, vagy jó lett volna találkozni - folytatta. Például az itthon kevésbé ismert Webber musical, a Sunset Boulevard öreg dívája nagy álmom – mondta. Talán egyszer a Hello, Dolly is megtalál – tette hozzá. Sajnos Dulcinea már nem valószínű, hogy leszek, az évek peregnek, és a szerepek nem várnak meg - fogalmazott.

Igazi álma azonban, hogy pályája hátralévő éveiben sok-sok zenés darabot rendezhessen: "Hat éves korom óta tanulok komolyzenét, 17 éve tanítok zenés és színész mesterséget és 27. éve vagyok a színi pályán. Annyi gyönyörű muzsikát szívtam magamba, annyi örömet és fájdalmat éltem meg, annyi mindent láttam és tapasztaltam, úgy érzem, csordultig telt a lelkem. Jó lenne kinyitni a gátat."

Kérdésünkre, hogy mennyire fontosak a díjak az életében, a következőt válaszolta: "Mivel a pályára az éneklés, a zene felől, Zeneművészeti Főiskolai diplomával kerültem, színészként mindig is tele voltam kétellyel önmagammal szemben. Talán ez hajtott vissza felnőtt fejjel az iskolapadba, a Színművészeti Egyetem drámapedagógia szakának elvégzésére is, és ezért fontos számomra minden visszajelzés. Lehet, hogy nem kellene, de bevallom: most nagyon boldog vagyok!"

ÉM-NSZR